Az idei, 41. Fábry Napok rendhagyó módon – a helyhatósági választásokra való tekintettel – nem novemberben zajlottak, hanem december 8-10 között és nem Szepsiben, hanem Kassán. Sajnos, a közeledő ünnepekre való tekintettel a hét közepén tartották, ami a látogatottságon is megmutatkozott, habár az elmúlt években is csökkent az érdeklődés. Ami külön szomorú, a tanárok fehér hollónak számítanak az ilyenfajta rendezvényeken, egy-két kivételt nem tekintve. Ám legalább az utolsó napon diákok is érkeztek.
A rendezvénysorozat A gyertyák csonkig égnek c. előadásával nyílt meg december 8-án. Kár, hogy az előadás forgatókönyve meghamisítja Márait s így a legfontosabb mondanivaló nem juthat el a nézőhöz, aki azt hiheti, az író üzenetét kapja.
Másnap érdekfeszítő előadások részesei lehettek a résztvevők. Miután Varga Lívia színművész Nagy László versét pattogtatta „Kutya a föld, eb az ég/ Sehol semmi menedék// Ne is akarj menedéket/ Amíg benned zeng a lélek// Most rúgjon a sarkad szikrát/ Égesd el a világ piszkát// Aki bírja, kipirosul/ Még a csúf is kicsinosul!” majd a 125. éve született Kosztolányi Dezső tiszteletére annak versét szavalta: „Mint aki a sínek közé esett -/ Bús panoráma, rémes élvezet -/ Sínek között és kerekek között,/ A bús idő robog fejem fölött./ És a halál távolba mennydörög,/ Egy percre megfogom, ami örök,/ Lepkéket, álmot, rémest, édeset.” (A szegény kisgyermek panaszai) Kolár Péter, a Csemadok Városi Választmánya elnöke köszöntötte a gyér számú résztvevőt. Mivel Hrubik Béla országos elnök nem érkezett meg, Dr. Máté László tanár folytatta bevezető előadásával Önazonosság és önbecsülés címmel. Azzal kezdte, sok vitathatót kíván elmondani. Jelenlegi állapotunkat válság jellemzi. Politikai, gazdasági és erkölcsi válság mindenütt. Traumáinkat visszük a 21. századba is. A személyes demokratikus képviseleti rendszer kritikus helyzetbe került. Elég csak utalni a korrupcióra és az elvtelenségre. A közügyek intézését másfajta módon kell rendeznünk, mert a politikai pártokon alapuló eljárás sorra csődöt mondott. Az emberek elfordulnak a politikától. Ha csak azt nézzük, hogy a mostani választásokkor Kassa lakosságának egy harmad része ment el voksolni és a jelenlegi polgármesterre ennek egy harmada szavazott, akkor a kassaiak 10%-a szavazott rá. Milyen legitimitása van ezek után? A demokráciából pártokrácia lett. Talán a görögökhöz kellene visszatérni, akár Fábryhoz is: Változtatni és változni.
Mi büszkék vagyunk önmagunkra, csak a lengyelek előznek meg bennünket, de ez a valóságban nem mutatkozik meg. Mint kisebbség, veszélyeztetett helyzetben vagyunk. Kritikus az állapotunk. Kilencven év alatt most szinte padlót fogtunk. Nem arról szól ma a történet, mit kellene tennünk, hanem arról, ki osztja a pénzt, ki fog majd a megfelelő helyen ülni.
