Mindjárt az elején bevallom: Gombaszöggel kapcsolatban elfogult vagyok. Elfogult, mert Gombaszög szűkebb pátriámhoz tartozik, és a gombaszögi rendezvény a Rozsnyói Pedagógiai Iskolával együtt döntő hatással volt fiatalkori útkereséseimre.
Igen, mert már az első gombaszögi találkozón kamaszként ott voltam, lent a Fekete-forrás közelében felállított dobogón megszervezett színvonalas műsoron, aztán a völgyben feljebb kerülő ideiglenes pódiumon lebonyolított országos dal- és táncünnepélyeken, majd a szocreál stílusban megépült monumentális színpadon zajló országos kulturális ünnepségeken. A lassan rogyadozó építmény emlékműként árválkodik egy elképzelt, de befejezetlen amfiteátrum részeként a völgy kellős közepén.
A több mint ötven éves gombaszögi rendezvények számomra legemlékezetesebb momentumai az emberi találkozások: barátokkal, ismerősökkel, neves művészekkel, írókkal, politikusokkal… Csak ezután következtek a színvonalas műsorok, koncertek, amelyekből szintén volt bőven. Az előbbiekből két emlékcserepet villantanék fel.
1977 őszen a következő évi gombaszögi találkozójára készülve, amely a Sarló 50. évfordulója jegyében készült megrendezésre, Kassán járt Balogh Edgár. A fiataloknak csak annyit, hogy 1928-ban a Sarló és prágai magyar főiskolások „motorja” volt. Kolozsvárról Pozsonyba utazott, de útba ejtette Kassát. Hetven után is tele volt tervekkel, ötletekkel, s azt is elárulta, hogy Gombaszög jövője szempontjából fontosnak tartja a kisebbségi értelmiségi eszmecserét, a kisebbség-többség dialógust, és a kulturális találkozó tágítását, bővítését az egész a közép-európai térségre. Azt sem rejtette véka alá, hogy mindezt majd úgymond Gyuszival (Lőrincz Gyula) akarja megtárgyalni, aki biztosan támogatni fogja ötleteit. Pozsonyból visszafelé jövet mindjárt kiéreztük, hogy tervei és lelkesedése nem találtak megértésre, mert az itteni „normalizáció” kellős közepén alig lett volna kívánatos egy magyar kisebbségi értelmiségi fórum, esetleg valamiféle közép-európaiság, amelyben a hatalom mindjárt összmagyar konspirációt szimatolt. Ezért aztán nem csoda, hogy 1978-ban a Sarló 50. évfodulójának az ünneplése elsikkadt, Balogh Edgár ötleteiből papírra csak az eszmetárs, Fábry Zoltán Emlékházának a benépesítésére tett javaslat került. Ott is maradt a mai napig!
A másik: 1995, két köztársasági elnök – Michal Kováč és Göncz Árpád – gombaszögi látogatása. Az érkezés előtti órákat és perceket a két elnök biztonsági emberei tették kellemetlenné, felforgatva mindent a színpad és környékén, meggyanúsítva a gombaszögi erdő fáit is, hogy potenciális merénylőket rejtenek! Mindezeket hamar feledtette a két elnök szeretetteljes találkozása egymással és az emberekkel. Amikor a pódiumra kísértem őket, a megtelt gombaszögi völgy láttán „Árpi bácsi” – Göncz Árpád – halkan megjegyezte: Fiam, ez itt egy kész csoda! Valóban az volt, és folytatódott azzal, hogy mindkettőjük köszöntőjét a közönség nagy ovációval fogadta, nyilvánvaló, hogy a Göncz Árpádét érezhetően szívélyesebb. Mindnyájunk szomorúságára közbeszólt a gombaszögi „főrendező” – az időjárás -olyan zuhataggal, mintha dézsából öntötték volna a vizet a Szilicei-fennsíkról. A két elnököt alig tudtuk bemenekíteni az éveken át fellengzősen „stáb”-nak nevezett kuripintyóba, ahol a protokollban nem szereplő közel órás kötetlen beszélgetés, szórakozás következett. Göncz Árpád gömöri ismereteit csillogtatta, elmondva, hogy a hatvanas években kerékpáron bejárta Gömört, és a gömöri cserepes falvakat úgy fújta, őket, mint egy idevalósi: Deresk, Gice, Lice, Süvéte, Melléte… Michal Kováčot pedig sárosi dalokkal köszöntötték a biztonságiak éberségét kijátszó földijei, a homonnai folklórcsoport tagjai. (Azt csak zárójelben árulom el, hogy Göncz majdnem éhen maradt, mert a halomnyi hidegtálak közül egyikből sem engedték megkínálni a vendégeket biztonságiak, azzal indokolva, hogy az ételek nincsenek bevizsgálva. Elmenőben meg is említette, hogy korgó gyomorral távozik, s erre egy közelben álló szalóci asszony néhány pogácsát csúsztatott a zsebébe. Azzal enyhítette a becherovka felkorbácsolta éhségét!)
