53
Még mindig a téli ünnepkör bűvöletében élek. Lelkem rajta, az én bajom, hogy végiggondolom, amit olvasok, hallok, aztán rakosgatom a mozaikot. Csodálatos kalandok esnek meg így velem. Nem hiszik?
Elméláztam, hova is jutnánk, ha minden felvidéki magyar apa/anya – megóvandó szeretett gyermekét a nemzetisége miatti sérelemtől – pártot alapítana… Két-háromszáz, vagy több ezer pártunk lenne! Zseniális. Igazi választék a szavazni óhajtó magyarnak, még a pártszűkében szenvedő méteres latrinakavaróknak is lenne választásuk.
Sajnos, egyelőre azonban csak egy ilyen párt létezik kies országunkban. Ezt onnan tudom, hogy olvastam egy érintett apa nyilatkozatát arról, újabban miért is szokás pártot alapítani. Korábban azt hittem, van, akiben munkál az eszme, tenni akar a közösségért, a hazáért, egy-egy csoportért, a hasonszőrűekért – velük együtt. Normális estben így születik a párt. Nem normálisban meg azért, mert lemagyarkázzák az ember gyerekét. A magyar gyerekét, amikor magyarul telefonál az utcán. Kard ki kard, jöjjön a párt! Építsünk Hidat! De mit alapítson és mit építsen az, akit nemcsak verbális támadás ér, hanem megverik, összeverik, leköpik vagy felpofozzák…? Pártelnöknek kell lenni ahhoz, hogy magyar ember megvédje magyar gyerekét az ilyen bántalmazásoktól? Apaként a gyerekkel nem lehet megbeszélni, hogy sajna, ilyen országban élünk, ez bármikor megtörténhet veled, mert az emberi butaság végtelen… de te, fiam-lányom azért beszélj csak nyugodtan az anyanyelveden, mert százszor inkább az orrod törjék össze, mint a lelked, hisz a test sebe beforr, a léleké talán soha.
És ha már a pártelnökségre tett, és nem az apaságra az ember, miért húzza elő unos-untalan ezt a vonót maga, mikor szólhatnának helyette Most-ani alelnökei, párttársai, szépen csengő államnyelven, s mondhatnák az államalkotó, államnyelvű agresszornak, hogy ne bántsd a magyart. Elvégre ha igaz az apai állítás, a párt kimondottan ezért alakult meg, és kimondottan ezért nem lett magyar párt… Bár ez már egy újabb kaland.
Felvidék Ma, gyr