Gondjaink első helyén demográfiai helyzetünk áll. Ez rosszabb, mint a szlovákiai átlag. A népmesében a harmadik gyermek valósítja meg szülei vágyait. Ez viszont nem születik meg! Második helyen asszimilációnk áll. A 20. században a magyarság létszáma 2 millióval csökkent. Így a Kárpát-medencében nem beszélhetünk már 15 millió magyarról. Ez előrevetíti a fogyást. Harmadik gondunk az alap, a szolidaritás hiánya. Itt megintcsak érdemes Fábry útmutatását követnünk: jobban kell ismernünk egymást, akkor erősebb a kapocs. S most kell szólni a szociális gondokról is. A Rozsnyói járásban 30%-os a munkanélküliség, de egyes falvakban 60%-os. Gondot jelent a nemzeti önazonosságtudat. Lehetne most Bibó Istvánt, Kossuth Lajost, Fábryt és másokat idézni. Elég legyen Balogh Edgárhoz folyamodni. Ki a magyar? Az, aki magyar iskolába járatja gyermekeit, magyar lapot járat és bérlete van a magyar színházban. Hogyan állunk ebből a szempontból Kassán? Egyetlen napilapunk méltatlanul viselkedik a közösségépítés terén. A Thália sokrétű gondokkal küszködik. S foglalkoznunk kellene nyelvünkkel, történelmünkkel, kultúránkkal, ünnepeinkkel és jelképeinkkel. S rögtön a nyelvtörvényt kell említenünk, mely számunkra elfogadhatatlan, hisz ellenünk született. Szilicén 95% magyar él, mégis a hangosbemondó először szlovákul szól. Ez megalázó. A politikusok nem figyelnek oda. Arra sem, hogy szlovák magyarnak (slovenskí Maďari) neveznek bennünket a köztársasági elnöktől kezdve lefelé. Mi nem vagyunk jelzős magyarok! A többiekkel – ukránokkal, németekkel, csehekkel – kapcsolatosan nem élnek ilyen szófordulatokkal. Azt mondják, a magyarok individualisták. Ezért sem elég négyévente az urnákhoz vonulni, kis közösségekben kellene dolgozni. Család, egyház, iskola, média… A család már nem teljesíti feladatát. Negyven éves gúzsbakötöttség után most ide jutottunk. Az önkormányzatokban – ha kritikusan nézzük – kiszorítósdi folyik. A civil szervezetek kiszolgáltatottak, a politikai pártok uszályába kerültek. A falugyűlések sok helyütt csak formálisak, négy év alatt az önkormányzat nem találkozik választóival, hogy közösen megbeszéljék ügyeiket.
Nem a gazdagság teszi boldoggá az embereket. A kisebbségi önkép felvázolásánál az önbizalomra kell építeni. A magyar művelődés megteremtése intézmények nélkül lehetetlen. Nyolc évig a magyar politikusok kormányzati tényezőként működtek, mégis adósunk maradt. Ekkor országosan több lehetőségünk lett volna. Máté csak egyet emelt ki a számtalan hiányból. Nincs magyar bábszínházunk. Sokszor volt róla szó, ám semmi sem történt. Csak két égi magasságban lebegő példát említett. Ady a magyarságot szükséges értéknek látta. Győry Dezső hitte, neki személyes küldetése van. Ők még magyarok és európaiak voltak. Ez ma már nem ilyen egyszerű. Az Európai Unió fátyolba burkolózik. Folyik a porhintés. Ennek ellenére nekünk kellene kezdeményeznünk!
Ami a nyelvhasználatot illeti, nyelvünket hangosan kell használnunk. Itt, Kassán is! Azért nem természetes, mert mi nem tesszük azzá. Ha valaki az utcán gyermekével, unokájával magyarul beszél, megdicsérem.
Számos község kiadta helytörténetét. Fontos mozgalmat kellene indítani ezen a téren. A hagyományőrzésre és teremtésre van szükség. Sok szép példát is láthatunk. A kassai újévi koncertek sorozata is ilyen. A szepsi magyar iskola hatvan éves. Himnuszuk van! Ez azért fontos, mert nincsenek újabbkori hagyományaink. Mi a jubileumok üzenete? Máig szólnak hozzánk. 1956-ban együtt dobogott a szívünk. 1989-ben 1968-at rehabilitáltuk. A kisebbségi alkotmánytörvény viszont kihullott jogrendünkből. Az első szabad választáson a magyarok összesen 8% fölötti eredményt értek el. A bemondók törték a nyelvüket, mert ki sem tudták mondani pártjain nevét. Hová jutottunk húsz év alatt? Lettek pártvezéreink, de hol van hagyományos népi kultúránk, zenénk, sportunk (erről egyáltalán nem beszélünk), nemzeti ünnepeink és önbecsülésünk? Együtt kell működnünk a magyarországi közösségekkel. Röviden: befogadó nemzet vagyunk [hiába hirdeti Liptai Klaudia a tv2-ben a fordítottját! – BZ], ami előny, annak ellenére, hogy nehéz helyzetben vagyunk. A magyarokkal szemben bizalmatlanság nyilvánul meg. Érintenünk kell a roma kérdést is. Politizálásunk oda vezetett, hogy a romákat elveszítettük! Nem figyeltünk oda. Ez a kérdés rövid távon megoldhatatlan. A zsidókkal való együttműködésre sem figyeltünk kellő mértékben.
