Hosszan tartó vergődés vár az euróövezetre, és hogy a végén mi lesz, azt nem is lehet tudni. Ez a legderűsebb kép, amelyet az Európai Bizottságnak 14 EU-tagország gazdasági és államháztartási kilátásairól készített legújabb tanulmányából le lehet szűrni, írja Mészáros György, az MTI munkatársa gazdasági elemzésében. A brüsszeli bizottság 14 EU-tagország stabilitási, illetve konvergencia-programját vizsgálta, közülük Belgium, Németország, Írország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Ausztria, Szlovákia és Finnország az euróövezet tagja. A bizottság sommás megállapítása szerint az idei év még az államháztartási hiányokat súlyosbító költségvetési gazdaságösztönzés jegyében telik el, ám az érintett kormányok növekedési várakozásai többnyire eltúlzottak, így a későbbi hiánycsökkentésre vonatkozó terveik eredménye is rosszabb lehet az általuk képzeltnél. Ráadásul a 2011 utáni időszakra szóló hiánycsökkentési tervek mögött – a bizottság megítélése szerint – nem láthatók konkrét intézkedések.
Néhány példa: a német kormány idénre 1,4 százalékos gazdasági növekedést jósol, az Európai Bizottság csak 1,2 százalékos német GDP-növekedésben bízik. Jövőre, 2012-re és 2013-ra a német kormány jóslata évente 2 százalékos GDP-növekedésre szól, a bizottság jövőre 1,7 százalékos többletet tart lehetségesnek, a későbbiekre pedig egyelőre nem kockáztat meg előrejelzést. A német kormány idén a GDP 5,5 százalékának megfelelő államháztartási hiányra számít, a bizottság ennél kisebb, 5 százalékos hiányt jósol, de jövőre fordulhat a helyzet: a német hivatalos előrejelzés 4,5 százalékos hiányra, a bizottsági jóslat 4,6 százalékos hiányra szól. A német hiány még 2013-ban is legalább 3 százalékos lesz a német kormány szerint, ám ilyen távra a brüsszeli bizottság még jósolni sem óhajt.
Franciaország esetében még nagyobbak az eltérések a távolabbi jövőre nézve. A francia kormány idénre 1,4 százalékos, a brüsszeli bizottság 1,2 százalékos gazdasági növekedést vár. Jövőre a francia kormány jóslata 2,5 százalékra, a bizottságé csak 1,5 százalékos GDP-növekedésre szól. Jövőre a kormány 6 százalékos, ám a bizottság 7,7 százalékos államháztartási hiányt valószínűsít Franciaországban.
Olaszországnak az ottani kormány idén 1,1 százalékos, jövőre 2 százalékos GDP-növekedést jósol. A bizottsági várakozás sorrendben 0,7 százalékos, illetve 1,4 százalékos. Az államháztartási hiányra szóló kormányzati becslés 5 százalékos idénre, 3,9 százalékos jövőre, de a brüsszeli bizottság sorrendben 5,3 százalékos, illetve 5,1 százalékos deficitet jósol.
A szlovák kormány jövőre már 4,1 százalékos gazdasági növekedést vár, a brüsszeli bizottság csak 2,6 százalékos többletben bízik. Az idei államháztartási deficit a szlovák kormány szerint a GDP 5,5 százaléka, a bizottság szerint 6 százaléka, jövőre a szlovák kormány szerint a GDP 4,2 százaléka, a bizottság szerint 5,5 százaléka lesz. És így tovább.
Európában, a legfejlettebb országokban a gazdasági növekedést már eddig is jobbára csak az export táplálta. A lakossági fogyasztás igen szerény növekedését, a „fogyasztói társadalom” egykor irigyelt álmát – utóbb már csak a reklám ajzotta, kényszeres túlfogyasztást – lényegében a hitel tartotta fenn. Az átlag szintjén alig növekvő – sőt, egyes helyeken, például Németországban az utóbbi tíz évben már nagyrészt csökkenő – reálbérek önmagukban nem tették volna lehetővé a fogyasztás bővítését a bérből és fizetésből élők számára. Ám – nem nagy túlzással szólván – most már hitel sincs: a bankok nem mernek adni, a munkanélküliségtől rettegő dolgozók nem mernek fölvenni. Pedig a kamatok még példátlanul alacsonyak. Még kevésbé lesz elérhető a hitel, amikor majd az Európai Központi Bank kénytelen lesz elkezdeni a kamatemelést, talán már ez év végétől.
Ezek a kilátások nem javulnak a belátható jövőben. Miközben az Európai Bizottság elnöke a tőkepiaci spekulációt ostorozza a bajokért, a bizottság friss elemzéséből kiderül, hogy az euróövezet és vele a közös pénz vergődésének más, mélyebb okai vannak. Ezen a várható központi kamatemelés nem sokat segíthet, ha a befektetők a kelleténél kevésbé bíznak az euróövezeti országok teljesítményében, következésképp a növekvő adósságuk teljesítésében.
Minthogy a lakossági fogyasztás jó ideig kiesik a hajtóerők sorából, némi kitörési lehetőséget ezentúl is egyedül az export kínál. A viszonylag gyenge euróval jól járnak majd azok a vállalatok – a legfejlettebb országokban, például Németországban, Hollandiában, Franciaországban -, ahol a helyi valuta erősebb lenne, ha lenne, más szóval, amelyek gazdasági erejéhez képest az euró alulértékelt már most is, és annak ígérkezik a jövőben is. Rosszul járnak viszont azok az országok, amelyeknek általános gazdasági állapotához képest az euró felülértékelt.
Így valóban művészet lesz kiszámolni, mikor és milyen árfolyammal érdemes Magyarországnak belépnie az euróövezetbe, mely sok tekintetben ápol és eltakar, más tekintetekben viszont akár fékezheti a fellendülést.
Mészáros György
