Az emlékező egy olyan ember pályájának eredményeit összegzi, aki sokat tudhat most elhunyt köztiszteletben álló kollégájáról. Schalkház Lipót halálával barátot, szakembert, munkatársat veszített az erdész társadalom, akivel szegényedett a példaképeket megszemélyesítő, közösségi életünk erkölcsi alapja. Ő képes volt megmutatni, hogy „a szellem tágasságánál, fontosabb a jellem mélysége”.
Azok az emberi értékek, amelyek egy közösség megtartó erői, alapvető elemei. Sajátos életutat járt be, nem csak szakmailag, – adminisztratív beosztásoktól az erdészeti és közigazgatási feladatokon át-, de a tájegységeket tekintve is. Az ország legkeletibb, – Révleányvári- szélétől, a legnyugatibb széléig, Perenyéig, „vándorolt”, ahol 88. évében végső nyugovóra térhetett. Ezen az életpályán, gazdagította azokat az emberi, erkölcsi értékeket, jellemformáló erőt, amit polgári család sarjaként, otthonról hozott.
A család erkölcsi szellemiségét, közösségi érzékenységét példázta nagynénje – apai húga, keresztanyja- Schalkaházi Sára, akit szociális testvéri, „lélekmenő” tevékenységéért gyilkoltak meg, majd avattak Boldoggá 2006 szept. 17-én. Ő a viszontagságos körülmények között felhalmozott értékrendet adta tovább a maga szerénysége példáján kollégáinak, alázatos szolgálatával szakágazatunknak, és a polgármester-helyettesi időszakában a faluja közösségének.
Személyes meggyőződésemet évtizedek távlatából osztom meg az olvasóval, – mint „ifjú szakember”- első munkába állásomnál – 1955-ben- találkoztam vele. Akkor a Hernádvölgyi Erdőgazdaság főkönyvelője volt és fogadott először a Tállyai Erdészetének műszaki vezetőjeként. Ő lett ez egyik főnököm, majd a kezdet – kezdetén „mentorom”. Később az átszervezések módosították kapcsolatunkat, más értelemben tágították azonos igényszintű kollegák megismerésével, többek között Járási Lőrinccel, aki szakmai elismertségével jelentett számomra támaszt. A sors úgy hozta, hogy 1960 decemberétől újra együtt dolgozhattunk a Lillafüredi Erdészetnél. Akkor én – mint erdészetvezető- működhettem közre abban, hogy Ő láthassa el az erdészetvezető-helyettesi, műszaki vezetői feladatot, már erdész technikusi – „okleveles”- szakemberként. Szüleit is sikerült „áttelepíteni” Révleányvárról, – munkahelye közelébe- Középgaradnára. Az együtt végzett munkálkodás, nem csak példaszerű volt, kollegális közösséget eredményezett, de a megbonthatatlan barátságunkat is megpecsételte.
Schalkház Lipót 1923-ban született Kassán. Itt érettségizett 1942.-ben a Felsőkereskedelmi Iskolában, majd Mődlingenben fűrészüzemi gyakorlaton vesz részt. 1943 szeptemberétől a Kassai Kereskedelmi Főiskola hallgatója. 1944 nyári szünetében a Kassai Fakitermelő Rt.-nél dolgozott, októbertől katonai – munkaszolgálatosként- az Úz-völgyében lövészárkokat épített. 1945 áprilisában katonaként Nünberg mellett esik amerikai fogságába, ahonnan 1946 januárjában Komáromban szabadul, és térhetett „haza”.
Időközben szüleit Nagyidára internálták – Kassa város megtisztítása indoklással-, ahonnan kis csomaggal Magyarországra szökve, Sárospatakon telepedetek le. Itt találja meg Szüleit nehéz körülmények között. A viszontagságos „utak” után 1947 márciusától a Sárospataki Erdőgondnokságon napidíjas irodai kisegítő, majd számvevő. Ez időszakban, 1950-ben megnősül, felesége Árva Éva, akivel négy gyermeket – Éva, Sára, Lipót, Szilárd- neveltek fel. További állomáshelyei; Háromhután adminisztrátor, Hernádvölgyi Erdőgazdaságnál, Abaújszátón könyvelő, főkönyvelő, Zemplénhegységi Eg.-nál számviteli- később revizori csoportvezető, 1957 szeptemberétől Révleányváron kerületvezető erdész.