Fábry Zoltán lehet a példa. Nem volt olyan esemény, amit ő tanulságként ne említett volna. Képes volt rá, hogy önkorrekciót végezzen. Bethlen Gáborral hirdetjük: úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk. Teleki Pál mondotta, nincsenek kis nemzetek, csak kicsinyhitűek. Az lenne jó, ha az adventi hangulat rányomná bélyegét az egész évre. Fábry figyelmeztetett, a jézusi érték mellett minden más eltörpül. A szeretet a közösség összetartó ereje. Ne a fákon, a szívekben legyen karácsony!
Ez az eszmefuttatás mindenki érdeklődését felcsigázta. Sokan szerettek volna hozzászólni. Habár Kolár Péter látott rá esélyt, hogy lesz erről vita, erre végülis – kárunkra – nem került sor. De ez nem jelenti azt, hogy ne kellene visszatérnünk rá.
Máté felhívta rá a figyelmet, a demokratikus képviseleti rendszer kritikus helyzetbe került a korrupció és elvtelenség miatt. A háttérben a politikai, gazdasági és erkölcsi traumák munkálkodnak. Így a politikai pártok mentén szerveződő politikai élet csődöt mondott. A demokráciából pártokrácia lett. Szerinte, a görögökhöz kell visszatérnünk – és Fábryhoz, aki vallotta, változni és változtatni kell! Majd az elmúlt 90 év kisebbségi helyzet sokszor emlegetett nyavalyáit említette. A demográfiai helyzetet, az asszimilációt, a szolidaritás hiányát, ami a szociális problémákban, a munkanélküliségben és a nemzeti önazonosságtudat gyengülésében is megmutatkozik.
Az MKP nyolc évig kormánytényező volt, de még egy magyar bábszínházat sem sikerült ez idő alatt alapítani. [Ki állt a párt élén!?-BZ] Az első szabad választások alkalmával, a magyar pártokra adott szavazatok meghaladták a 8%-ot. Hová jutottunk két évtized alatt!? Kassán nyelvünket öntudatosan kell használnunk! – volt az egyik fölismerés.
Fontos gondolatok füzére, melyek nyilván tovább rezonáltak a közönség soraiban. Ezekre mindenképpen vissza kell térnünk, nélkülük nem sokra megyünk. Csak egy helyben topoghatunk.
Dr. Petővári Ákos, miskolci tanár, irodalomtörténész, aki ezer szállal kötődik Kassához, Fábry Zoltán életművének maradandó értékeiről beszélt. Ma sokan mellőzni szeretnék Fábryt, mert baloldali volt. Ez sajnálatos csonkítás, mely a mindenkori politikai széljáráshoz igazodik, pedig a stószi író mai gondjainkra is útmutatást adhat. Az értékek mondanivalója nem osztályozható politikai színezet szerint. Persze nem tett jót Fábrynak, hogy a hatalom szinte kisajátította, ami ellen viszont ő nem sokat tehetett. Szándékosan félremagyarázták. Pedig félelmet nem ismerő módon mindig kiállt a kisebbségi jogokért. Gondolatai időszerűek, ezért érdemes újraolvasni. A Magyar Örökség Díjat 2009 szeptemberében a felvidéki magyarság megmaradásáért folytatott küzdelme okán kapta meg. Nyelvezete merített a német expresszionizmusból, ami később is búvópatakként visszaköszön írásaiban. Az 1920-as években a kommunista eszmékben vélt szövetségest felfedezni a nacionalizmus és a magyarság romló helyzete orvoslására. A Molotov-Ribbentrop Paktum végleg kiábrándította. Ezt árulásnak tartotta, a kommunizmus tönkretette az életét. A Szovjetuniót Európa-ellenesnek, szláv fasizmusnak [értsd: nácizmusnak] tartotta. Ám egyhamar a vox humana (emberi hang) elkötelezettje lett s ehhez élete végéig ragaszkodott. Ki akarta iktatni a provincionalizmust. Túlértékelte a szlovákiai magyarság erejét. 1938 után 67.000 magyar került a szlovák diktatúrába. Megjárta Illavát, ahová csak kommunistákat és magyarokat zártak. „Szerencséjére”, tüdővérzés miatt kiengedték. A második világháború után jött el nagy pillanata, amikor a magány fojtogatta. Naplót írt (amit később a csehszlovák titkosszolgálat szeretett volna megkaparintani), levelezett, memorandumot fogalmazott. A kisebbségvédelmi harc élén állt. A napló 21 notesze a korról és erkölcséről megsemmisítő kritikát írt. A kassai Rákóczi-epitáfium leveréséről az V. Füzetben ír. Zaklatottan jegyezte föl az eseményeket. A magyar nyelv delikvencia lett – írja egy helyütt. A csehszlovák-magyar lakosságcseréről leszögezte, sérti az emberi jogokat ugyanúgy, mint a „munkamozgósításnak” hazudott csehországi deportálás. Nem érti, hogyan lehet békeidőben embereket deportálni? A reszlovakizációt lélekgyilkosságnak tartotta. Ekkor olyan kínzó kérdések merültek föl, hogy van-e értelme a vox humánának. A kisebbségi erkölcs csakis krisztusi lehet, miután elemzi a kínzó történelmi tapasztalatokat. Esterházy János mellett is teljes mértékben kiállt, védőbeszédet tartott mellette. Később a rá való utalásokat is kicenzúrázták az Irodalmi Szemléből. Őt tartotta a magyarság szimbólumának. Az ő ügye sincs még mindig lezárva. Memorandumát szlovák nyelven szétküldte, ám az – a másik fél szégyenére – visszhangtalan maradt. De szamizdat formájában terjedt.
