Szegő Iván Miklós a szerzője annak az összefoglaló írásnak, amely a Heti Világgazdaság honlapján jelent meg a magyarok és a szlovákok helyzetéről.
A szlovák-magyar politikai problémák megoldásához jobban meg kell ismernie egymást a két országnak – a társadalomnak és a politikai elitnek egyaránt. Erről beszélgettek a Társadalomtudományi Társaság rendezte vitafórumon a Terra Recognita Alapítvány történészei, Zahorán Csaba és Kollai István, illetve egy szlovákiai magyar politikai szakértő, Bara Zoltán (a révkomáromi Kempelen Farkas Társaság képviselője). A Terra Recognita Alapítvány ezért is adta ki például 2008-ban a Meghasadt múlt című tanulmánykötetét, amely magyarul néhány héten belül újra megjelenik. Ebben a könyvben a szlovák történelemszemlélet legjellemzőbb (a magyar közönség számára sokszor kevésbé ismert) pontjaira reagálnak a szerzők „magyar szemmel”, így a szlovák és magyar olvasónak is tartalmazhat ismeretlen témákat.
Kollai István szerint elsősorban Szlovákiában tudnak visszhangot kiváltani szlovákul is megjelentetett kiadványukkal, hiszen a történelemtudat nem olyan erős északi szomszédunknál: „nem olyan egyértelműek a főbb mérföldkövek”, mint nálunk, és több a belső vita, ellentmondás, értelmezési különbség.
Kollai és Zahorán felhívta a figyelmet arra, hogy ma viszont Szlovákiában igen erőteljesen építik a nemzettudatot, sőt, a nemzetállami tudatot, de ennek megalapozottsága, történelmi tényekkel való alátámasztása sokszor hiányos. Ebből is adódnak bizonyos problémák, feszültségek a két nép között. Ebből a szempontból különösen érdekes a kötet „tót kurucokról” szóló írása. Ebben Sályi Lőrinc – a téma legnevesebb szakértőire, így Käfer Istvánra hivatkozva – azt bizonyítja, hogy a szlovákok nagy számban (legalább hatezren, csak 1704-ben) harcoltak Rákóczi mellett. Sályi azt állítja, hogy nem vált szét szlovák-magyar ellentétre a kuruc-labanc szembenállás (bár persze voltak kurucellenes szlovákok is).
Egy kétnyelvű kuruc dal
Mi sem bizonyítja jobban azonban a szlovákok és a magyarok együttműködését a Rákóczi-szabadságharcban, mint egy keveréknyelven fennmaradt kuruc nóta, a Kuruc Rákócziho vojny mulatóének:
„Ej mikor én huszár voltam
Rákóczi vojnában,
Cifra plachta zastavával
Jártam Moravában.
Oravában, Moravában
Híres legény voltam,
Konyát, kozát, kravát,
Gyakran elhajtottam.
De mi liptai huszárok
Sok krainákon jártunk
Oravában, Moravában
Már sokszor is voltunk.
Ha trencsanszka bitkájában
Én nem lettem volna,
Bizony egész Magyarország
U cserta lett volna.”
A szövegben szereplő szlovák szavak: vojna (harc), plachta (lepedő), zastava (zászló), konya (ló), koza (kecske), krava (tehén), kraina (ország, vidék), trencsanszka bitka (trencséni csata), u cserta (az ördögé). Két földrajzi név is szerepel a dalban: Orava (Árva megye) és Morava (Morvaország).
