Egy valamiféle „közös ellenzéki politika mítoszával”, melynek hallatán nemcsak Hrušovský, hanem a KDM valamennyi létező és bukott szárnya fanyalogva húzta félre a száját, a kereszténydemokraták most végérvényesen leszámoltak. Az, hogy az MKP-t nem hívták meg a szokásos ellenzéki tárgyalásra, egyáltalán nem meglepő, sőt, inkább szerencsétlen lépés, amely Ficon és a Smer párton kívül senkinek sem segít – kezdi bevezetőjét Schutz Peter, majd a következőket írja:
Mindamellett, hogy maradnunk kell az alapgondolatnál, mely szerint az MKP szégyenletesen elárulta a lisszaboni „blokádot”, minek következtében közvetetten hozzájárult a rossz sajtótörvényhez, az is érvényben van, hogy amennyiben a szlovák politikai életben az erkölcsi botlások után levonnák a következtetéseket, nos, akkor valószínűleg senki sem beszélne a másikkal. Így például a KDM és az SZDKU még gázálarcban sem a fejükön… Az, amit az MKP tett, mindenképpen disznóság volt a javából, de játszani az erkölcsös szűzlányt, aki éppen most esett meg, semmiképpen nem célravezető.
A bizalom elvesztése a politikában komoly dolog, ám senki se tegyen úgy, mintha ez egy merőben új dolog lenne. A három ellenzéki párt már amúgy is szerény hozzáállása a közös fellépéshez csak tovább nehezíti ezt a párbeszédnélküliséget. Az MKP új pozíciója, melyből csak úgy süt a Smer iránti tetszeni akarás, csak tovább növeli Fico hatósugarát. A kisebbségi párt izolációja, melyet a KDM-en belüli nacionalista beidegződések kívántak, visszahozza a szlovák politikába az etnikai alapú felosztást, ami viszont alapjaitól fogva káros dolog. Márcsak azért is, mert az MKP újra Brüsszel és Budapest felé kacsingat. Továbbá a Smer pártra, habár Csáky azon kijelentésénél, mely szerint az „MKP a politikai spektrum közepére került és megerősítette koalíciós erejét”, viccesebb már nem is létezik. Végül, de nem utolsósorban, az MKP félreállítása – ha csak átmeneti időre is – jelentősen komplikálja Radičová elnökjelöltségét. Az az elképzelés ugyanakkor, mely szerint ha Mečiar már nem jelent akkora veszélyt, és a magyarok többsége otthon marad a szavazáskor, eldöntheti akár a választások végkimenetelét is. A „polgári” jelöltté történő átalakulás viszont lehetséges és nem is teljesen buta megoldás.
A „lisszaboni szavazást” követő első sokk után úgy tűnhetett, hogy a SZDKU és a KDM megfelelő válaszreakciója következett, hiszen egy ilyen hidegzuhany után ezt el is várta az ember. Az oktatásügyi törvényjavaslat friss változtatásai, melyek elég meggyőzően bizonyítják, hogy igenis köttetett alku Fico és Csáky közt, ezt még jobban megerősítik. Viszont ítélethozatal előtt azért néha magukra is tekinthetnének. Ha ugyanis a KDM próbálkozna a tükörbe nézéssel, akkor meglepve állapíthatná meg, hogy azok a késztetések, melyek az MKP-t lépésre bátorították, tőlük sem idegenek. Tehát eloldani a nyelvet és a kezet a Smerrel való kapcsolattartásnál. A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának vizsgáló bizottságai, ahol a KDM flörtbe kezdett Ficoval, mély árok meglétét sejtetik annak a párosnak a viszonyában is, mely mára az MKP nélkül is elboldogul.
Nekik már nincs is szükségük arra, hogy formálisan bojkottálják a visszafordíthatatlan lépéseket, melyeket már semmiféle ellenzéki tanács sem tud elsimítani, megy ez már nekik önmagától is. Márcsak ezen a prizmán keresztül is megérdemli a támogatást a SZDKU klubjának vezetője, illetve annak jóslata, mely szerint „az idő nagyon jó gyógyszer arra is, hogy jóvátegye azokat a dolgokat, melyek a nemzeti tanács előző ülésén történtek.”
Schutz Peter, Košický korzár