A kezdeti időben a magyarországi Új Otthonban publikált, majd az Új Szóban. Ott cenzúrázták írásait és szocialista frázisokkal tűzdelték meg. A keresztyénségre vonatkozó részeket kihagyták. Juraj Zvara is támadta. Jószándékú kritikáival támogatta az induló felvidéki magyar irodalmat, vitát kezdeményezett a sematizmusról. Részt vett a Batsányi Kör alapításában és tiltakozott a karikatúra ellen, mely a magyar és német nyelvet kutyanyelvnek nevezte. 1968-ban megírta a Magyar kisebbség nagysága és nyomorúsága c. írását, melyben az 1945-48 között történteket apartheidnek nevezte. A sovinizmus kollektív önzésnek minősítette. A hektikus kor nyilván darabos, lázas, expresszionista stílust váltott ki belőle, melyben axiómák sorakoznak. De ami lényeges, félelmet nem ismerve tiltakozott.
A lenyűgöző előadás végén foglalkozott utóéletével is. Petővári annak az óhajának adott hangot, hogy a Fábry Napokon életművével is foglalkozzanak a jövőben.
Pomogáts Béla, irodalomtörténész, az Anyanyelvi Konferencia elnöke, a rendezvény szinte állandó vendége, Kosztolányi Dezső születésének 125. évfordulója kapcsán, az író a magyar nyelv védelmében folytatott munkásságát tekintette át. Pedig sokkal szívesebben szólt volna hozzá Máté László előadásához, mert szerinte az sokkal hasznosabb lenne. Néhány éve ugyanis ez a terem még tele volt, most meg alig néhányan ülnek itt. Ne ünnepi előadásokkal múlassuk az időt, hanem azzal foglalkozzunk, ami szorít bennünket. Eljöhet az idő, amikor már senki sem fog itt ülni, mert nem tudtuk dolgainkat rendbe tenni. Ha hiányzik az önszerveződés, ha az emberek önérzete megroppan, hiábavaló akkor már a kevesek erőfeszítése. Tehát ezért nem Kosztolányival kellene foglalkoznunk. Volt egy boldog korszakunk, amikor az, hogy valaki jó európai, egyben azt is jelentette, hogy jó magyar. Ez volt a Nyugat korszaka, melyet olyan nevek fémjeleztek, mint Ady, Babits, Tóth Árpád, Kosztolányi, akinek nyelvművelői munkásságát is számon kell tartani. Homo esteticusként azt vallotta, ennek a felfogásnak erkölcse a szépség. Akkor a romlott nyelvhasználat ellen küzdött, ezt megtehetné ma is. Hadakozott az idegen nyelvtani szerkezetek (germanizmusok) és az idegen szavak használata ellen is, de nem volt vaskalapos. Nyelvművelőként költő volt, nemcsak a szabályokat tartotta szem előtt, hanem a lelkiséget is. „Csak anyanyelvemen lehetek igazán én. Ennek mélységes mélyéből buzognak föl az öntudatlan sikolyok, a versek. Itt megfeledkezem arról, hogy beszélek, írok.” – vallotta a költő. Az anyanyelvnek meghatározó szerepe van a személyiség fejlődésében, mert az idegen nyelvet másképp kell tanulni, mint az anyanyelvet. Máskülönben két félnyelvűség lesz az ára.
