Lipšic belügyminiszter bejelentette, hogy a kormánykoalíció egységesíteni szeretné a szlovákiai választások szabályait. Első hallásra szimpatikus elképzelés. Bizonyára előnyös lenne ugyanazon a napon megtartani több választást, s egységesíteni azok lebonyolításának körülményeit is.
Energiát, pénzt, választói nehézkességet lehetne megspórolni az egy napon lebonyolítandó, különféle választással.
Nem lesz egyszerű.
A mandátumok érvényességének idejéről az alkotmány rendelkezik. Háromötödös többséggel akár egységesíteni lehet a startvonalakat, ám arra már semmi garancia nincs, hogy azok egységesítettek is maradnak. Az élet ugyanis bonyolultabb, mint a bürokraták elképzelései.
A parlament önfeloszlatásának jogát ugyanis nem lehet elvenni a Tisztelt Háztól, az valóban egy ésszerű lehetőség. Ritkán és nehezen alkalmazható, de ha komoly válság áll elő, okos dolog alkalmazni. Ilyenkor előrehozott választások vannak – és máris fuccs a választások összehangolásának.
A köztársasági elnök mandátumát is az alkotmány szabályozza. Az ő esetében is létrejöhetnek olyan helyzetek, amikor – mondjuk – nem tudja kitölteni a mandátumát. Ilyenkor újból széthullhat az addigi harmónia.
S ne feledkezzünk el Murphy ideillő törvényének módosított változatáról sem. ” Egyetlen polgár, sem annak vagyona nincs biztonságban, amíg ülésezik a kormány vagy a parlament” – mondja klasszikusunk kellőképpen talán nem is méltányolt bölcsességgel. Témánkra vonatkoztatva: ha megnyitják a kérdést, megnyílik majd a választójogi törvények kapcsán sok olyan vita, amely arra lesz hivatott, hogy ezeket a fontos játékszabályokat az adott párt érdekeihez próbálja meg igazítani. Felújulhat tehát a többségi vagy kombinált választási rendszerek alkalmazásának vitája, a választókörzetek számának és meghatározásának vitája, a kétkörös polgármester-választás veszélyes ötlete – és számos egyéb fontos kérdés. Persze, az már most is látható, hogy ez a kormánykoalíció annyira heterogén, hogy képtelen lesz érdemi ügyekben új konszenzust teremteni. Magyarán: újabb gumikacsa került az asztalra, amely nem más, mint önmutogatás Lipšic részéről.
Marad tehát megint a kommunikációs “hű-de-nagyot-mondtunk”. Amit viszont meg lehet tenni, az a technikai részletek összehangolása. Ez azonban nem egy olyan kaliberű változás, amiért kitüntetés járna.
EGY DOLOG AZONBAN TÉNYLEG VAN, AMIT MEG KELL TENNI. A parlamenti választási törvényből ki kell iktatni azt az 1990-ben bekerült paragrafust, amelynek értelmében a fel nem használt választócédulákat a polgár kiviheti magával a választóhelyiségből. Ezt badarság volt beletenni a törvénybe anno is. Emlékszem, Václav Havel ezt akkor azzal magyarázta, hogy a poszkommunista polgárok számára ünnepi aktus a választás, s ha a polgár úgy akarja, lehessen róla otthon ilyen konkrét emléke is.
A dolog profánul sült el, mint sok minden 1990 óta. Ez a lehetőség a politikai korrupció melegágyává vált, amelynek alapján szavazatokat lehet vásárolni. A polgár kihozza az összes szavazócédulát – ama párt cédulájának kivételével, amelyre szavazott. S jóakaratú politikai patrónusa ezt néhány euróval méltányolhatja is. Így olyan csodák is generálhatók, mint a kassai Luník 9 lakótelep roma lakosainak választás-napi megvilágosodása, amely azt a pedagógiai szárnyalást okozta, hogy a romák körében több, mint negyven százalékos eredménnyel a szlovák-magyar megbékélés pártja, a Most győzött.
És mindenki csendben van.
És mindenkinek jó így.
Lipšicnek is?
Mert ezt nem meg lehetne, hanem meg kell változtatni.
Csáky Pál
