Törzsök Erika az Élet és Irodalom hetilap január 22-i számában „Nemzettudat” címmel közölt írást, amelyben Hushegyi Gábor érdemeit méltatja. Az írásból megtudjuk, a Hushegyi Gábor állami kitüntetésére vonatkozó javaslat nem kapott zöldet.
„Hushegyi Gábor szlovák állampolgár kitüntetését a Külügyminisztérium nem tartja megalapozottnak. Személyisége és politikai tevékenysége erősen megosztja a szlovákiai magyarságot, a többség kifejezetten elutasítja nézeteit, a magyarság ügyének ártó szemléletét. Művészettörténészként és egyetemi oktatóként sem alkotott olyat, ami kiemelné kortársai sorából. Kitüntetése jelentős felháborodást váltana ki a magyarság körében, ezért a javaslatot a Külügyminisztérium nem tudja támogatni.” Ez olvasható a Külügyminisztérium álláspontjában.
Törzsök Erika a tényről részletesen kifejti véleményét:
„Igaz, Hushegyi Gábor – ahogy a felterjesztés fogalmazott – „2006-tól a Szlovák Nemzeti Tanács házelnökének, Pavol Paškának személyes tanácsadója, és ahhoz az európai színvonalú értelmiséghez tartozik, amely mind szakmai, mind közéleti tevékenységével, széles körű kapcsolatrendszerével Prága, Bécs, Berlin, Párizs felé – a szlovákiai magyarság európai szintű integrációját szolgálja. Talán csak nem ez a baj?
Csak találgatni tudunk. Kérdés ugyanis, mikor folytatott kutatást a magyar KüM a szlovákiai magyarság körében Hushegyi Gábor politikai nézeteiről, oktatói és művészettörténészi teljesítményéről. Mely politikai tevékenysége, illetve milyen szemlélete árt a magyarság ügyének? Mely többség utasítja azt el? Hiszen az őszi megyei választásokon a Hushegyi által is támogatott párt – a Híd/Most – alig kapott néhány ezer szavazattal kevesebbet, mint az MKP.
Ha ilyen kutatásra nem került sor, vajon kiknek az indulata, ébersége íratja le ezt a véleményt a KüM-mel? Talán csak nem a hivatalnoki félelem, mely már a Fidesz választási győzelme utáni egzisztenciájára gondol? De főleg: melyek ezek a „kifejezetten elutasított nézetek”? Talán csak nem esnek egybe például Günther Platternek, Tirol tartomány néppárti kormányzójának a nézeteivel? Platter nem ért egyet azzal, hogy meg kellene adni a kettős állampolgárságot mindenkinek, aki a dél-tiroli osztrákok közül kéri. A Dolomiten című dél-tiroli lapnak adott nyilatkozata szerint „itt csak arról van szó: a populisták megint azt szeretnék, ha a téma kapcsán vita robbanna ki az államhatárok megváltoztatásáról”. Amint kifejtette: Tirolt annak idején, valóban erőszakosan osztották meg, és igazságtalanul húzták meg az elválasztó vonalat, ám az utóbbi időben igen sok pozitív dolog történt ezen a területen, és aki most mindezt kétségbe vonja, az felelőtlenségről, továbbá hiányos történelmi tudatról tesz tanúbizonyságot. Ezek az erők ugyanis csak akkor látszanak a politikai térképen, ha állandósul a viszály – tette hozzá Platter.
Bizony, bizony vannak hasonlóságok (és persze különbségek is), de míg Platter úr tudja, hogy hányat írunk, mi nem vesszük észre, hogy hetedhét határon túl vágtat a történelem, ücsörgünk Mohácsnál, majd Trianonnál. Az ország, a nemzet többsége, az új generációk az egyetemeken sem az előzményekről, sem az okokról nem tudnak túl sokat. Három tenger mosta határokkal rajzolt Magyarország-térképekkel rohangálnak pólójukon, gépkocsijukon. Gyűlölik és lenézik „a tótokat”, „az oláhokat”, a szerbeket, generációs elődeikkel együtt. Tirolra hivatkoznak mint modellre, hogy robbantgatni kéne. Pedig – lásd fenn! Európai szintű integráció? Ezekkel?
A politika Magyarországon táplálja a jogos sérelmeken alapuló indulatokat és a nem jogos sérelmi politizálást. Az MSZP olykor jobbról előzi a Fideszt, a kiváló Jobbikról, a 64 Vármegyéről már nem is beszélve.
Anakronizmus – mondják fölényes liberálisok, elutasítva, hogy érdemben beszálljanak akár egyetlen értelmes diskurzusba. Kisantanttól szorongó értelmiségiek, a hiteltelen diplomácia, amely képtelen a lakosság hiteles tájékoztatására például a szlovák nyelvtörvény ügyében – reggeltől estig a magyar nemzet érdekeit védik. S Hushegyi vagy a hozzá hasonlók Erdélyben „nemzetárulók”, mert amint Zétényi Zsolt mondja: „Erdélyben válságban van az értelmiség nemzettudata.” Kérdés, hogy miért? Mert tudomásul veszik, hogy nemcsak Budapesten, de Bukarestben is felkel a Nap? Kinek helyes a nemzettudata, és mi dönti el, hogy az a helyes? Az „eredményesség”? A II. világháborúba vitt kardcsörtető politika, ami után még kisebb lett az ország? Ez eredmény?
Nem.
Magyarország presztízse, megítélése, hitelessége, „a nemzeti érdek védelme” vészesen ingataggá vált.