1929-ben Kosztolányi Adyt revízió alá vette, amiből botrány keveredett. Vereséget szenvedett, de mélyebb önismeretre tett szert. Ekkor kezdte vallani a homo moralist. Majd nyílt levelet közölt Antoine Meillet-hez, a Collège de France tanárához, aki a magyar nyelvet kihalásra ítélte. Ugyanis azon bosszankodott, hogy Európában annyi nyelvet beszélnek. A francia szerző azt a jakobinus elvet vallotta és utódaik, a kommunisták is, hogy a kis nyelveknek el kell tűnniük. Ezt pedig civilizációs érdeknek tekintették és nem akarták észrevenni, ez merénylet a kisebbségek ellen. [Hasonló módon kívánta Marx a szlávok beolvadását a németségbe.]
Kosztolányi olyan embereket kívánt nevelni, akik nem kongó frázisokat pufogtatnak. S itt pótolhatatlan a sajtó szerepe s a színészeké. Ne csak mozogni és csókolózni tanítsák a nézőket, hanem beszélni is. Ő volt az, aki rámutatott, a nyelvtannál több az ízlés. Nemzedékeket nevelt igényességre. „Nem dicsekszünk azzal, hogy hűek vagyunk ehhez a nyelvhez. Mi magunk vagyunk a hűség. Nem állítjuk azt sem, hogy csak vele, általa, érette lélegzünk. Mi magunk vagyunk ez a nyelv. Vér vízzé válhat, pártot is üthet, de ez a szellemi közösség megronthatatlan, elmozdíthatatlan.” – vallotta.
Majd egy könyv bemutatójára került sor. Gál Sándor író, költő ismertette Kolár Péterrel együtt, A Fábry-galaxis c. kötetet, melyet a kassai Hernád Magyar Lap- és Könyvkiadó adott ki. A kiadvány annyira friss volt, hogy épp akkor hozták a nyomdából. A szövegeket Gál írta az elmúlt negyven évben, különböző alkalmak okán. A fényképeket Kolár Péter készítette, szinte öntudatlanul. 1962-63-ban ismerkedett meg az íróval. Akkor még nem tudatosította, milyen fontos, pótolhatatlan feladatot végez. A képek, főleg a színes fotók, egy része kallódik ugyanúgy mint az a két film is, amely Fábryról készült. Reméljük, egyszer előkerülnek.
Gál Sándor elmondta, a kiadás oka az volt, hogy negyven éve temették Fábryt. Nála 1963-ban járt először Stószon. Majd arról kezdődött egy vita, mi legyen a Fábry-hagyatékkal. A jelenlévők zöme nem tartotta jó megoldásnak, ha a könyvállományt a komáromi egyetem kapja meg, mert Stószon kellene teljesítenie küldetését. Nem beszélve arról, hogy a könyvekbe számos levél van eltéve és dedikálva is vannak, meg jegyzeteket őriznek a lapok. Lőrincz Gyula annak idején a Matica slonskának ajánlotta föl, ám végülis ezt nem merték megvalósítani. Viszont pályázni kell a könyvek megmentése érdekében, mert egy részüket kikezdte a penész és a gomba. Ha nem történik semmi, akkor 3-4 év múlva megsemmisül a könyvtár, ahol olyan német kiadványok és megvannak, melyek sehol a világon, hiszen a náci rendszer azokat máglyákra küldte. Mivel Gál magát a búcsúzó nemzedékhez nemsokára sorolni, másnak kell elvégezni ezt a munkát, a fiataloknak. De le kell írni mindazt, ami velünk történt. Egyszercsak az ember ugyanis észreveszi, a könyvből melyet megírt, kihalnak az emberek. Ma már nem lehetne utánajárni egyes eseményeknek, melyek életünket befolyásolták, határozták meg. Nem szabad átengedni a teret az amerikai locs-pocs ringyókultúrának, miközben Szegedi-Maszák Mihály akadémikus és csapata hatalmas kárt okoz nemzeti értékítéletünkben. Boda Ferenc emlékeztetett, a Székelyföldön is sok ilyen emlékház működik és akad használója. Tehát ez járható út.
Fábry körül fanyalgás folyik, mert ráragasztották a „kommunista” címkét úgy mint Móriczra, Kosztolányira és Illyésre is. Ma a politikai túllicitálások korában ismét divat „káderezni”. Szőcs Géza államtitkár nemrégiben olyan kijelentést tett, mellyel önmagát degradálta. Az ilyen nézetekkel föl kell venni a harcot.
