A Kálvinista Szemle áprilisi számában Megújulásra vár a gyülekezet és a templom – Maroknyi református él Péderen címmel olvasható a református lapban.
Péder Kassától huszonkilenc kilométerre délnyugatra, a Bódva folyó jobb partján fekszik. A tíz évvel ezelőtti népszámláláskor 382 lakosából háromszáztízen vallották magukat magyar nemzetiségűnek, 101 lélek pedig reformátusnak. A választók név-jegyzéke azonban csak ötvenöt református személyt jegyez, akik jobbára az éltesebb korosztályhoz tartoznak. Ezt a gyülekezetet kapta szolgálati helyül kilenc évvel ezelőtt Fecsó Yvett.
A lelkipásztor nincs könnyű helyzetben. 2002-ben került a gyülekezet élére, azóta mindössze öt gyermeket keresztelt meg. A község gyarapodását egy korábbi építkezési tilalom is gátolta, a fiatalok többsége (részben emiatt) elköltözött, csak kevesen tudtak maradni és munkát is találni. Adódik a kérdés: mi várható, ha a gyülekezet nagy részét képező idősek meghalnak és nem lesz utánpótlás. A lelkipásztor reméli, erre nem kerül sor. Úgy véli, Isten útjai kifürkészhetetlenek, ezért bízik abban, hogy a jelenlegi helyzet megváltozik. Erre mutatkozik némi remény. Most ugyanis van már rá példa, hogy visszatérnek a szülői házba, vagy a megüresedett épületeket megvásárolják a korábban a városokba vándorolt fiatalok. A Kassáról ideérkező, helyi kötődés nélküli „bevándorlók” azonban nehezen tudják elfogadni a kis közösség szellemiségét, gyakran nyelvét is – utal a beköltözés hátulütőire a lelkipásztor.
Istentisztelet hetente egy alkalommal van, amelyen egy átlagos vasárnapon az egyháztagok 15–20 százaléka vesz részt. A sátoros ünnepek idején ennél lényegesen jobb az arány. Az istentiszteleteket időnként énektanulással próbálják színesíteni. Minden évben van egy-két olyan alkalom is, ahol ökumenikus elcsendesedésre van lehetőség.
A gyülekezet tartópillére egy összeszokott közösség, tagjai nemcsak az istentiszteletek végett jönnek, hanem azért is, mert szeretnek közösségben lenni egymással. Viszont különösen nehéz vonzóvá tenni a gyülekezeti életet azok számára, akik nem kapcsolódnak be a közösségi élet folyamatába. A lelkipásztor többféle módon próbálta ezt megtenni, bevonni például a vegyes házasságban élők mindkét tagját, de minden próbálkozása csak egy-két alkalom erejéig volt vonzó. A kevés érdeklődő miatt a bibliaóra is elmaradt; helyébe lépett a családok, illetve olyan idősek látogatása, akik korábban aktív egyháztagok voltak, de koruk és egészségi állapotuk miatt ma már nehezükre esik az istentiszteleteken való részvétel.
A szolgálat nem könnyű – mondja a lelkipásztor. A kis létszám nehézzé teszi a gyülekezeti alkalmak megtartását, gond bevonni azokat, akik reformátusoknak érzik magukat, de már nagyon eltávolodtak a közösségtől. A fiatalokkal különösen problémás a helyzet. Mivel sok gyermek szülője nem él hitéletet, nincs kitől példát venniük. A konfirmáltak rendre elmaradnak – annak ellenére, hogy gyakran személyesen meglátogatja s próbálja bevonni őket a közösségbe a lelkésznő.
Péderen óvoda és alapiskola is működik. Ez utóbbiba csak három-négy református gyermek jár a környező falvakból. A hittant Drága Mária katechéta oktatja, aki pedagógusként a legkisebbeket is tanítja, ő a helyi óvoda igazgatónője is.
A presbitérium kis létszámú, ezért is tud jól együttműködni, s mindenki azon a területen próbálja meg kivenni a részét, amelyhez leginkább ért. A gyülekezet gondnoka Soltész István, ő a közösség motorja, a szervezésben leginkább rá lehet számítani. (A gondnok hosszú ideig Olajos Margit volt, aki a legutóbbi választásoktól a gondnokhelyettesi teendőket látta el. Sajnos nemrég betegsége miatt a gyülekezet hirtelen elveszítette. Sokat tett a kis közösségért, nagyon érezhető a hiánya.)
A múlt évben volt egy templomi hangverseny, amelyen a Voces elnevezésű kassai énekkar lépett föl, de a péderi vegyes kar is bemutatkozott. Idén egy kórustalálkozót tervez a presbitérium.
Kicsi a péderi gyülekezet, mégis nagy tervei vannak. Egy nagyon szép és értékes, a 13. századból származó műemlék templomban tartják az istentiszteleteket, amelyet alaposan föl kellene újítani. Több mint két évvel ezelőtt a tornyot sikerült rendbe tenniük. A reformátusok és katolikusok egyaránt bekapcsolódtak az adakozásba, a szükséges összeg nagy részét azonban a magyarországi Szülőföld Alap támogatásából fedezte a gyülekezet. A megkezdett munkálatokat szeretnék folytatni. Legfontosabb feladat a tető kijavítása lenne, ami után teljes belső felújításra is szükség van (még az is elképzelhető, hogy a hátsó falon egy régi falfestmény is előkerül, amelyet még a reformáció korában festettek le). Hogy ezek a tervek mikor valósulhatnak meg, az az anyagiak függvénye – mondja a lelkipásztor.
A gyülekezet számára ez hatalmas anyagi áldozatot jelentene, meghaladja az erejét. Az önkormányzat ugyan minden évben támogatja az egyházközséget egy kisebb összeggel, de ez a támogatás csak a gyülekezet mindennapi kiadásaiban jelent segítséget. A több ezer eurót kitevő felújítás költségeit összegyházi és egyházmegyei szintű összefogással és pályázatok útján képes csak megvalósítani Péder maroknyi gyülekezete.
