A Trencsén városával és várával átellenben, a Vág túlsó partján, festői szépségű tájon fekvő település eredete a 11.századba nyúlik vissza. Szent Zoerard-András, eredetileg lengyel származású remete, a Dunajec melletti Tropie községben, közel a lengyel határhoz tevékenykedett mint szerzetes.
A 13. századból fennmaradt emlék tanúskodik arról, hogy az ottani templom máig megőrizte a nevét, hiszen az ő tiszteletére lett felszentelve. Miután 1022-ben Lengyelországban elégedetlenségek törtek ki, Boleszláv király fellépett Szórád ellen is, és el akarta őt űzni. Így került ebbe a térségbe, a Zobor hegyén belépett Szent Hippolit bencés kolostorába, és felvette az András nevet. Egy idő után magányba vonult, elkerült Vágsziklásra, és itt élt remeteéletet tanítványával, Szent Benedekkel egyetemben. 1030 körül halt meg, maradványait a nyitrai Szent Emerám székesegyházban helyezték örök nyugalomra. Szent Benedek a Nyitra folyó mentéről származott, hasonlóan, mint András, ő is a bencések rendjébe lépett, majd később az idős András segédjéül rendelték. Tanítója halála után még 3 évig élt Vágszikláson, majd 1033-ban betyárok támadtak rá, és pénzt követeltek tőle. Ahogy belekapaszkodott a sziklabarlang szikláiba a fosztogatóktól való félelmében, egyik keze öt ujjának nyomai ott maradt, s ez máig látható az egyik sziklán. Mivel a támadók semmi pénzt nem találtak nála, kivonszolták a barlangból, megölték, és holttestét a Vág folyóba hajították. A legenda szerint azóta láttak az emberek egy nagy sast ülni a parton, ahogy valamit nagyon szemlél. Csodák csodájára egy év elteltével kihúzták Benedek testét teljesen sértetlenül. A Vágsziklás felé tutajozók pedig azóta úgy tisztelték őt, mint patrónusukat.
A két szent életéről fennmaradt legrégibb írásos emlék Mór (Maurus) pécsi püspök tollából származik a 11.sz.közepéről, aki mint a zobori kolostor novíciusa saját szemével megtapasztalta a két szent remete életét, meg is barátkozott később Benedekkel. A legenda inkább Szent András önsanyargató, magát szenvedtető remeteéletét taglalja, megtudjuk belőle például, hogy a 40 napos Nagyböjt idején megelégedett mindössze 40 dióval, emellett még járt a közeli erdőbe fát vágni. Halálakor a levetkőztetett holttesten mélyen a húsába benőtt vasláncot találtak, amit eddig senkinek nem mutatott meg, és csak a temetési szertartást végző Fülöp apát érkezte után engedett végrendelete szerint megmutattatni.
A remeték kanonizálására 1083.július 17-én(ez a nap egyúttal a főbúcsú) Nyitrán került sor Istvánt(augusztus) és Imrét(szeptember) megelőzően. A szentté avatást VII. Gergely pápa ismerte el, nagy hozzájárulása volt benne Szent László királynak is, aki előszeretett tisztelőik közé tartozott.
A remeték emlékére és tiszteletére I. Jakab nyitrai püspök 1224-ben elrendelte kolostor építését oda, ahonnan lelökték Benedeket, és templom építését, amely a mai kolostormaradványoktól olyan 500m járásnyira fekszik Trencsénhez közelítve. Ez a kisszkalkai kéttornyú templom Szent Benedek tiszteletére épült román stílusban 1208-ban. Később,1520-ban helyén Thurzó György kápolna építését rendelte el, az új oltár 1679-ből való, Czesztochowa-i Mária tiszteletére lett felszentelve. A kápolnát 1745-ben a jezsuiták bővítették, és hozzáépítették a két tornyot. A templommal szemben fölfelé vezet az erdőben a kálvária.
Megemlíteném még a nagysziklási templomot, amely egyúttal plébániatemplom, és a sziklabarlang gyakorlatilag a két sziklási templom között húzódik, úgy nagyjából félúton. Szintén 1224-ben épült gótikus stílusban, és ami érdekes, főoltára Szent Imrét ábrázolja, a plébánia védőszentje is ő egyúttal.
Feljegyezték, hogy a korabeli búcsúsok, Trencsén városa és a környékbeli falvak lakói évente július 17-én reggel a város főterén gyülekeztek.
A nyolcórai szentmise után a processzió indult a gyalogosan a körülbelül fél óra járásnyira lévő Vágsziklásra, utána a fiatalság, majd a papok. A zarándoklatot az esztergomi hercegprímás vezette, mögötte a vágújhelyi apát, Trencsén örökös várura, az Illésházyak családjából – a csallóközi Illésházáról származók – egész háza népével. Utolsó férfitagja 1838-ban halt ki.
A szentmisére idén 17 órától került sor, előtte még a készséges karbantartó, Dužek-házaspárnak köszönhetően közelebbről megismerhettük a sziklabarlang-kápolnát, ahol a kánikulában is hűvös van. A sziklák közt vezető út végén található, nem messze az egyik sziklában látható ujjnyomtól, az imádkozó Benedek szobra. Németh Rezső atya Mária-misével készült, így is lett meghirdetve, de mivel a jelenlévők közül ketten még aznap nem vettek részt szentmisén, így aznapi, húsvét 6.vasárnapi misét mondott. Papi palásttal és ministránsruhával is a helyiek szolgáltak, kis misekönyvet pedig az atya hozott. Szentbeszédében kitért a válaszos zsoltár szavaira: „Az egész világ ujjongjon az Istennek.” Elmondta ehhez kapcsolódóan, milyen nagy dolog az, hogy, mi, keresztények elismerjük legnagyobb urunknak a mi Istenünket, és ujjongva háladalt tudunk neki zengeni, hogy ez mekkora ajándék, milyen nagy kegyelem. Hiszen megrendítő, amit ő végbevitt, csodálatosak az ő alkotásai. Ő milyen hatalmas, hiszen szavára meghátrált a tenger, hullámok közt gyalogosan kelt át az ember. Említést tett az előző napi, Tallóson tartott bokszterem felszenteléséről, ahonnan jött, hogy milyen érdekes sport a boksz is, amikor a két mérkőző ember egymást üti-veri, majd a meccs végeztével tudnak szeretettel egymásnak kezet nyújtani. A szentmisén énekeltünk is, zárásképp az „Uram, jó nekünk itt lenni…” búcsújáróéneket, a Boldogasszony, Anyánkat, az Isten hazánkért, és végül Mária hónapjának lévén, a Mennynek királyné-asszonya kezdetű énekeket és a bezáró könyörgést.
Hazajövetelünk során megálltunk a kissziklási kéttornyú templomban, megnéztük a templommal szemben, a veszélyes, éles kanyarban térő úton túli Kálvária-állomásokat a kellemes árnyékot nyújtó erdőben, megörökítettük fényképben a templombejárat elől kiváló szögben látható Trencsén várát.
Mivel már második éve elmaradt a 2002-ben Boldogasszonnyal (Frauenkirche) a Remény-szerkesztőség által elindított felvidéki, tavaszi zarándoklat, fölfedezve ezt az ősrégi helyet, Óhegy után szabadon a jövőben ide is lehetne szervezni. A Pozsonytól 125 km-re fekvő, autópályán és a felújított pozsony-zsolnai vasútvonalon megközelíthető hely ma már nem is távolság, másfél óra alatt kényelmesen elérhető.
Zilizi Kristóf, Felvidék.ma