Az igen változatos időszak után 1960 – 1968 között a Lillafüredi Erdészetnél, a szakterületen kamatoztathatja a széles sávon gyűjtött „jártasságát”, ahol egyik meghatározó személyiség. Lillafüreden 1958 –tól, az ERTI közreműködésében nagyszabású kísérletek kezdődtek. Az új gépi technológiák bevezetése terén 1960-tól komplex fahasználat, kerékpáros fa- közelítés, kiszállítás, gépi rakodás és vágástéri feltárás területeken folyt a korszerűsítés. Bemutatók sokasága zajlott; 1962 novemberében tudományos ülés Jávorkúton, 1962/63-ban elkészült a Keletbükki Erdőfeltárási Alapterv, 1968-ban OEE Vándorgyűlés az erdészet területén, stb..
A „tőmelletti” feladattól megválva 1968 márciusától a Miskolci Erdő-felügyelőségnél, erdőrendezési felügyelőként dolgozott 1983 júniusáig, nyugdíjba vonulásáig. Erdőfelügyelőként szorgalmazta a nevelővágások szakszerűbb végzését, a természetes erdőfelújítás szélesebb körű alkalmazását. A munkásságát elismerték Vállalati Kiváló Dolgozó (1962, -63, -72), Erdészet Kiváló Dolgozója (1973), illetve Kiváló Munkáért Miniszteri (1981) kitüntetésekkel.
A szakmai munkája mellet jelentős közösség-kovácsoló tevékenységet végzett, amelynek viteléhez biztos támaszt jelentett felesége megértő támogatása. Sárospatakon röplabda csapatot, Révleányváron, Ómassán kulturális csoportot szervezett. Az Erdészeti Lapokban közreadta emlékeit, megfontolandó észrevételeit, javaslatait. 1995 – 2005 között szinte krónikása volt a környezete kulturális közéletének, történelmi eseményeknek. Értékelte a Miskolcon 1973-ban létesített „Erdei tanterem” 25 éves munkáját, az Erdőgazdaság székháza felújításának szakszerűségét, stílszerűségét.
A nyugdíjas éveiben a legkülönbözőbb módon hasznosította gazdag tapasztalatát. Tanácsadóként dolgozik a Borsodi Sörgyárnál, irányítva a fásított szennyvízszűrő bővítését, majd az Erdőgazdaság szaktanácsadója az új „szálláshelyére”, Perenyére – a lányához- történő átköltözésig. A bevezetőben említett közéleti munkáját itt akként folytatta, hogy – a lakásépítés mellet- 1994-től négy évig önkormányzati képviselő, illetve másik négy évig – alpogármesterként- a település kulturális életét gazdagította ismeretanyagával. Az Erdészeti Lapokban is beszámolt Perenye és Gencsapáti községek 2000. évi fásítási fesztiváljáról, a község lakosságának hazához, magyarsághoz való hűségét szimbolizáló millenniumi fakereszt, tölgyfa csemete ültetéséről és emléktábla avatásáról. Szakmai felkészültsége, közvetlen emberi magatartása, vonzó kapcsolatteremtő képessége révén méltán példaképpé vált mindnyájunk előtt. 2011. február 22. temetésén népes tisztelői búcsúztak az „új hazájában” is nagyra becsült EMBERTŐL.
Lipi, sokunknak hiányozni fogsz, de nem hal meg az, aki olyan gazdagon osztotta szeretetét, barátságát, emberségét, ahogyan Te tetted. Kollegáid, szeretteid nevében ez úton búcsúznak
Dr. S Nagy László, Dr. Járási Lőrinc.