Szlovákia az 1968. augusztus 21-i megszállás 40-ik évfordulójára emlékezik. Ebből az alkalomból a szovjet megszállók lövéseinek áldozatul eső pozsonyiak emléke előtt tisztelgett ma Václav Klaus és Ivan Gašparovič.
A Šafárik téren elhelyezett emléktáblán három név szerepel, olyan embereké, akik a megszállás ellen tiltakozva vonultak az utcára, és halálos sebet ejtettek rajtuk a golyók. Rájuk: Ján Holíkra, Danka Košanovára és Stanislav Sivákra emlékezve mondta Václav Klaus, hogy a baráti hadseregek bevonulása a kommunista rendszer irracionális voltáról tanúskodott: „Úgy vélem, 1968. augusztus 21-e megmutatta, mennyire irracionális és tragikus a kommunizmus. Az az augusztus 21-e azonban nem volt más, mint a kommunizmus végének a kezdete. Az erózió aztán két évtizeden át folytatódott, hogy 1989-ben visszavonhatatlanul véget érjen”. A két államfő szerint a jelenlegi és a jövő generációknak azon kell lenniük, hogy hasonló helyzet soha többé ne alakulhasson ki. Gašparovič szlovák államfő elmondta: „A Varsói Szerződés bevonulása közös tragédiánk. Fekete folt a közös történelmünkben. S hogy ma a cseh államfővel Pozsonyban vagyok, a két miniszterelnök pedig Prágában van, azt bizonyítja, ezt tudatosítjuk is” – hangoztatta Ivan Gašparovič, aki szerint a jövőnk is közös, még ha önálló államban is élünk.
Az évforduló alkalmából Michal Štefanský, a Hadtörténeti Intézet történésze azt nyilatkozta a szlovák sajtóirodának, hogy a katonai megszállás tervének kidolgozását már 1968 áprilisában elkezdték Grecsko marsall vezetésével. Az előkészület során a Magyarországon és máshol állomásozó szovjet csapatok az akkori Csehszlovákia határain gyülekeztek, majd 1968 júniusában a Šumavában átfogó hadgyakorlatot tartottak. A 24-36 órás megszállás során a Varsói Szerződés csapatai minden stratégiai pontot elfoglaltak az akkori Csehszlovákiában. A megszállásban a Varsói Szerződés egyetlen katonája sem vesztette életét.
Csehországban is számos rendezvényt tartanak az 1968-as katonai megszállás emlékére. 1969 nyaráig a megszállást követő összecsapásokban 108 polgári személy vesztette életét, több százan megsérültek. A megszálló seregek katonái gyilkosságokat, rablásokat és erőszakcselekményeket is elkövettek. Az akkori eseményeket eleveníti fel az a kiállítás, amelyet ma nyitnak meg a prágai Nemzeti Múzeumban, ahol egy T-54-es szovjet tank másolatát is kiállították. A megnyitón Mirek Topolánek cseh és Robert Fico szlovák miniszterelnök is részt vesz.
Felvidék Ma, Pátria, h,