Fábri Anna, budapesti egyetemi docens a historicizmus és a történelmi regény kapcsolatát vizsgálta Mikszáth Kálmán halálának 100. évfordulója alkalmából. Művei 67 kötetben jelentek meg, de nem minden írását gyűjtötték össze. A modern kor határán élt, mely élete végén egy felfordult világ képét mutatta. Eleinte a képviselőház tudósítója volt, a karzatról lekerült a képviselői padba. Ez szemléletét is befolyásolta. Fiatal korában kritikátlan lelkesültséggel nézte a világot, második korszakában már távolról sem. „Nem okos világ az a mai. – mondotta később – De hát iszen a tegnapi se volt okos. És bizonyára nem lesz az a holnaputáni sem. Ebben van valami vigasztaló.” 1880-ra a 48/49-cel kapcsolatosan a szívek kihültek, de a történelem nem forrósodott fel. Ezt akár 1956-tal kapcsolatosan is elmondhatnánk. Kossuth Ferenc I. Ferenc József minisztere lesz, Görgey megosztó személyiség. Áruló volt, vagy mégsem? Mi jobb a mítosz szempontjából? Ki volt a gyenge, ő vagy mi? A történetírás és a mítosz együttesen határozza meg a képet.
A vetítéssel egybekötött előadás számos rejtett értékre mutatott rá Mikszáth írásaiban. Hiszen őt elsősorban íróként tartjuk számon, ám újságíró és politikus, parlamenti tudósító volt, de a maga módján történész is. „Fölöslegesnek kell tartani az életrajzírók eljárását, hogy a rajzolandó személytől olyan messzire eltávoznak, amilyen messze csak lehet, ahonnan az illetőt meglátni lehetetlen. Elmélyednek a megelőző századokba s hosszú ismertetéseket hoznak le az illető vélt vagy állítólagos őseiről, dédanyákról és dédapákról, fölemlítvén olyan tulajdonaikat, amelyek többé-kevésbé hasonlítani látszanak a leírandó dédunokához. Ha vitéz volt az illető, kikeresik családjából a katonaviselt alakokat, ha költő volt, előrángatják eleinek tollforgató hajlamát, vagy legalább ábrándos lelkületét, mintha az emberi nagysághoz, mint a csász.[ári] kir.[ályi] kamarássághoz, ősi előzmények és próbák volnának szükségesek. És minthogy minden embernek sok dédapja és dédanyja volt, mindent találnak, amit keresnek, elhallgatván azt, ami elütő és felemlítvén mindazt, ami némileg hasonlítható és felhasználható és ezzel a témáról a divatos, modern ismeretek körébe tolakodó atavizmus malmára hajtják a vizet. De ha nincsenek ilyen dokumentumok, e krónikások gyakran megelégszenek egy kis együgyűséggel is.” „Mennyivel hálásabb egy a századok mohából kiásott régi alak? Ki szólhat bele, hogy milyen volt Gyöngyössy István vagy gróf Koháry István? A kézügyben levő adatok keretében úr az író hőse fölött, gyúrhatja, domboríthatja szabadon az alakját, a szemtanúk és a fültanúk különböző visszaemlékezései és megfigyelései nem konfundálhatják meg [zavarhatják össze – BZ].” Igen, egyszer az utolsó szemtanúk is távoznak. De nemcsak a történetírókkal vitatkozik. „Az elbeszélők általában rossz historikusok, mert a képzelőtehetségen kívül, mely az események megkorrigálója, még a formába öntés művészete is ellenállhatatlan erővel csábítja őket áthágni a valóság határait, ha ezáltal az események megszépülnek. Még a nagy történetírók is beleesnek ily hibákba…” A történetírást szépírói eszközökkel kell megközelíteni, mert nem lehet „motyogó fazekakkal”, „lehűlt vérrel” megértetni. Hiányzik a „levegő”. Ez olyan, mintha a Föld elveszíteni levegőburkát. Mikszáth nem az igazat akarta leírni, hanem „egy kornak az igazi levegőjét.” Szerinte ehhez a magyar történetírásnak nincs tehetsége.
Koszorúzás – További képek a képgalériánkban – ITT
A historicizmus korszaka volt ez, reneszánsz homlokzatokkal, doge-palotára emlékeztető lépcsőházakkal, körpanoráma-képekkel… Thaly Kálmán kuruckori verseket ír, miközben a történetírás nyelve szürke, sablonos, banális. A történetírók nem mernek bátrabb következtetéseket levonni. „Azt akartam, hogy az olvasó visszaringatva érezze magát abba a korba. A család igazi története közömbös az író előtt, még maga a történelem is. Jósika élve hagyta Zách Klárát, Shakespeare nagy történelmi drámáiban nevetséges volna történelmet keresni. Nem úgy történt az. De azért becsesebbek azok az emberiségnek, mint a legzamatosabb történelmi tények. Szóval valódi tényállást még a történelem sem követel. Carlyle úgy írja le az eseményt, hogy azok hangulatokat keltsenek. Kitölti a hézagokat a saját fantáziájával, nagyít, zsugorít, elhallgat, amint az ő művészi érzéke kívánja.” Így történelmi regényeire komoly bírálatot kapott. Péterfi Jenő azt írta, az operett zenéje hallatszik ki belőlük. Pedig Mikszáth elmélyült történelmi szemléletére jellemző, hogy a ruháknak külön szerepet szán.
