Kedves Miklós! A Duna Tv „Filléres emlékeim” című beszélgetős műsorban a Tőled megszokott „kegyetlen” őszinteséggel értékelted többek között az elmúlt 20 év történéseit – a saját és felvidéki magyarság szempontjából. A mérleg elszomorító: nincs szinte semmi kézzel fogható eredmény azon kívül, hogy értékelő írásaid őrzik a kor tapasztalatait.
Közös tragédiánk ez, Miklós, mindannyiunk kudarca, hiszen a rendszerváltást követően szinte az első perctől együtt munkálkodtunk az Együttélés Politikai Mozgalom megalakulásán, együtt osztoztunk több százan az eredmények, sikerek örömében.
Tanúja voltam-voltunk minden részletre kiterjedő elméleti és szervezői munkádnak, amely győzelemre vezette szorgos csapatunkat és önbecsülést adott nemcsak nekünk, segítőidnek, hanem az egész felvidéki magyarságnak. A hirtelen jött decemberi fagyhoz hasonlatos metsző őszinteséged indított el bennem háborgó gondolatokat, és úgy érzem, nemcsak én lettem megszólítva a szólásra, hanem sokan töprengünk most Veled a régi csapat tagjai közül: hogyan térítettük rossz irányba tulipános bárkánkat.
Az első tíz évben még a „pályán”, a második félidőben már csak a „lelátón” vettem részt a történésekben. Távol áll tőlem a „lám, lám nélkülem…” cinikus mindentudás gőgje, hiszen én nem tudok kibújni a bőrömből, és hálás vagyok a Teremtőnek, hogy gyerekeim is szerepet, áldozatot vállalnak sorsuk jobbításában. Mit tehetünk, Miklós, ezzel a teherrel, amit ez a húsz év a vállunkra rakott? Mire jók a jegyzeteid, hogyan hasznosíthatóak a szomorú tapasztalatok? Van még – talán – húsz évünk, és hidd el, hogy ez a húsz év teljesíti majd be azokat a reményeket, és hiteket, amelyeket neveltünk magunkban, de nem tudtunk győzelemre vinni. Miért? Mert vakok és gyávák voltunk, Miklós. Pontosabban, kezdetben vakok, később gyávák voltunk ezt beismerni. Nem szeretnék a végtelenségig egyszerűsíteni bonyolult társadalmi, politikai történéseket, de azt igenis állítom, hogy vannak alapvető hibák, amelyekkel ha nem nézünk szembe idejében, és nem korrigáljuk őket, menthetetlenül elromlik a rendszer. Az egyik mulasztásunk az volt, hogy nem ismertük fel (illetve amikor felismertük, nem tisztáztuk), kikkel versenyeztünk, illetve szövetkeztünk a felvidéki magyar politikai pályán.
A velünk szinte egy időben szerveződött Független Magyar Kezdeményezés (ők voltak az úttörők) és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom nem az emberek akaratából jött létre, a magyarságtól független képződmények voltak.
Az egyiket a globalista pénzügyi háttérhatalom, a másikat a szlovák katolikus klérus hozta létre, ilyen-olyan segédlettel. És ezekkel a pártokkal akart egyesülni az Együttélés.
Mert nem egyesültünk velük az MKP létrehozásakor, hanem bekebeleztek minket. Csak a kirakatba kellettünk, hogy eljátsszuk a megsemmisülésnek nevezett tragédiát.
Mert ők rendezték a darabot, Miklós. És tragédiának nem a Híd létrejöttét tartom – ezt én szerencseként is fel tudom fogni –, hanem az elfecsérelt húsz évet! Hogy ezt a játékot el tudják velünk játszani, ahhoz nem akármilyen eszközöket használtak. A Te teljes lejáratásodra szervezett kampány volt a leundorítóbb ezen a téren, nemcsak a sajtóban, a suttogó propaganda szintjén legalább olyan hatékonysággal folyt ellened az ádáz harc. Voltál nacionalista, összeférhetetlen, ki emlékszik már a mocsokra, amit Rád próbáltak hányni. És ami a leggusztustalanabb: a legközelebbi munkatársaid is beálltak ebbe a sorba, Miklós!
Mert itt is vakok, aztán pedig gyávák voltunk kimondani az igazságot.
Ki mindenki tolakodott be a sorainkba?
