Nagyjából rendben lezajlottak a megyei választások tegnap, kritikán aluli alacsony részvétellel, szavazatvásárlások megalapozott gyanújával, és további apróbb visszaélésekkel (például kampánycsend megsértése), nagykoalíciós sikerrel Nyitrán. Vagyis, ahogy ezt eddig már megszokhattuk az elmúlt alkalmak során. Ami tehát ezt a részét illeti, mondhatni semmi különös, a számszerűsített adatok jól összefoglalva és áttekinthetően megtalálhatóak portálunkon, lehet mazsolázni.
Ami miatt mégis különleges ez a forduló, az természetesen a Híd névre hallgató, bizonytalan eredetű és célú, részben magyar nyelven is értő politikai tömörülés szereplése. Azt még erős költői túlzással sem lehet állítani, hogy a gigászok harca volt ez (mármint az MKP-Híd összecsapás), de számunkra, a politikától erősen fertőzött lelkivilágú emberkék számára mégis mintha ilyen lett volna ez a megmérettetés. Ha már egyszer oly szerencsésen elvált a szar a víztől (Duray Miklós más alkalommal, de akkor is igen találóan tett megjegyzését idézve), amikor a Hidat létrehozták az MKP békétlenjei, akkor nem árt végülis megtudni, milyen kemény is ez a bizonyos végtermék.
Az elért – helyesebben inkább: el nem ért – eredményekből láthatjuk. A Híd összesen és mindent egybevetve pontosan kétszer annyi képviselői mandátumhoz jutott, mintha csak egyet szerzett volna (sajnos ennél eufemisztikusabban nem lehet már megfogalmazni ezt a leszereplést, bár Bugár Béla bizonyosan kísérletet tesz majd rá). S ezzel remélhetőleg elérte dicstelen története legnagyobb, legkáprázatosabb választási eredményét.
Ha már Bugárt és a dicstelenséget emlegetjük: az egyik hírportál kérdésére válaszolva azt mondta, hogy az MKP-nak nem szabadott volna elutasítania az együttműködést a Híddal. Ez óriási. Hogy micsoda bakancsot lehetne varrni ebből a vaskos bőrkészletből! Nos, bár semmiképp sem beszélhetek az MKP nevében, de feltételezem, hogy árulókkal ott sem szokás együttműködni, semmilyen formában. Ezt aligha veheti zokon bárki is. S ha már itt tartunk: az MKP ugyan kevesebb mandátumhoz jutott, mint négy évvel korábban, azonban a Híd megjelenése éppenséggel pont elegendő volt ahhoz, hogy megkavarja az emberek fejét és elbizonytalanítsa őket.
Hiú ábránd, de azért reméljük, hogy a Hídban jó alaposan kiértékelik a helyzetet és elgondolkodnak a továbbiakon. És nem az MKP (s ezen keresztül a felvidéki magyarság érdeke) elleni aknamunka folytatása mellett teszik le a voksot, hanem az illő, csendes távozást választják. A magyar választópolgárok ugyanis már választottak, s ők ez utóbbit jelölték meg kívánatosnak.
Bugár Béla pályafutását és jellemét ismerve (értelemszerűen közéleti megnyilvánulásaiból, mielőtt még bármi gyanúba keverednék) erre aligha kerül sor. Aki egyszer képtelen elismerni a demokrácia által rámért csapást (az MKP elnöki székéből való kibillentése), az másodszor is képtelen ugyanerre. S ne feledjük: az igazi megmérettetés csak eztán következik, a parlamenti választásokkal. Nem árt, ha erre jó alaposan felvértezi magát az MKP, mert a legundorítóbb, övön aluli ütések egyáltalán nem biztos, hogy a szélsőséges, soviniszta, magyarellenes oldalról fognak érkezni. Kérdés tehát, hogy a kudarc felett érzett fájdalmában vajon BB körül marad e kő kövön. S leomlik-e a bástya, amit persze megint csak tévesen és igen erős túlzásokkal neveznek bástyának – tudniillik Komáromot, mint a Híd legfontosabb tartópillérét. Bástya legfeljebb a polgármester, Basti után becézve lehet, de ez igen lapos „tréfa”. A helyi hidasok ugyanis annak rendje s módja szerint leszerepeltek, úgy elvéreztek mint valami meglőtt kóbor kutya: csapzottan, méltatlanul. Egy se jutott be közülük a megyei törvényhozásba, egy se. Úgyhogy ezentúl senki ne merészelje Komárom, a végsőkig kitartó véderő nevét holmi Híddal összefüggésbe hozni és bemocskolni, nem terem itt babér semmilyen árulónak vagy kóbor lovagnak.
A mandátumot szerzett magyar képviselőknek (kettő kivételével) gratulálunk, aztán felkötni a felkötnivalót, merthogy ebben a szembeszélben nem lesz egyszerű. Az MKP fejesei pedig komolyan elgondolkodhatnak azon, hogy a lehetőségekhez képest mit lehetne tenni a jobb mozgósításért. Mert bár a megyei választások rendre ilyen alacsony részvétellel zajlottak eddig is, azért a parlamenti választásokra sem ártana már időben ráhajtani, s nem csak a kampányidőszakban. A választókkal való rendszeres (akár napi) kapcsolattartás („interaktív párt”) lenne az egyik, talán üdvös megoldás, hogy ne érezze senki azt: csak a kampányidőszakban számít. Aztán pedig a felvidéki magyar napisajtó ügyében lenne jó valamit tenni, mert a jelenlegi, magyar nyelvet használó, „jellegzetes hovatartozású” napilap tevékenysége aligha nevezhető áldásosnak a felvidéki magyarság ügyére nézve. Márpedig ez lenne a legfontosabb, nemde…?
Szűcs Dániel
Felvidék Ma
