Egyáltalán nem biztos, hogy annyira semmi sem történik a magyar-szlovák parlamenti bizottsági összejöveteleken, mint ahogy azt egyes szlovák sajtótermékek közvetítik.
Másként is lehet dekódolni a sajtótájékoztatókon elhangzó üzeneteket, mint ahogy azt a szlovák partnerek hallani akarják.
Itt van a legutóbbi, esztergomi csevegés a külügyi bizottságok között. Áll egymás mellett Németh Zsolt és Boris Zala a kamerák és mikrofonok szoros gyűrűjében, és mindkettő mondja a magáét. (Vagy lehet, hogy nem is a magáét. Zala inkább a Ficóét.) Németh Zsolt azt mondja, hogy Zala neki valami jogi elemzésről beszélt, amely állítólag kimutatja, amit ő egyébként nem hisz, hogy a KMKF extraterritoriális. A magyarok ezt az elemzést elkérték, hogy megnézzék, mi is a KMKF-fel a szlovákok baja, és a szlovákok meg is ígérték neki, hogy elküldik.
Ez önmagában nem rossz. Hiszen a dunaszerdahelyi videó kazettát meg sem ígérték, s annak megfelelően el sem küldték, pedig szlovák érdek lenne nyilvánosságra hozni, ha bizonyítana valamit. Alighanem azért nem „kölcsönzik ki”, mert videó kazetta valójában nincs. Viszont, ezt a logikát követve, jogi elemzés a KMKF-ről talán tényleg van, ha meg lehet ígérni az elküldését. Bár lehet, hogy csak az a különbség, hogy a Belügyminisztérium – mint vezetője mondja – nem videó kölcsönző, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa viszont kész ezúttal kölcsönkönyvtárként működni.
Mindenesetre Zala sem cáfolta, hogy ebben egyeztek meg. De ő alapvetően másról beszélt. Többek között arról, hogy ezek a megátalkodott magyarok azt mondják, hogy a magyar-szlovák alapszerződés szerint a kisebbségi kérdés nem kizárólagos belügy, pedig az alapszerződést tévedés úgy értelmezni, mintha az lenne benne, amit a magyarok mondanak. No, ez megér egy pillantást az egyezmény szövegébe. „A szerződő felek megállapítják, hogy a nemzeti kisebbségek védelme és az azokhoz tartozó személyek jogainak és szabadságjogainak védelme az emberi jogok védelmének szerves részét képzi, és mint ilyen a nemzetközi együttműködés keretébe tartozik, ebben az értelemben tehát nem az államok kizárólagos belügye, és a nemzetközi közösség legitim figyelmének tárgyát képzi” – írja a 15. cikkely.
Meg kell adni, kreatív egy hermeneutikai teljesítmény ezt a szöveget úgy értelmezni, hogy nem arról, sőt pont az ellenkezőjéről szól, mint hogy a kisebbségi kérdés nem kizárólag belügy. Ha a magyaroknak küldendő dokumentum is ilyen kreatív szövegértelmezésekre épül a különböző nemzetközi jogforrások tekintetében, akkor ebből aligha lesz megegyezés a KMKF ügyében. De úgy nem lesz, hogy a magyaroknak dokumentumuk lesz róla: nekik van igazuk.
No, de ne előlegezzük meg ezt. Hiszen, ha Boris Zala egy huszárvágással felajánlotta a szlovák jogi elemzést, akkor alighanem úgy gondolhatja, hogy az legalábbis szakmailag nehezen támadható szöveg. Nem vagyok nemzetközi jogász, hogy azt mondjam: ilyen viszont aligha lehet, mert a KMKF nemzetközi jogilag eleve támadhatatlan lenne. Bár az azért elgondolkodtató, hogy a románok, akik egyébként nem szoktak restek lenni, ha csemegézni kell a magyar politikai elit meggondolatlanságaiból és baklövéseiből, ezúttal tisztes távolról figyelik az eseményeket, és igyekeznek kivárni, hogy mire mennek a szlovákok.
