A második világháború után a Felvidéken még az 50-es években is nagyon kevés magyar énekkar szerveződött. Ennek fő oka a magyar zenei szakemberek hiánya volt.
Mint tudjuk, a Felvidéken a magyar amatőr kórusmozgalmat a két világháború között, főleg a kántortanítók szervezték és irányították. A második világháború után ezek a szakemberek kénytelenek voltak elhagyni szülőföldjüket, és ha itthon is maradtak, nem folytathatták tevékenységüket.
Szíjjártó Jenő tudta, hogy a magyar kórusmozgalomnak Felvidéken új zenei alapokon szerveződött értelmiségi csoportra van szüksége, melyhez nélkülözhetetlen a karnagyképzés.
A Csemadok 1953-ban megszervezte a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttest, ismertebb nevén a NÉPES-t. Szíjjártó Jenő, miután felkérték, otthagyta jól fizetett munkahelyét a Rádióban és elvállalta a karnagyi állást. Nagy erővel fogott a kórusművek betanításához és sikerült elérnie, hogy a zeneileg nem képzett fiatal kórustagok egy év leforgása alatt megtanulták többek között Kodály műveit is énekelni.
1954. április 27-én a pozsonyi bemutatón nagy sikerrel szerepelt a NÉPES. Az énekkar magas nívójú szereplését nemcsak a pozsonyi, de a magyarországi szakemberek is elégedéssel nyugtázták. A NÉPES fellépései nyomán, Felvidéken több faluban és városban műkedvelő éneklő együttesek és énekkarok szerveződtek.
Szíjjártó Jenőnek nagy tervei voltak a kórusmozgalom kiterjesztését illetően is.
A NÉPESt azonban 1955 elején megszüntették, minden indoklás nélkül.
Szíjjártó Jenő a Csemadok kötelékébe került. Itt Viczay Pállal és Gabonás Tiborral már 1955-ben karvezetői tanfolyamokat szerveztek. A tanfolyamokat nagy érdeklődés övezte, sok pedagógus vett rajtuk részt.
Hogy a kórusok fejlődését felmérjék, 1958 nyarán kórusfesztivált szerveztek Zselízen. Sajnos ez időben még csak nagyon kis számú magyar énekkar érte el azt a zenei nívót, hogy részt vehessen a fesztiválon. Így ez a fesztivál, mint a nulladik magyar kórusfesztivál került be a kórusmozgalom történetébe.
Szíjjártó, Viczay és Gabonás az 1958-as fesztivál után még nagyobb odaadással szervezték a kórusképzést. A kórusképzésen résztvevő pedagógusok részére Szíjjártó Jenő 1958-ban jegyzetet készített a vezénylésről, ezzel segítve a vezénylés technikájának elsajátítását.
Fáradtságos munkájukat siker koronázta. 1961-ben az Első Zselízi Magyar Kórusfesztiválon már 1200 énekes énekelte az összkart, Szíjjártó Jenő „Békét akarunk” című kórusművét. E fesztiválnak ünnepeljük az 50. évfordulóját. A későbbiekben a Zselízi Fesztivál Kodály Napokra változott, e név alatt szervezte meg a Csemadok az énekkari fesztivált 1964-ben.
A karnagyképzésen résztvevő pedagógusok, Szíjjártó Jenő tanácsára még 1958-ban megfogalmazták és levélben továbbították a Csemadok vezetőinek azon kérésüket, hogy létrehozhassanak egy központi Magyar Tanítók Énekkarát a Szlovák Tanítók Kórusának mintájára. A kórusképzésen tehát Szíjjártó Jenő azon elképzelése is megvalósult, hogy a kórusképzésen résztvevő pedagógusokból énekkart szervezhetett.
Többévi fáradtságos munkája eredményeként 1964 őszén a tanítókból álló kórust professzionális énekkarnak ismerte el a Kultuszminisztérium.
Szíjjártó Jenőnek azonban az első próba után távoznia kellett a kórus éléről. Mivel Szlovákiában nem volt olyan zenei szakember, aki a helyébe lépjen, Magyarországról Vass Lajost kérték fel, hogy a kórust vezesse.
Szíjjártó Jenőt tehát 1964-től, miután lerakta a magyar kórusmozgalom fejlődésének alapkövét és elindította a Magyar Tanítók Énekkarát, a politikai hatalom eltiltotta attól, hogy a kórusmozgalom továbbfejlesztésében hivatalosan is részt vegyen. Történt pedig mindez azon események után, hogy 1963 őszén Szíjjártó Jenő határozottan megtagadta a politikai vezetés azon kívánságát, hogy besúgó legyen.
Kórusainkat továbbra is segítette, nemcsak tanáccsal, de kórusművekkel is és nagy fájdalomal vette tudomásul, hogy többi álmát, a kórusképzést illetően már nem valósíthatja meg. Csalódottságának több ízben is hangot adott, de sem a Csemadok, sem egyéb magyar zenei intézmény nem reagált beadványaira.
Szíjjártó Jenő 25 évvel ezelőtt 1986-ban eltávozott köreinkből, de zenei öröksége itt él közöttünk kórusműveiben és népdalgyűjteményeiben.
Remélem, hogy a kórusok megszeretik műveit és sokat éneklik majd.
Szíjjártóné Nagy Ilona
{iarelatednews articleid=”29094″}
