A neves pozsonyi fényképészmester, Jánoska Ferenc századfordulón épült napfényműterme – több mint valószínű – lebontásra kerül. Információim szerint ugyan még nem adták ki a bontási engedélyt, ám valamilyen érdekcsoport már azon ügyködik, hogy az épület – úgymond – szép lassan elkopjon.
1976-ban egy ismerősömnél jártam a Leškova 4. számú négyemeletes bérházban. Amikor felfelé mentem a lépcsőházban, s akaratlanul is kinéztem az ablakon, az udvaron egy kertiházszerű épületre figyeltem fel. Ennek közepén egy korabeli, mívesen kiképzett, kovácsoltvas szerkezetű üvegtető volt, ezen keresztül a falakon eklektikus falfestmények látszottak, olyan mintázatúak, amelyeket gyerekkoromban még én is láttam régi fotó-műtermekben. Közben a lépcsőn ballagott lefelé egy idős kalapos hölgy, bottal a kezében, s egy olyan kosztümben, amelyet Jávor Pál szerelmei viseltek a harmincas évek magyar filmjeiben. Illedelmesen köszöntem az idős hölgynek, már csak azért is, ne hogy azt gondolja rólam, betörő vagyok, vagy éppen kitépni készülök kezéből a biedermeier mintázatú, úri hölgyek által viselt, elegáns retiküljét. A nyolcvan körül járó hölgy megjutalmazta udvarias gesztusomat, s így szólt hozzám: Látom, fiatalember, figyelmesen nézegeti az udvaron azt a régi, üvegtetős földszintes házat. Az volt valamikor a híres Stefánia Fotóműterem. Minden pozsonyi ismerte, de még Bécsből is jártak ide az urak, úrhölgyek, hogy gyönyörű fényképeket készíttessenek magukról a MESTERREL. A mosolygó, szép arcú dáma közben egy nemes fejbillentéssel elment mellettem, de még visszaszólt: a valamikori Püspökkert része volt az épület, ám idővel lakóházakkal vették körbe…
Azóta is sajnálom, hogy akkor az épületről nem tudtam meg, ugyanis a ma ottlakók vajmi keveset tudnak a műteremről, és hát olyan vélemények is elhangzottak, hogy bizony alig várják már, hogy valaki az udvarukon lebontsa azt a sufnit.
Amikor belvárosi, tetőtéri műtermem használatba vételét intéztem a Leškova utcai Kerületi Műemlékvédő Hivatalban, egy ott dolgozó régi ismerősömnek viccesen csak ennyit mondtam: már tudom, miért nincs műemlékként jegyezve a híres Stefánia Fotóműterem… Az hol van, mi nem is tudunk róla ?!- reagált, mire azt feleltem: Magától értetődő, hogy nem tudtok róla, mert itt van az utcátokban… A műemlékvédelmissel, baráti társaságban évekig nevettünk ezen a sztorin. Persze közben az illetékesek is tudomást szereztek a napfényműteremről.
Az épület privát szerencséje, hogy ma a város tulajdonába tartozik, korábban a város melléküzemága használta különféle célokra. Amióta üres, alaposan romlott az állaga, hiszen ilyenkor a randalírozók sem tétlenkednek. Időnként eltűnik egy-egy korabeli ablak, egyre nagyobb a rendetlenség az épület körül.
A tények tehát magukért beszélnek; Pozsonyban ismét veszélybe került egy magyar jellegű műemléképület. Az ismét szócskát nem véletlenül használtam; amint erről be is számoltam, két évvel ezelőtt a Duna utca közelében található Könyöki József-ház került veszélybe, s csak az utolsó pillanatban tudta megakadályozni csoportunk, a Pozsonyi Műtermek szabad művészeti társulás néhány tagja azt, hogy a helyi építkezési hivatal kiadja a bontási engedélyt. Amint ismeretes, Könyöki alakította meg a Pozsonyi Városi Múzeumot.
1868-ban, s egy időben ügyvezetője volt a Pozsonyi Képzőművészeti Egyletnek, s kiváló építész, grafikus, festőművész hírében állt. Habár a Pozsonyi Városi Múzeum mai vezetése nagy erőfeszítéseket tesz az utolsó két évben annak érdekében, hogy megmentsék az épületet, sajnos, az magántulajdonban van, így amikor műtermemből sétára indulok, mindig megnézem, áll-e még a Könyöki-ház. Ugyanis nem egyszer éjjel, a nyilvánosság kizárásával történnek ezek a bontások, hiszen az ezt követő büntetést a beruházó cégek a farzsebükből fizetik ki, s – a minden csoda három napig tart után – fél éven belül a földszintes műemléképület helyébe egy négyemeletes irodaházat emelnek. Tavaly szeptemberben így bontották le a Szlovák Parlament közelében egy neves műépítész, František Krupka által tervezett műemlékvillát. Többek között ez a zseniális ember tervezte a Comenius Egyetem főépületét.
Visszatérve Jánoska Ferenc különlegességszámba menő Stefánia Fotó-műtermére:
kompetens muzeológusoknak igyekeztem elmagyarázni, hogy milyen ritka ma Nyugat- és Közép-Európában a napfényműterem. A századforduló környékén Párizsban, Berlinben voltak ilyenek (ezek a mai napig is műemlékként működnek), s a magyar avantgárdok közül Moholy Nagy és Brassai is készített ilyen kiképzésű műtermekben mélyen kontrasztos fény-árnyék test-fotókat. Az említett műteremtípust úgy tervezték meg, hogy a téglalap alakú helyiség kétharmad részét üvegtető, az egyharmadnyi területét viszont hagyományos tető fedte, ami alatt helyezkedett el a fényképezendő alany. Így szakzsargonnal élve, meszelt nappali fénnyel fotózott a mester, s korrekciós, vagy kontúrfényként gázlámpát, később meleg színt árasztó égőket használt. Az üveglemezre való fotózás ugyanis nagy szaktudást igényelt, s merőben más technikai felkészültséget, mint a későbbi analóg jellegű fényképezés. Jánoska fényképész mester újító szelleméről tanúskodik az a tény, hogy szeretett városába is behozta a minőségi művészi fotózást, s nem elégedett meg az akkori hagyományoknak megfelelő fotóműteremmel.
Tehát kíváncsian várjuk, hogy a városatyák hagyják-e állagában továbbenyészni a Stefánia Fotóműtermet, vagy okosan, múzeumként, tehát a kultúrát szolgáló objektumként őrzik meg a napfénygalériát. Az is megoldás lenne, ha egy nonprofit szervezet kapná meg az épületet használatra, s európai uniós, vagy más forrásokat felhasználva, a felújítási munkálatok után állandó tárlattal emlékezhetnének meg Jánoska Ferenc Stefánia Fotóműtermének tevékenységéről, a többi helyiségben korabeli fényképezőgép-gyűjteményeket állíthatnának ki üvegvitrinekben, s találkozókat, kisebb szimpóziumokat, kortárs vagy hommage fotókiállításokat is rendezhetnének a kb. 150 négyzetméter alapterületen. Hadd reméljük, hogy nem saját zsebre, vagy érdekcsoportok számára spekuláló városi képviselők lesznek többségben akkor, amikor döntenek majd egy történelmi unikum sorsáról.
Felvidék Ma, Kalita Gábor