De a magyar külügyi bizottság akkor sem feltétlenül jár rosszul, ha szakmailag színvonalas jogi elemzést kap a szlovák álláspontról. Eddig ugyanis volt egy dokumentum, amelyet a magyar oldal nem ismert, és most kézhez kapja. Higgyék el: sok diplomatával beszéltem már életemben, s egy diplomatának kevés dologgal lehet ennél nagyobb örömet szerezni. A magyaroknak eddig légvárral kellett hadakozniuk, most viszont megismerhetik az esszenciális szlovák érvrendszert, azaz legalább megtudhatják, hogy mivel is vitatkoznak tulajdonképpen. Érvvel szemben könnyebb érvelni, mint kirohanásokkal szemben.
Németh Zsolt arról is beszélt a zsurnalisztáknak, hogy a tárgyaláson ismertetett egy felvidéki magyar problémakatalógust a szlovák delegációval, s hogy ebben öt témakörbe foglalta a problémákat: olyanokba, ha jól emlékszem, mint a szabadságjogok, a nyelvpolitika, a média, az oktatás és az önkormányzatok problémái. Értjük ezt? Problémák öt témakörben! Témakörönként hány, azaz összesen hány probléma lehet? Tizenöt, húsz, huszonöt? Nem tudom, hogy mennyire bizalmas egy ilyen ülés jegyzőkönyve (úgy tudom, szó szerinti jegyzőkönyv készül), de nagyon kíváncsi lennék, hogy pontosan mi van benne. Kedves Németh Zsolt, hozza nyilvánosságra, vagy írja meg saját cikkben a nyilvánosságnak. Engem ugyanis – s vélelmezhetően másokat is – nagyon érdekel.
Mert ha egy magyar-szlovák tárgyaláson elhangzott a magyar féltől a szlovákok irányában, bár felsorolásszerűen is, a problémáink nagy része, annak azért van jelentősége. Ilyen katalógust ugyanis tudtommal még hivatalos formában Pozsony nem kapott. A magyarok jószerivel szeretnek a legfrissebb aktualitásokból bevásárolni a piacon, és hagyni a feledés homályába veszni a korábban keletkezett, soha meg nem oldott problémákat. Például most mindenki az államnyelvtörvény módosításával foglalkozik, hogy az milyen rossz lesz. És ez igaz: rossz lesz. De, könyörgöm, ne feledjük el, hogy nem a módosítás a fő baj, hanem maga a nyelvtörvény.
Ha jól értem a dolgot, akkor Esztergomban a magyar külügyes képviselők erősen ráborították a bilit szlovák kollégáikra. Kell nektek vita a KMKF-ről? Nesztek, akkor itt a problémakatalógus a kisebbségi kérdésről. Igen, itt az esztergomi várban, a külügyi bizottsági elnököket hallgatva elhatalmasodott bennem az a – nyugodtan hiúnak mondható – gondolat, hogy ebben a meccsben a magyarok közel járnak ahhoz, hogy fordítsanak az eredményen. A kommunikációs mérleg billenő félben van az ő javukra. A szlovákok azt akarták, hogy arról legyen szó: miért van KMKF. Most meg arról van szó, hogy Szlovákiában kisebbségi problémák vannak, és Szlovákia nacionalista hisztériájában elefántot csinál még egy ilyen egérkéből is, mint a KMKF.
Esztergomban tehát a fideszes Németh Zsolt, ha kicsit szalonbeli módon is (talán Paška eredeti félelmeire kicsit rá is cáfolva), de kétségtelenül kiosztotta a szlovákokat. Persze megszoktuk Németh Zsolttól, megszoktuk a Fidesztől, mi is, a szlovákok is. Németh Zsolt egyébként még hagyján. Korábban Balog Zoltán haza zavarta Budapestről a szlovák emberjogászokat, amiért nem akartak megnézni egy videó szalagot a dunaszerdahelyi stadionban történt emberjogi sérelmekről. (Merthogy csak az állítólagos szlovák videó szalagot őrzik hét lakat alatt. A magyaroknak is van sajátjuk, s ország-világ láthatja.) Balog elvitte érte a balhét, de pellengérre állította a szlovák oldalt. Milyen emberi jogvédők azok, akik nem hajlandók megnézni egy emberjogi sérelemről szóló filmet? Hogy nem volt előre egyeztetve? Hát kell az ilyet előre egyeztetni? Balog rossz vendéglátónak bizonyult. A szlovákokról meg kiderült, hogy nem mernek szembesülni a történtekkel. Hogy ki jött ki rosszabbul ezen, döntse el mindenki magának.
