Rudolf Chmel emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes az 1944. augusztus 29-én kitört szlovák nemzeti felkelés mai üzenetére hívta fel a figyelmet a besztercebányai ünnepségen tartott beszédében.
Szerinte a felkelés egyik üzenete az volt, hogy az államnak javítani kell az emberi jogok érvényesítésén Szlovákiában. Ezért kulcsfontosságú, hogy elutasítsuk és elnyomjuk azt a hagyományt, amelyet néhány nacionalista politikus szavazatok szerzésére használ. A politikai középtől jobbra és balra álló néhány nacionalista ugyanis figyelmen kívül hagyja a mai Szlovákia egyik kulcsproblémáját: a toleráns demokrácia, és az állam többnemzetiségű jellegének megtartását.
Örülnöm kellene ennek a józan kijelentésnek, hiszen végre egy szlovák politikus nyíltam ki meri mondani az igazságot saját hallgatósága előtt, és ez bizony ritkaságszámba megy minálunk. És mégis, ha Rudolf Chmel figyelemmel kísérné a Felvidék ma hírportál cikkeit, akkor egyértelmű lenne számára, hogy ezt a megállapítását mi magyarok már évtizedek óta egyre türelmetlenebbül várjuk, és nemcsak tőle, de ezt várjuk Szlovákia valamennyi józanul gondolkodó szlovák polgárától, politikusától, a kormánypártok vezetőitől, az ellenzéktől, és Radičovától is. Ugyanakkor a jó szöveg mellett, hiányoljuk azokat a lépéseket, amelyek igazolnák, és megvalósítanák a Chmel által tolmácsolt SZNF üzenetet. Vajon meddig? Mert nem lehet úgy politizálni, hogy az érdekelt kisebbséget egyszer jól pofán vágják – lásd Ivan Gašparovič köztársasági elnök és Dušan Čaplovič volt emberjogi miniszterelnök – helyettes nyilatkozatait, melyekben fasiszta bérencként tüntetik fel Esterházy Jánost, és a magyarokat, illetve megvonják az állampolgárságot tőlük a Fico féle bosszútörvény alapján, csak azért, mert fel akarják venni a magyart is -, végül megsimogatják a fejüket, egy ilyen szép Chmel beszéd által. A baj csak az, hogy az előbbi is, meg az utóbbi is egyre undorítóbb, és kevésbé működik. Mert, hogy mi az üzenete a szlovák nemzeti felkelésnek az itt élő népeket illetően, és mi nem, az bennünket már nem érdekel, és higgye el Chmel úr is, hogy nem érdekli az egyszerű szlovák embereket sem, mert addig, míg országunkban érvényben lesznek a háborús bűnösségünket megerősítő beneši dekrétumok, melyek szerint mi magyarok hetedíziglen mind háborús bűnösök vagyunk, addig az egyszerű szlovák embereket értelmetlen arra buzdítani, hogy legyenek velünk toleránsak és elnézőek. Ezért kell az embereket demokráciára nevelni. Mint tudjuk a politikusoknak lehetőségük van erre, és mégsem teszik dolgukat. Mert hol volt szlovák részről a tiltakozás Esterházy lefasisztázásakor? Miért nem ítélték el Čaplovičot politikustársai tudatos magyarellenes uszításáért? Miért nem törölték el a Fico féle bosszútörvényt? Miért nem állnak ki Gubík László igaza mellett? Hol voltak a nagyszerű szlovák újságírók, akik mindig az igazat vetik papírra, vagy mégsem? Soroljam még? De minek. Erre szoktam azt mondani: az értelmes embernek elég egyszer megmutatni, vagy megmondani a lényeget, és Ő ért belőle, a tudatlannak viszont állandóan szajkózhatják, az mégis tudatlan marad. Tudom a demokráciát is tanulni kell, de nem lehet örökké a tanulópadban ülni, mert aki ott marad, az lemarad. Ezért tessenek egyszerű parasztésszel gondolkodni odafen. Mivel tudják politikusaink, hogy hol a hiba, mert bizony jól tudják, akkor végre tegyék meg a két nép megbékélése felé a megfelelő lépéseket.
1. El kell törölni a szégyenteljes beneši dekrétumokat. Mert ennek következménye az alábbi idézet Chmeltől: „A szlovák nemzeti felkelés mai értékelésekor nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni az erősödő jobboldali illetve baloldali radikalizmust, amely nem csak az intoleráns nacionalista szóhasználatban és a látszólag hatékony keménykezű megoldásokban nyilvánul meg, s amely elsősorban a lakosság azon csoportjai ellen irányul, amelyeket nem szláv eredetűnek és köztársaságunkhoz intoleránsnak tartanak”
2. El kell ismerni társnemzetként a felvidéki magyarságot, és autonómiát adni nekik.
3. Mielőbb fel kell venni a nacionalizmus elleni harcot az élet valamennyi területén, az iskolákban, médiákban, politikában,és olyan filmeket kell készíteni, melyben közös történelmünk pozitívumaira kellene felhívni a látogató figyelmét.
Mészáros László, Felvidék.ma