Gombaszögnek népes hívei, támogatói és látogatói mellett, ellenségei is megakadtak. Pozsony általában tartózkodóan viselkedett Gombaszög iránt, talán azért is, mert a pozsonyiak szemében a gombaszögi völgy az Óperenciás tengeren túlra esik. Az igazi úr azonban – mint minden szabadtéri rendezvénynél – az időjárás volt és maradt. Mert nem egyszer megtörtént – mint 1995-ben -, hogy mindent elmosott a Péter-Pál körüli záporeső. De az is megesett, hogy az esti koncerten vacogott a nézők foga, mert a hőmérő higanyszála alig járt nulla felett. Az idén pedig a hőség volt az úr. Aki a gálaműsor alatt a nézőtéri padokon maradt, azt a hőguta környékezte.
Az idei volt az ötvenharmadik Gombaszög. A meghívó első oldala szerint a Csemadok Rozsnyói Területi Választmányának 53. Gombaszögi Kulturális Ünnepe. Ugyanennek a meghívónak a hátlapján már Országos Kulturális Ünnepély szerepel, de a szereplők, rendezők kitűzőjén ugyanúgy: Országos Kulturális Ünnepély?!…Akkor most hogyan is állunk: egyszer országos, egyszer járási (regionális) rendezvény?…Hiszen valamikor Gombaszögre figyelt az egész ország; a Csallóközből, Mátyusföldről, Hontból, Bodrogközből, Ung-vidékről autóbuszokkal szerveztek kirándulást Gombaszögbe, megtekintve közben Rozsnyó és környékének nevezetességeit is. Az sem volt ritka, hogy a fiatalok nyári táborozásukat Gombaszögben tartották, a rozsnyói PG-sek pedig érettségi találkozójukat erre az időpontra időzítették, hogy a gombaszögi rendezvényen is részt vehessenek.
A másik dolog: a rendezvény propagálása. Ezen a téren is megmaradt az előbb említett kettősség, csak olyan soványkára, mondhatni diétásra fogott információkkal, hogy még az igazán érdeklődőket is komoly erőfeszítésre késztette az idei gombaszögi program felkutatása. Amíg falunapokról, más kisebb formátumú rendezvényekről terjedelmes előzetes összeállítások jelennek meg lapokban, folyóiratokban és hírportálokon, addig például ezen a hírportálon a „Gombaszög” beütésére a keresőbe amolyan protokoll információk jelentek meg a díszvendégek névsorával, akik közül többen a találkozón meg sem jelentek! S itt kell szemlesütve kimondani: a meghívóban és más írásos információkban hemzsegtek a helyesírási hibák. Szlovák hírforrásokban pedig szó sem esett az idei Gombaszögről, pedig tudnivaló, hogy Gombaszögnek a szlovákok között is vannak hívei és rajongói.
Gombaszög ledegradálása a Csemadok jelenlegi országos vezetésének a számlájára irható. De nem vétlen a szlovákiai magyar politikai reprezentáció sem, amely a rendszerváltás után Gombaszög ellehetetlenítésén ügyködött, aztán változott a taktika: választási kampánnyá igyekezett degradálni azt, majd rózsaszín szivárványokkal teleígérte a gombaszögi völgyet, amiből csak kevéske valósult meg, s vele maradt a etnobiznisz árnya. Közben pedig „kicsúszott” alólunk a gombaszögi völgy, mert jelenleg a területnek istentudj’ hány tulajdonosa van. Pedig nyolc éven át kézi irányításunkban volt a Szlovák Földalap, ahol történtek egy s más dolgok, de Gombaszög tulajdonjogának a rendezésére nem volt akarat…
Persze, az idei Gombaszög is sokarcú maradt. Nem vált a rendezvény díszére meghirdetni egy hangzatos konferenciát, amin az előadó meg sem jelent. Ez csak az európai parlamenti képviselő lejáratására szolgált. De elszomorító látvány volt a gálaműsor nézőközönsége, amikor a fellépők száma túlhaladta a nézők számát! Ekkor hangzott el kiváló barátom és a gombaszögi rendezvény támogató-szervezőjének a szájából: Talán az idei lesz az utolsó Gombaszög?!… Miközben őt hallgattam, a gombaszögi zöld erdődrapériára esett pillantásom, és sötét tónusok forogtak szívemben, lelkemben.
De voltak olyan momentumok is az idén, amelyek biztatóbbra, derűsebbre vették gondolataimat. A csodálatos Határtalan Palócország összeállítás a gálaműsor keretében, a Gömöri ízek utcája a kirakodóvásárral együtt; az esti koncert pedig szépen behozta a közönséget, s igazán mély főhajtást és elismerést érdemel az önkéntes szervezők hűséges kiállása, önzetlen szolgálata.
Bibliai szóval kérdezhetnénk: Merre, merre, Gombaszög? A mostani út a leépítés és a leépülés útja. Az embernek akaratlanul a haza bölcsének, Deák Ferencnek ismert intése jut eszébe, ami szabadon valahogy úgy hangzik, hogy amit elvesznek tőlünk, azt még visszaszerezhetjük, de amiről önmagunk mondunk le, annak a visszaszerzése kétséges.
Gombaszög jövője az összefogásban, a jóakaratban, a bővítésben van. Amolyan országos és egyben közép-európai találkozóban – valamiféle közép-európai kulturális Csiksomlyóban -, ahova évenként összesereglenek a magyar és a közép-európai kultúra szerelmesei.
Csak rajtunk múlik, hogy az elkövetkezőkben Gombaszög siratóéneket, vagy örömódát jelent számunkra és utódaink számára.
Máté László