Lorántffy Zsuzsanna életútjáról és szerepéről jómagam tartottam előadást. Rámutattam arra, hogy születésének pontos időpontját nem ismerjük, halálának helye is bizonytalan, ráadásul hiteles portréját nem ismerjük, mégis az utána fennmaradt dokumentáció hasznosításával egy teljes kép, egy hús-vér asszony mutatható föl. Kár, hogy Móricz Zsigmond elfogult képet festett róla. Nyilván Mikszáth útmutatását követve.
Katona Tamás budapesti történész a tőle megszokott színességgel és anekdotázó, ironizáló hajlammal Széchenyi István halálának 150. évfordulója alkalmából a gróf a korszerű országért tett erőfeszítéseit mutatta be, számos legendát oszlatva el. Az egyik ezek közül a „Legnagyobb Magyar” halála körül leng, legújabban Eperjes „Szamóca” és „Komárom Gyöngye”, Tarics Péter miatt. Ez az éretlen történelemszemlélet következménye, utalt vissza Fábri Anna előadására. E zen éretlen történelemszemlélet szerint, mindenkit Bécs tett el láb alól Szent Imrétől kezdve. Senki sem hal meg természetes halállal. Ez vezet azután a fatalista és hamis megállapításhoz: ez a magyar sors.
Széchenyi 69 évet élt. Bécsben született és ott is végezte életét, hiszen ma már Döbling az osztrák főváros része. Pista gróf – ahogy Kéri Edit kimutatta, nem igaz, hogy csak felnőtt korában tanult meg magyarul – rosszkedvű, nyakigláb fiatalember, aki részt vesz a napóleoni háborúkban, ahol kitünteti magát. Ezt ő nem tartja olyan nagy hőstettnek. Majd mivel ért a lovakhoz és a nőkhöz, lóversenyt szervez. Ehhez lótenyésztéssel kell foglalkozni, ki kell öltözni, hiszen ez társadalmi esemény. Ezt követi a kaszinó, amely nem játékterem volt akkoriban, hanem találkozási hely, ahol eszmét lehetett cserélni. Mindez anglomán beállítottságának volt köszönhető. Abból a konkrét tapasztalatból, hogy nem tud kölcsönt fölvenni birtokaira, válik a reformok hirdetőjévé. Az ősiség szerint, a birtokot a közvetlen vagy a tulajdonos oldalági leszármazottjai örökölhetik. A birtok a nemesi nemzetség kihalása után visszaszáll a királyra. Az ilyen birtokot sem eladni, sem elidegeníteni nem lehet. Így a szabad birtoktulajdon szükségességét hirdeti és a jobbágyfelszabadítást. Ha Magyarország alkotmányos ország, legyen az Ausztria is! – követelte. Nem véletlen, hogy első könyvének neve és tárgya a Hitel lett. Hol lehet hitelt találni? A Kassán élő Dessewffy Józseffel szállt vitába a Világ c. művével. Hasznosak a vitapartnerek, mert munkára serkentik az embert. A Stádium fogalmazta meg az első pártprogramot.
A kor szereplőit nem éppen hízelgő jelszókkal illették a kortársak. Kossuth Lajos „gyáva színész” volt és végtelenül lusta, de börtönéből sokkal okosabban jött ki, mint amilyen volt. Elvette korának egyik legrondább és legelviselhetetlenebb asszonyát, akit viszont haláláig gyengéden szeretett. Lapot adott ki. Amikor átvette, 50 előfizetője volt, feltornászta azt 5000-re. Így országos közvéleményt teremtett. Deák Ferenc nemi beállítottsága nem szokványos volt, Eötvös Józsefet is gyáva embernek tartották, aki „mellesleg” az utolsó igazi művelődéspolitikus lett. Emberi gyarlóságaik ellenére, mégis kiváló koponyák voltak. Landerer szaporán jelentgető besúgó volt, mégis ő adta ki az első szabad sajtóterméket.
