Örömömre szolgál, és köszönet érte a kezdeményezőknek, hogy a hírportálon végre ezt olvasom: „Vitaindító a nemzeti közösségek jogállásáról és önkormányzatáról szóló törvénytervezethez”. Hát ezt is megértük, kapom fel a fejem.
Végre merünk a témához nyúlni, és beszélni róla. Mert a vitaindítóval úgy gondolom, megkezdődik az általunk oly régen várt egyenjogúsításunk hosszú folyamata.
Örömöm akkor kezd csillapodni, amikor elolvasom a vitaindító teljes szövegét. Most veszem csak észre, hogy a képem ez alatt az idő alatt igencsak megnyúlt, mert a vitaindítóból valahogy, éppen a lényeg hiányzik. Nincs egyértelműen feltüntetve benne, hogy az önkormányzatok, vagyis az autonómiák milyen széles skálájából választhatunk majd. S ezek közül melyik az, amely a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala szerint a legjobb megoldást kínálja számunkra, és főleg, miért?
Mert jogállásunk törvénytervezete II. cikkely „ A nemzeti kisebbségek és tagjaik alapvető jogai” 4. pontja alatt ezt olvasom: „Az asszimiláció tilalma”. Ezt így leírni, le lehet uraim, mert a papír sokat elbír, de betartatását vajon hogyan képzelik el? Miért nem azt írják le, hogy a lakosság etnikai összetételnek megbontása, felhígítása betelepítések által tilos, és büntetendő. Hogy a lakosság etnikai összetételének olyannak kell lennie, mint egykor, az elcsatoláskor volt. Mivel pedig az önrendelkezés bármely fajtája, alanyi jogon jár nekünk, azt ennyi idő eltelte után, nem kérni, de immár követelni kell. Hiszen, napjainkban is, az autonómiák hosszú sora jött létre már Európában, csak felettünk szaladt el az idő. Mert a sok szövegből nekem úgy tűnik, hogy a nemzeti kisebbségek jogállását kidolgozó uraknál a kulturális autonómia lesz a befutó, illetve ez volna az, amit nehéz szívvel bár, de a szlovákok is elfogadhatónak tartanak. Sőt olyan érzésem van, hogy a háttérben már ez is eldőlt, mert ebben egyeztek meg vegyespárti politikusaink a szlovák politikai elittel. Bizonyítékként Simon Zsoltot említeném, aki nem is olyan régen kerek- perec kijelentette: „Nem kell nekünk a területi autonómia!” Azonnal válaszoltam rá, és kikértem, hogy Ő így nyilatkozzon a mi nevünkben! Mert az ilyen széles látókörű ember bizonyára a következő kormányban is helyet kap majd, ha másért nem, hát azért, hogy átültesse önkormányzati ügyekben az atyafiak akaratát, és nem a miénket. De ha így van, akkor sajnos, sincs mit hozzászólnom a törvénytervezethez, mert szerintem a kulturális autonómia nyomelemei Szlovákiában egy bizonyos szinten, már most is megvannak. Mert figyeljék csak, ha évtizedeket is átkínlódva, vért izzadva, de megszületett a várva-várt táblatörvény. Hogy nem az igazi, és megint nem az igazi – mondaná Hofi –, de miért baj ez? Van nekünk időnk bőven újabb évtizedeket várni arra, hogy igényeinket egykor majd ez is bőven kielégítse. És ugyanez vonatkozik a kétnyelvű feliratokra is. Mert törvény arra is van már, és ha igényli a lakosság, hát áldásunk rá, és megengedtetik. Ha nem, az az ő bajuk! Azt, hogy a kétnyelvűséget propagáló táblák és feliratok esetleges megjelenítése nem tetszik a kereskedőknek, meg a betelepült szlovákoknak sem, hát Istenem, van ez így, ezért nem kell erőltetni, és főleg kitenni. És a kérdés meg van oldva! Ugyanez vonatkozik a szánalmas kisebbségi törvényre is. Mert mint tudjuk Szlovákia valódi jogállam, és nagy benne a demokrácia. A kisebbségeknek pedig mindenük megvan, vagy talán Gašparovič köztársasági elnök úr, meg a „smeres” Čaplovič úr, régebben nem mondott igazat átlagon felüli jogainkról? No, már no! – dorgálom meg magam, hát az ilyesmiben nem illik kételkedni?!!!…
De visszatérve a kulturális autonómiához. Önök valóban azt hiszik, hogy számunkra ez a nyerő, a felkínált minimum? Vagy ez is többet jelent a semminél? Miért nem a maximummal kezdik, ami más EU országokban már megvalósult, és nagyon jól működik. Ez fel sem vetődik Önökben? Mert jogainkkal nem szabad kufárkodni, és engedni belőle, ezt kell a mindenkori hatalom tudtára adni. Hiszen addig, míg nem beszélhetjük anyanyelvünket szülőföldünkön, az általunk lakott területeken, az ismert nyelvhatárokon belül, hivatalokban, kórházakban, munkahelyeken, egyszóval a mindennapi életben, mindenütt, minden megkötés nélkül (és nem úgy, hogy legyen a hivatalban egy magyarul káráló is), addig az ilyen önkormányzat itt Szlovákiában, egyenlő a nullával. Mert hiába adják kezünkbe az oktatás, meg a kultúra gyeplőjét, ha a szlovák telepesek továbbra is felhígíthatják majd sorainkat, és nekik, ezután sem lesz kötelező a mi nyelvünk bírása. Így, ugyan nem lesz látványos az asszimilációnk, de higgyék el nekem, megállítani nem lehet. Bizonyára jól tudják ezt Önök is, hogy ez a cél lebeg a szlovák atyafiak vérben forgó szeme előtt, és ezért felel meg nekik, az Önök által kért minimum. Mi pedig még dicsérni is fogjuk Szlovákiát egész Európában, hogy végre sorsunkat a kezünkbe vettük, és a minket érintő ügyekben, immár mi dönthetünk. És itt a hiba, mert ez az önbecsapás ordító példája uraim! Ezért szajkózom hát megállás nélkül, hogy rajtunk, csak a területi autonómia segít, mert szabad ember csak ott van, ahol jog is van, ahol nem kell mindig a felsőbbrendűekhez igazodni, s azok nyelvét általunk, még utódainkra is rákényszeríteni. Ezek után, bizonyára személyemre is, méltán sütik rá majd, még a mieink is, a szélsőségesnek kijáró dicstelen titulust. Lelkük rajta.
Mészáros László, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”31505, 30827″}