Petőfi és a szlovákok
Magyarországon, a történelem iránt jobban érdeklődő – jobban is tájékozott – magyar közönség számára is szolgálnak könyvükben eddig ismeretlen vagy kevésbé ismert adatokkal a fiatal kutatók, akik alapvetően az évtizedes múlttal rendelkező hazai és szlovákiai műhelyek eredményeit próbálják a szakmán kívül is megismertetni. Így kitérnek olyan adatokra és körülményekre, amiket a szlovákok hangsúlyoznak inkább. Demmel József például azt emeli ki a kiadvány egyik tanulmányában, hogy Petőfi mindkét ágon szlovák származású volt. Neve ugyan szerb eredetre utal apai ágon, de Petrovics István, Petőfi édesapja már biztosan szlovák anyanyelvű volt. (A Petrovics család jóval korábban szlovákosodott el valószínűleg Nyitra megyében – ez más tanulmányokból derül ki.) Petőfi anyja pedig egyértelműen szlovák származású. Maga Petőfi a szerző szerint valószínűleg magyar anyanyelvű volt, de szlovák szavakat is kevert még családja ebbe a magyar nyelvbe. Sőt, Petőfi állítólag élete végéig megőrizte szlovák nyelvtudását. Nem véletlen, hogy aszódi (szlovák) tanítója, Stefán Koren (ejtsd: Koreny) ezt mondta róla: „lássa, kedves öcsém – zo slovaka vsecko vystane este aj magyar költő”. Vagyis: „egy szlovákból minden lehet – még magyar költő is”.
Zahorán Csaba a félreértések, illetve az eltérő terminológiák kapcsán kiemelte azt is, hogy Szlovákiában közmegegyezés van a tekintetben, hogy a szlovákok a történelmi Magyarországra más szót használnak (Uhorsko), mint a mai Magyarországra (Maďarsko – ejtsd: Magyarszko). Ezzel mintegy két különböző államnak mutatják be a kétféle időszak magyar államát: Uhorskót soknemzetiségű államnak tekintik, amelynek csak egyik alkotóeleme volt a magyarság.
A jelenlegi politikai helyzet
A révkomáromi Kempelen Farkas Társasg képviseletében Bara Zoltán elsősorban a mai politikai helyzetet elemezte Szlovákiában, és arról beszélt, hogy bizonyos kifejezések, fogalmak használata is szinte szitokszónak számít. Ilyen tabunak tekinthető például az autonómia szó – amire rendkívül érzékenyen reagálnak a szlovák politikusok, de a magánemberek is. Bara hangsúlyozta, hogy szerinte Szlovákiában ma már nincsenek olyan nagy egységes magyarlakta tömbök, amelyekben területi autonómiát ki lehetne alakítani, de a kulturális autonómia erősítésére szükség lenne. Különösen a nyelvi, oktatási kérdésekre kell helyezni a hangsúlyt, hiszen sokszor ott dől el egy kisebbség fennmaradása, hogy sikerül-e meggyőzni a szülőket arról, hogy gyermekeiket például magyar nyelvű iskolákba adják be, ne szlovákba.
Kollai István külön kitért a szlovák államnyelvtörvény és az annak kapcsán kiadott végrehajtási utasítások ügyére. Hangsúlyozta, hogy Szlovákia most olyan pozícióba kormányozta magát, amit tovább nem szigoríthat, hiszen már most is relatíve szoros nemzetközi megfigyelés alatt áll. Így a szlovák nyelv védelmére, erősítésére hozott intézkedéseket aligha keményíthetik még jobban a jövőben. Így, miközben civil szinten a párbeszéd és a kapcsolatok erősítésére és intézményesítésére kell koncentrálni, a magyar politikának „fel kell vennie a kesztyűt”, és egyértelműsíteni kell: mi a hosszú távú célja a szomszédságpolitika terén, illetve ahhoz milyen eszközöket kíván hozzárendelni. Attól nem kell tartani, hogy a szlovák politikai reakciói ettől hisztérikusak lesznek – hiszen a szlovák politika, sajnos, már most is elég hiszterizált.
A Terra Recognita nemcsak történelmi kiadványokat publikál, hanem népszerű tudományos, illetve turisztikai tájékoztató jellegű könyveket is. Ezért jelentették meg alternatív útikönyveiket Pozsonyról és Budapestről, bemutatva mindkét város multikulturális jellegét, múltját, Pozsony magyar-német-szlovák-zsidó arculatát, és ugyanezeket az alkotóelemeket Budapesten is megtalálták a fiatal kutatók.
hvg
