A mai evangéliumban olyan magatartásról szól Jézus, ami szöges ellentétben áll a mai közfelfogással, közhiedelemmel. Azzal a közfelfogással áll ellentétben, amelynek hatása alatt vagyunk mi is, keresztények, s nem tudjuk kivonni magunkat az alól, hogy valamilyen formában ne hasson ránk. De ha kereszténynek valljuk magunkat, és hiszünk Istenben, és Megváltónkban Jézus Krisztusban, akkor meg kellene valósítani ezeket az igéket. A nehézség az, hogy a mai evangéliumban Jézus által javasolt életforma olyan, amit lehetetlen puszta ésszel belátni. Csak az érti meg ennek igazságát, aki elkezdi élni, megvalósítani ezeket.
Az apostolok azon vetélkednek, hogy ki a nagyobb közöttük. Hogy ez a vetélkedés nem először fordult elő közöttük, arra példa az az eset, amikor Jakab és János anyja Jézushoz fordul ezzel a kéréssel: „Intézd úgy, hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felől üljön országodban.”
Amikor Kafarnaumba értek, Jézus számon kéri apostolaitól, hogy miről vitatkoztak útközben. A figyelmes hallgató máris észreveszi Jézus eme kérdésében a minősítést, mert vitának nevezi a tanítványok között lezajlott dolgot. Mert a vita nem egészen pozitív értelmű magatartás. A vitában a felek saját véleményüket akarják ráerőszakolni a másikra, s tulajdonképpen süketek a másik véleményére. Az álláspontok egyáltalán nem közelítenek. Kiválóan meg lehet figyelni ezt az úgynevezett politikai vitaműsorokban, ahol tulajdonképpen mindenki hajtogatja a magáét néha már-már agresszív hangnemet megütve. Ezzel ellentétben a párbeszédben közelítenek az álláspontok, mert nincs szó erőszakod meggyőzésről, hanem a vélemények ismertetéséről, kicseréléséről.
Jézus tehát vitának minősíti az apostolok beszélgetését. S talán ezt a minősítést érezték ki a tanítványok, amikor szégyellnek válaszolni a kérdésre. De Jézus tudja: azon tanakodtak útközben, hogy ki a nagyobb közülük. Krisztus ezen helyzet kapcsán adja tanítását: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Tulajdonképpen ezt a jézusi mondást élte meg és fogalmazta meg Szent Pál apostol is: „Isten nekünk, apostoloknak az utolsó helyet jelölte ki, mint olyanoknak, akiket halálra szántak, hogy látványosságul szolgáljunk a világnak, az angyaloknak és az embereknek is. Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti okosak Krisztusban. Mi gyöngék vagyunk, ti erősek. Titeket megbecsülnek, minket megvetnek.”
Jézus folytatja tanítását: egy gyermeket közéjük állítva kijelenti: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
A befogadás itt nem azt jelenti, hogy egy gyermeket örökbe kell fogadni, hanem ezt, hogy a gyermek lelkületét, lelkivilágát kell elsajátítani. Mert milyen a gyermek? Egyetlen szóval úgy jellemezhetnénk, hogy egyszerű. Egyszerű abban az értelemben, hogy amit mond és gondol nem bonyolult, hanem világos könnyen érthető. Egyszerű abban az értelemben is, hogy a tulajdonságai benne egységben, harmóniában vannak. Nincs benne alattomosság, kétszínűség. A gyermek nem tud színészkedni abban az értelemben, hogy saját magát meghazudtoló, elrejtő módon viselkedik.
Jézus ezt a lelkivilágot állítja elénk: aki befogadja, elsajátítja ezt, az Jézust fogadja be, s aki Jézust befogadja be, az azt fogadja be, aki Jézust küldte, vagyis az Atyát. Tehát Jézus ezen példázatában a gyermek és Isten közé egyenlőségjelet tehetünk. Azért mert az ember Isten képmása és a gyermekben ez a képmás még lényegében ép, romlatlan, mert a bűn még nem rontotta meg. Az ember fejlődése aztán sajnos a bűnben való előrehaladást is jelenti. Ezért a felnőtt már nem tükrözi felhőtlenül vissza Isten képmását magában. Meg lehet ezt figyelni abban a jelenségben, amikor egy gyermek és egy felnőtt szemébe nézünk. Ahogy szokták mondani a szem a lélek tükre. Egy gyermek szemrebbenés nélkül viseli el, ha a szemébe nézünk, vagy ő maga néz merészen mások szemébe, mert nincs palástolni valója, úgymond nyílt lapokkal játszik. De egy felnőtt azonban már egy ilyen hosszú kitartó pillantás elől elkapja tekintetét, mert a lelkiismerete a bűn rontása miatt nincs egészen rendben.
Képet alkothattunk hát, hogy mit jelent „befogadni” egy ilyen gyermeket, egy ilyen gyermekei lelkületet. Mennyire fontos volna megvalósítani ezt ebben a mai, szomorú világban, amikor a kétszínűség, a színészkedés, az alattomosság mind-mind a közvélemény által megengedett eszközök arra, hogy valaki érvényesüljön.
Talán most sokan jobban megértettétek ezeket a jézusi szavakat. De ez kevés. Kevés figyelmesen hallgatni a szentmise prédikációit, homíliáit, és bólintani rá, hogy úgy van, jó beszéd. Valamikor már el is kellene kezdeni megélni Krisztus Urunk tanításait. Mert enélkül a Szentírás minden szava csak holt betű, a kereszténység minden értéke csak egy a sok kulturális érték között.
Kedves Testvérek! Amint a beszéd elején mondtam a ma hallott jézusi igazságokat lehetetlen ésszel belátni. Csak akkor értitek meg, hogy Jézus micsoda nagyszerű dolgot tárt elénk akár a mai evangéliumban, akár az egész tanítását tekintve, ha igyekeztek is komolyan úgy élni. S ebben nem vagytok egyedül: segítitek egymást és ami a legfontosabb: segít benneteket Isten az ő ingyenes kegyelmével.
Felvidék Ma, VP-Ócsai József
