Néhány hete jelent meg a boltokban a Ghymes együttes Szikraszemű című albuma. Miután Szarka Tamástól, a Ghymes szólistájától egy tiszteletpéldányt is kaptunk, illő, és Olvasóink részéréről is joggal elvárható, hogy egy kicsit tüzesebben is górcső alá vegyük.
Rögtön az elején, amit ilyen írások esetében általában a végén szoktak megtenni: a sok-sok Ghymes-album között is elmondható, a legjobban összehozott album. És aki ismeri a Ghymes eddigi repertoárját, tanúsíthatja, ez jelent valamit. Ahogy mondani szokás, minden nagyon együtt van. A jellegzetes Ghymes-hangzás mellett azonban a szöveg egy kicsit más… Szöveg…, pedig verseket kellene mondanunk, hiszen Szarka Tamást a legjobb felvidéki költők között tartják számon, és ha „petőfisen” vesszük ezt a mércét, azaz, hogy nem az a költő, aki verset ír, hanem az, akinek verseit olvassák, hallgatják, dúdolják stb. – akkor nyugodtan maradhatunk a szimpla „legjobb” jelző mellett, hiszen valószínűleg egymagának nagyobb példányszámban kelnek el a verseskötetei, mint pl. a tisztelt Szlovákiai Magyar Írók Társaságának együttvéve.
Vissza a „szövegileg más” kifejezésre. Aki ismeri például a néhány évvel ezelőtti Anonymus szólóalbumot, akkor azt hallgatván úgy érezhette, Szarka Tamás a fél világ terhét cipeli a vállán (vagy a szívén), és csaknem összeroggyan a teher alatt. Ha azonban a Szikraszemű verseibe és dallamába éljük magunkat, úgy tűnik, most is cipeli, de már azt üzeni, „rakjátok a vállaimra a másik felét is, azt is könnyen elhordom” (és itt engedtessék meg nekem egy személyes élményem felidézése. A publikálás előtt ezt Szarka Tamásnak is elmondtam, aki csak annyit mondott erre,hogy „ez pontosan így van, nagyon eltaláltad!”) Ne firtassuk, hogy Szarka Tamás saját magát adja, vagy csak olyan zseniálisan belebújt Dózsa Görgy bőrébe – hiszen az album alapanyagának nagy részét éppen az a Dózsa produkció adja, amely az idei Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál egyik legkiemelkedőbb előadása volt. Az üzenet? Az embernek saját maga kell a harcát megvívnia, és mérhetetlen csalódás vár arra, aki azzal számol, hogy egykori követői, rajongói majd mellette állnak, ha ő kerül a padlóra. Emlékezzünk csak a legendás történetre, Dózsa húsába azon bajtársai haraptak, akik néhány héttel-hónappal még istenítették őt – csupán azért, hogy néhány perccel meghosszabbítsák nyomorúságos életüket. Tehát Szarka Tamás vagy Dózsa üzeni: „Harcolni úgyis én fogok.” És ti? „Jó helyen álltatok, mindent láttatok, jóllakva már a vágyatok!”.(Vaskor) Ennek tudatában az album utolsó dala (Ég és Hold) egyfajta megbékélés a világgal: „Annyi szép szemek engem néztetek / Annyi harc után békét hirdetek”. És micsoda zenei környezetben! Akik ismerik és szeretik a Messzerepülőt, nos, azok dörzsölhetik a tenyerüket.
Az album nem melankólikus, azok is örülhetnek, akik a vidámságot szeretik, optimizmus van benne bőven. És néha nyíltan, olykor a sorok között, állandóan megjelenik az élet sava-borsa, a szerelem is. És az érzés, az „átkozott gyötrelem” tisztelete. Még akkor is, ha a „Ki vigyáz” című dalban azt halljuk: „Ha én nem ölelhetek már, csak ölhessek már, / A kezemben ez a kés úgy kiabál!”. Aki ettől elszomorodik, az ugorjon vissza a négyes számra, a Boszira, ugyanis ott annyi vidámságot, pajzánságot talál, hogyha például Guillaume Apollinaire köztünk élne, biztos azt mondaná, ez igen!
Nagyon hálátlanok lennénk, ha megfeledkeznénk a másik Ghymes-fivérről, Szarka Gyuláról. Neki három dala szerepelaz albumon, nagyon jó elosztásban, hogy a néha-néha már fényévnyi távolságokba repítő Tamás-dalok után visszakerüljünk a földre, és lássuk, itt is megannyi szépség vesz körül bennünket, mint a bor, a lányka… És mindez Gyula klasszikus reneszánszot idéző stílusában, egyedi előadásmódjában.
Végszó? „…még nem temetett sírba a láng…” – hallható a Szikraszemű dalban. Bízhatunk a folytatásban.
Felvidék Ma, Oriskó Norbert
{iarelatednews articleid=”412,20919″}