A közlekedés fejlesztése (vasút, hajó) hatására összezsugorodott a világ. Ezzel járt karöltve a folyami szabályozás. Ez elképesztő változás volt..
Széchenyi figyelmeztetett, ha túlteng a nemzetiségi érzés, akkor a nemzetiségek ellenünk fognak fordulni.
1848-ban egy lehetőséget kaptunk. Európa élvonalába kerültünk a polgári demokrácia területén. A magyar jogkiterjesztő tevékenységet folytatott, ellentétben a franciákkal.
Katona kitért a forradalom kirobbanásának gazdasági hátterére. 1848-ban Magyarország a ráeső részt nem tudja kifizetni Kossuth Lajos üres kasszát vett át. 1867-ben már sikerült, így létrejöhetett a kiegyezés.
A forradalom alatt Széchenyi összeomlik. Sok mindennel vádolja magát, többek között a forradalom kitöréséért is. De idővel elméje kitisztul és csodálatos szatírát ír a Bach-korszakról. Ezt követően közlik vele, Döbling megszűnik menedék lenni számára. Tehát közönséges bolondok házába zárnák. Emiatt menekül a halálba. Ez természetes magyarázata az eseményeknek.
Katona visszakanyarodva mondanivalójának elejére leszögezte, ne az érzelmeinkre hallgassunk, mert nem fogunk okulni a történelemből és ugyanazokat a hibákat fogjuk elkövetni. A 19. sz.-ról mindent tudunk, illetve tudhatunk. Az osztrák bürokrácia minden fecnit megőrzött, a titkosszolgálat mindent lejegyzett. 1849 legnagyobb tanulsága, ha az ország kiáll a jogaiért, nem lehet legyőzni. Deák kikényszerítette a kiegyezést és I. Ferenc József korlátoltsága ellenére átlátta, alkotmányos uralkodóként kell kormányoznia. Ha ezt ő képességei ellenére fel tudta fogni, akkor mi is megérthetjük.
Az előadást rövid, ám velős vita követte, melynek végén Katona kijelentette, a nagy államférfiak kora lejárt. Azok háborús időkben születnek. Reménykedhetünk ilyen időkben? – hangzott el az ironikus megjegyzés. A nyugtalanító kérdés viszont, van-e jövőnk, a magyar nyelv kötelez-e valamire? – utalva Máté László bevezető előadására.
A következő napon elsőként a Gerster Béláról készült film (Atarax Stúdió) vetítésére került sor. Az építész múlhatatlan érdemeket szerzett a Panama- és a Korinthoszi-csatorna építésénél. A filmet Kolár Péter ajánlotta a résztvevők figyelmébe. Gerster Béla 160 évvel ezelőtt született Kassán. De ne feledjük, ő építette át, modernizálta a 18. sz. végén épített kassai Vármegyeházát és a Rózsa utcán (ma: Roosevelt u. 6) a Danilovits-házat, hogy vasútépítéseit most ne is említsük.
Utolsó műsorszámként a kassai születésű Dr. Horkay Tamás zenetörténész, a pozsonyi Comenius Egyetem vendégtanára Erkel Ferenc és Frédéric/Fryderyk Chopin születésének 200. évfordulója alkalmából tartott előadást. Marik Erzsébet, az egri Eszterházy Károly Főiskola docense, a Thália Színház korrepetitora közreműködésével.
1810-ben születtek mindketten, kitűnően zongoráztak és a forradalmak tisztelői, a zenei romantika képviselői voltak. De nagyjából itt véget érnek a párhuzamok. Egyikük 83 éves korában távozott, másikuk 39 évesen. Chopin világsikert ért el, Erkel, a magyar nemzeti opera megteremtője ezt nem érhette el. Chopin lényegében csak zongoradarabokat írt, Erkel operákat. Ezzel kortársa adós maradt. Erkel mutatta be Chopin e-moll zongoraversenyét 1835. november 1-én. Elhangzott a népszerű Palotás és néhány Chopin-mű is.
Erkellel kapcsolatosan természetesen elhangzott, ő zenésítette meg nemzeti imánkat. Ennek körülményeiről Gárdonyi Géza számolt be. „Csend van. Ülök és gondolkodok: hát hogy is kellene azt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem és hang-hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz…”
Ezt követően a rendezvény képviseletében öten elzarándokoltak Stószra. Megkoszorúzták Fábry Zoltán emléktábláját, leróva kegyeletüket e tiszta jellem előtt.
Balassa Zoltán, Felvidék Ma
{iarelatednews articleid=”22190,19082,16912,10236,9132″}
