Nagycsütörtök. Döbbenetes, hitnek, hagyománynak és szeretetnek milyen egyszerűségébe érkezünk. Az életünk pedig, mint Kondor Béla képein és versében, csupa örökmozgó konstrukció, szinte esztelen, önjáró szerkezet.
„Suhanás és zuhanás, rémítő dörrenések játszódnak hangtalanul, mert lehajoltál oldozni-bogozni madzagokat, és drótokat kalapálni hihetetlen anyagokból” (Szidalmazás). Nyugodtan mondhatjuk, hogy az emberi egzisztencia − s a vallások − szíve a nagycsütörtök esti lábmosás. Ez az éj mind Isten, mind az ember legelemibb szükségét fogalmazza meg. Ez pedig az első érintés szüksége, a visszatérés az első Érintéshez. „Összeszűkültünk embernek lenni és széttárul ott a titok, ahol titok lesz mindörökké” (K.B.) Az utolsó vacsorán tudatosul bennünk, hogy közénk testesült az Isten Fia − s hogy megtestesülése emberré születésünk. Különös egzisztenciális anamnészisz ez, tudatosan, Jézus részéről. Isten és ember együtt emlékeznek a Gyermekként érkezésre. A táplálkozás-tápláltatás, a lemosdatás-érintés alapszavai ott ragyognak Jézus cselekedetében − és bőrünkön-emlékezetünkben. Az „emberség liturgiája” ez, a legbensőségesebb és legtisztább egyszerűségben: „Mivel Jézus tudta, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött és az Istenhez megy: felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte tanítványai lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve” (Jn 13,3-5). A közelség akarásának legmélyebb kifejezője: a testét ölelő kendőt veszi le, hogy sajátjával érintsen. Valóban „széttárul ott a titok, ahol titok lesz mindörökké”. Ez az est az isten-Gyermeki egzisztenciát szólítja elő belőled. Azt a gyermekséget, mely magként őrzi az Atya első odahajlásának és érintésének élményét, mikor megformáltattunk, tápláltattunk és játékban éltük át az életbe vetett hitet. „Ha nem moslak meg, semmi közöd nincs hozzám” (Jn 13,8). Ezen az éjen merj újra öleltetni az Atyától, s kézbe vétetni − mert ez a húsvéti szabadulás személyes dimenziója. Emberséged, jellemed, szíved nincs még készen − a mai Eukarisztia az útra való táplálék.
Nagycsütörtök a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja, amikor Jézus a Getsemáné-kertben búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra. Jézus valószínűleg Széder-esti lakomát tartott az Egyiptomból való szabadulás emlékére. Szeretete jeléül megmosta tanítványai lábát. A Nagyhét ünnepeinek sorában a nagycsütörtök a gyász napja, ezért csütörtök estétől szombat estéig nincs harangozás. Nagycsütörtökhöz köthető az Eucharisztia megalapítása.
A nagycsütörtöki szertartásokról:
Jézus Krisztus szenvedésének és feltámadásának szent három napja az utolsó vacsora miséjével kezdődik. Az utolsó vacsorán történt az Oltáriszentség és a papi rend szentségének alapítása.
A székesegyházakban nagycsütörtök délelőtt a püspök papjaival együtt ünnepélyes misét mutat be, amelyen megszenteli a keresztelésnél, bérmálásnál, betegek keneténél, templomszentelésnél használatos szent olajakat, illetve krizmát. Régen ezen a napon történt a bűnösök visszafogadása.
Az esti szentmise, az utolsó vacsora miséje a szenvedésre induló Jézus búcsúja övéitől. A misében a glória után a harangok megszólalnak, de azután elnémulnak a nagyszombati vigília glóriájáig, s helyüket a fakereplők foglalják el. E némaság a Krisztus kínszenvedésekor elnémult apostolok félelmét és a gyászt jelképezi. A mise végeztével az Oltáriszentséget ünnepélyesen az e napokra fenntartott őrzési helyre viszik és a húsvéti vigíliamise áldoztatásáig ott őrzik. Ezután következik az oltárfosztás.
A nap szertartásához tartozik a sötétzsolozsma elimádkozása is. Az oltárra helyezett gyertyatartón minden zsoltárvers után eloltanak egy gyertyát. A gyertyák kioltása az ószövetségi próféták megölését és a szenvedő Krisztust magára hagyó tanítványok hűtlenségét jelképezi.{iarelatednews articleid=”28228,28218″}