Szakértő címszó alatt olyanok érkeztek az ismeretlenség homályából, akik nemzeti ügyünkkel köszönő viszonyban sem voltak, de egyenes út vezette őket a bársonyszékek felé.
A legnagyobb megaláztatás akkor ért minket, amikor 1991-ben a Szlovák Nemzeti Tanácsban a parlamenti képviselőink többsége a párt utasítását megszegve megszavazta a híres Mečiar- féle nyelvtörvényt.
Itt roppant meg a gerinc, Miklós! Nem azért, mert elvtelenül szavaztak a képviselőink, hanem mert tovább játszottuk velük is a tragédiába vezető komédiát, ahelyett, hogy visszahívtuk volna őket képviselői tisztségükből. A szembenézést, az erkölcsi normák következetes betartását minden politikai taktikánál fontosabbnak tartom. Itt követtem el én is, mi is azt a hibát, hogy a békesség érdekében toleráltunk árulást, a huncut mellébeszélést és belső intrikákat is.
De itt a jövő, és mindent helyre lehet hozni. Hogyan?
A beszélgetésben a civil szervezetek megerősítését tartottad fontosnak, majdhogynem egyedüli lehetőségnek keserveink gyógyítása érdekében. Egyetértek, de vigyázat! A civil szervezetek is meg vannak fertőzve társadalmunk minden nyavalyájával: a pályázati lehetőségek és a folyamatos finanszírozáshoz kötődő remények meglehetősen kiszolgáltatják őket a mindenkori kormányoknak, pártoknak, önkormányzatoknak, így hiú ábránd lenne azt remélni, hogy működésük révén áttörés következik be közéletünkben. Intő például szolgálhat a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala. S itt jutottam el a mondandóm egyik lényeges eleméhez, mert valamilyen kivezető utat csak kell, hogy találjunk a homályból a fénybe. Az első és elengedhetetlen feladat a nevelés, a képzés új alapokon történő megszervezése a társadalom minden egyes szintjén.
Öntudatos, tájékozódni képes és bölcs döntéseket hozni merő, okos gyülekezetek és személyek nélkül nincs boldogabb jövő! Nemcsak a közelmúlt alapos elemzését kell elvégeznünk, minden szempontból, de az alapokat is újra kell raknunk az őstörténettől, a középkoron át egészen a két rettenetes XX. századi világégésig, a felvidéki magyarság kálváriájáig.
A napi politikából való kilépésem után ezt a szándékot fedeztem fel, és segítem a Magyarok Világszövetségének ez irányú igyekezetét, ahol bizony meglepő állapotokkal találkoztam.
Az elmúlt 10 évben végzett heroikus küzdelem eredményeit nem kell neked bemutatnom, Miklós, Te ezt jól ismered. Az internet világában a közügyekben kevésbé tájékozott ember is pillanatok alatt betekintést nyer minden szervezet munkájába.
A tíz éve megvont költségvetési támogatás indoklása elmaradt ugyan, de visszhangzik a sajtó, és a suttogó propaganda az MVSZ elnökének, Patrubány Miklósnak lejáratásától. Most ő az összeférhetetlen, szélsőséges, mint Te voltál egykoron, de mindez megfejelve a mindenki által gyűlölt Securitate bélyeggel is.
Ugye milyen ismerős a nóta? Nem az áldozatos munka és az annak nyomán kibontakozott eredmény, hanem a gyűlölet által nyitott bizonytalanság és félelem mérgezi az egész magyar közéletet. Hogy miért van ez így, arra kereshetjük a választ, de közelebb úgysem jutunk a Te sorsod és politikai pályád tanulságánál. Útjában voltál te is azoknak a hatalmaknak, melyek ki akarják zárni közéletünkből a másként gondolkodást, az önálló véleményt, az igazság keresését. A béke és újjászületés ünnepe előtt kívánok Neked és mindnyájunknak gyümölcsözőbb és jövendő 20 évet az együttműködés, éberség és szeretet jegyében.
Fuksz Sándor,
a Magyarok Világszövetsége Felvidéki Országos Tanácsa elnöke
A Duna Tv „Filléres emlékeim” című beszélgetős műsora megtekinthető Duray Miklós honlapján – ITT
{iarelatednews articleid=”25962,22736,23338,24676″}