Felmerül a kérdés: mit tettünk, hogy kiderüljön: 2004-et, 2007-et, 2010-et írunk? Hogy nem lehet úgy zokogni, mint 1919-ben? Mert eltelt kilencven év. S ezalatt minden megváltozott. Ha rossz irányba mentek a dolgok, az a mi felelősségünk. Magyarország 1919-ben önálló állammá vált, nem kényszerítette senki, hogy a II. világháborúban hadat üzenjen Amerikának, Angliának, a Szovjetuniónak. Ha pedig hadat üzent, s a háborúban „rossz oldalra” állt, vereséget szenvedett, el kell fogadni, hogy a győztesek írják a történelmet. Ezzel az egyszerű, de fájdalmas ténnyel a magyar lakosság, a magyar nemzet tagjai máig nem vetettek számot. Mert jött az orosz megszállás és a Rákosi-korszak. Az önreflexió elmaradt. De 1990 óta ismét szabad ország Magyarország. Mit kezdett a szabadsággal? Miért gondolják a politizáló szájtépők kontraszelektált hangoskodó élcsapatai, hogy történelmi sérelmekre kell építkezni, s érzelmekben vájkálva kell felmenteni magunkat a realitások tudomásulvétele, a mindennapos elvégzendő munka alól? Miért nem fogják fel, hogy a nemzethez tartozás nem politikai állásfoglalás kérdése!
Magyarország s a magyar nemzet tagjainak jelentős része a múltban él, és gondosan ápolja sérelmeit, nehogy észre kelljen vennie, hogy lehet változtatni! Igaz, nem lobogó magyar zászlókkal felékesített tankok élén, amelyek bevonulnak a „Felvidékre” (mint 1938-ban), vagy mint 1940-ben Kolozsvárra. Ha elolvasnák Hunčík Péter Határeset című könyvét, könnyen beláthatóvá válna, hogy mennyire kontraproduktív ez a mentalitás, és éppen azoknak árt legtöbbet, akiknek a nevében fenekedünk.
Holott élni kellene a lehetőségekkel. De ehhez munka és alázat kell. Ennél pedig egyszerűbb koszorúzni, kopjafát állítani, s a csürhét kiengedni Dunaszerdahelyre két szlovákiai csapat focimeccsére balhézni, hogy aztán a gyáva, kiürült, rosszul szervezett bürokrácia bástyái mögül egymásra lehessen kacsintani szavazatok reményében.
Holott Romániában az RMDSZ többszöri kormányzása alatt visszaszerezte az erdők, az ingatlanok nagy részét, Szlovákiában a magyarság – ugyancsak kormánykoalíciókban – jelentős eredményeket ért el egzisztenciális létének javításában. Idézzük fel az 1990 előtti évek sorban állásos nyomorát, bezártságát, koncepciós pereit, a magyar iskolák elleni kérlelhetetlen támadásokat. Ma az a gond, hogy a szerencsétlen, ostoba szabályozások következtében, az átgondolatlan intézményfejlesztések miatt a megszűnő határok két oldalán a szülők nem akarják magyar iskolába adni a gyerekeiket, s egyik intézmény a másik versenytársaként oltja ki a színvonalas működésnek még a reményét is. Pedig a határok eltűnnek. Nagyvárad-Debrecen, Arad-Temesvár-Szeged, Szatmár-Nyíregyháza, Miskolc-Kassa stb. az egykor oly igazságtalanul húzott határok nélkül vagy egymás együttműködő partnerei vagy egymás esélyeit kioltó versenytársai lesznek. Márpedig ezekben a térségekben az elmúlt évszázadokban kialakult vegyes lakosság nem a politikai rövidlátásban érdekelt! Ezt kellene a politikának és a nemzet érdekeit védőknek végre észrevenniük. Az ebben a helyzetben rejlő lehetőségek kibontását csak mi magunk akadályozhatjuk. Ha nem vesszük tudomásul, hogy itt, „Kelet-Európa szegletén”, a Hushegyi Gáborok, Hunčík Péterek, Rudolf Chmelek politikája visz közelebb egy élhető világ megteremtéséhez.
A szupremácia és a sértettség elegye a múlt fogságában tart bennünket. Jólesik fájdalmainkat újra és újra megidézni. Ez felment a gondolkodás és a cselekvés alól. Mint a Delicatessen című filmben, mindenki cinkosává válik az ájtatos pofájú, „jóságos” hentesnek, csak hogy jól lakhasson. Persze, itt szavazatokról van szó, s nem az éhezés csillapítására meggyilkolt, védtelen áldozatokról, mint Marc Caro fekete komédiájában. Szavazatok kellenek a hatalomhoz. Ki beszél és gondol itt a szomszédos országokban élő magyarok érdekeire? Zabáljuk fel őket is becsomagolt kis részletekben, a történelmi igazság jegyében.
Nehogy észrevegyük, hogy 2004/2007 óta az EU-s tagságnak köszönhetően a Magyarországon kívül élő magyarok több mint kilencven százaléka kettős állampolgár, nehogy észrevegyük, hogy több cikluson keresztül, az adott országok kormányaiban, részesei a források elosztásának, a kialakítandó szabályzásnak, törvényhozásnak! Hiszen akkor hogyan szónokoljunk a sérelmi politika jegyében? Sokkal egyszerűbb éveken keresztül a szomszédos ország szélsőségeseinek provokációin, balfogásain rágódni, s hirdetni, hogy csapataink hadban állnak, nem engedünk a 48-ból, mert a mi kukorékolásunkra kel fel a Nap, s jön a fény a Kárpát-medencébe. S reménykedhetünk, hogy a homogén, egynemű államok eszménye még sokáig kitart térségünkben.
De ne feledjük: ebben a műfajban a legjobbak előbb-utóbb úgy járnak, mint a Kárpátok Géniusza. S aki csak egy kitüntetéstől esik el, mert nem fér bele a fősodorba, még igazságot nyerhet a történelemtől.”
Törzsök Erika, ÉS
