Lassan száz napja, hogy „vezércserére” került sor a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom élén. Azok közé tartozom, akik enyhe derűlátással várták a cserét, és az utána következő politikai pártszemléletváltást.
Az elvárásom alapja Ján Figeľ európai biztosi ténykedése volt. Reméltem, hogy a biztosi megbízatási időszaka alatt ragad rá annyi európai szellemiség és értékrend, amelyet a KDH élén kamatoztathat, s ettől a párt is megszabadulhat gyakran bigott, előítéletekkel terhes, konzervatív szemléletétől, amely főleg a szlovákiai nemzeti közösségek helyzetének rendezése ügyében megrekedt a volt szocialista szemlélet színvonalán.
Sajnos, nekem csalódás volt Ján Figeľ majdnem száz napja. Még csak a jelét sem láttam az irányváltásnak. Sőt úgy tűnt, a velünk szembeni politizálásába sok lipšici demagógia került. A legnagyobb csalódást a bonni Európai Néppárt ülésén elszenvedett kudarca után tett (nem választották a néppárt alelnökének) nyilatkozata okozta, amelyet a Pravda honlapján olvastam. Ha nem látom a fényképét, és nem tudom, kiről és miről van szó, akár Slota vagy Rafaj nyilatkozatai is lehettek volna az ott megjelentek, mert a magyar közösségünkkel kapcsolatban az összehasonlítás (reprocitás) elvét alkalmazta és durván ferdített. Például, a kitelepítésekkel kapcsolatban ugyanolyan hiányos a történelmi ismerete, mint a szlovákok zömének. (Csak megjegyzem, valaki figyelmeztethette erre a túl nacionalista és zavart történelemszemléletre, mert a nyilatkozatát törölték a honlapról. Egy órára rá, hogy elolvastam, már az archívumban som volt fellelhető.) Számomra ezek a jelek nem sok jót jósolnak a jobboldali pártok szükségszerű, hosszú távú együttműködésének és összefogásának (esetleges koalíciójának) várt újraszerveződésével kapcsolatban. Itt, a két Dzurinda-kormány időszakában megélt viszonylakos politikai békére, a gazdasági felemelkedésre és a nemzetiségek közötti torzsalkodások megállításában elért sikerekre gondolok elsősorban. Azt reméltem, hogy egy európaibb szellemiségű KDH-irányítással mindez még fokozható, magasabb szintre emelhető, amelyből majd nem maradnak ki közösségünk égető problémáinak megoldásai sem, mint például: valamilyen szintű önrendelkezés megvalósítása (olyan, amelyet a közösségünk akar), az asszimiláció megfékezésére a nemzetiségi törvény elfogadása, Dél-Szlovákia infrastruktúrájának és gazdasági felemelkedésének újraindítása, a nyelvtörvény sürgető módosítása, stb., stb. Úgy érzem, az MKP politikusainak egy esetleges koalíciós előkészületi tárgyalások keretében óriási erőfeszítésekre lesz szüksége, hogy a KDH új vezetőit a „földközelben” tartsák. Kemény vélemény megfogalmazására lesznek késztetve, hogy a szlovák nemzetállam és „nagyhatalmi” ambíciókból kijózanítsák a KDH (de az SDKÚ) politikusait is. Rá kell ébreszteni őket, hogy számukra nem Franciaország, esetleg Németország a példa, hanem Svájc, vagy Svédország és Finnország. Minden más, csak egy bakfis rózsaszín leányálma. A két európai nagyhatalom csak abban példa, hogy lehet a történelmi komplexusaiktól megszabadulni. Baráti jobbot nyújtani a szomszédos nemzetnek.
Mi erre, már régen nyitottak vagyunk, és megtörténhetett volna, ha a gyanúsítgatásoktól és a kisebbségi komplexusaiktól legalább a politika szintjén megszabadultak volna Szlovákiában. Ján Figeľ további fintái (cselei) birkatürelmet igényelnek majd, mert politikai és emberi képességekben – véleményem szerint – nem haladja meg elődjét.
Debrődi D. Géza