No de ezek fideszesek. Az esztergomit megelőző napon viszont két szocialista bizottsági elnök találkozott a szlovák oldallal. Az alkotmányjogi bizottság Pozsonyba jött, ahol az MSZP-és Csiha Judit kitartással próbálta elmagyarázni a szlovák sajtónak, hogy miért nem kell félni a KMKF-től, és miért tévesek a vele kapcsolatos szlovák vádak. A szlovák vendéglátó csak hebegni-habogni tudott, hogy vannak vitás kérdések, de majd később beszélünk róla, meg egyebek… A szlovák oldal szemmel láthatóan nem volt felkészülve a témára. Vagy a magyar érvekre. Vagy arra, hogy egy szocialista magyar is előadhatja a magyar virtust. (Ez utóbbi engem is készületlenül ért.) Közben meg Budapesten az oktatási bizottság sajtótájékoztatóján egy másik szocialista politikus sorolta, nagyon szoft, nagyon szalonbeli módon, de egyértelműen: a betiltott történelem tankönyvet, a be nem engedett magyarországi tankönyveket, a problematikus EU-támogatásokat és így tovább.
Döbbenetes! A magyarországiak mintha kezdenének közös hangon beszélni, amikor a mi ügyünkről van szó. Ez alighanem hidegzuhany a szlovákoknak. Erre az egyre nem számítottak (ahogy én sem). Itt, Esztergomban, az a hír járta, hogy míg a kamerák előtt Németh Zsolt mondta a magáét, a tárgyaláson nagyjából fele-fele arányban osztozott a problémák kitálalásában a bizottság szocialista alelnökeivel, Szabó Vilmossal és Kozma Józseffel. Figyelem: előző nap valami nagyköveti kinevezésekből balhé kerekedett a magyar külügyi bizottságban, és pont ezek követelték Németh lemondását.
És persze nem minden magyar-szlovák parlamenti bizottsági tárgyaláson ment ez ilyen szépen. Szili Katalin például az Országház folyosóján a média teljes figyelmét élvezve szólalkozott össze Balog Zoltánnal, amiért az megvárakoztatta, majd haza küldte a szlovák emberjogi delegációt. Göncz Kinga megígérte Lajčáknak, hogy az Országgyűléssel visszavonatja a KMKF-határozatot, és nem is kér semmit cserébe. Később a tárca államtitkárának szabadkoznia kellett, hogy a miniszter csak magán véleményét mondta. Ez azt jelenti, hogy a kormány nem vállalta a külügyminiszter véleményét. Hihetetlen koppanás az ilyesmi a diplomáciában. Jobb helyeken ilyenkor azonnal benyújtja a lemondását a miniszter, de hát arra még várni kell, hogy Magyarország jobb hely legyen.
Várni kell. De talán nem is olyan sokat? Mintha megmozdult volna valami. A szlovákok megtámadták a KMKF-et. Meg egyes magyarok is. És a KMKF védekezik. Hónapok óta. Kitartóan. Elszoktunk már az ilyesmitől. Fideszesek és szocialisták védik a közös mundér becsületét. Együtt. (Sőt, és most kapaszkodjanak, SZDSZ-esek is. Eörsi Mátyás a napokban szintén itt volt, Pozsonyban, és sajtótájékoztatóján ő is elmondta, hogy bár személy szerint nem szereti a KMKF-et, de a szlovákoknak nincs mit félniük tőle.) Fideszesek, szocialisták, SZDSZ-esek… Olykor hajba kapva, mert hát Magyarországon ez így „normális”, de aztán együtt folytatják az ellenállást. Miért is? A KMKF-ért? Igen. Azért, amit és akit a KMKF képvisel. Értünk.
Felvidék Ma