Somorján a kultúrházban tekinthető meg a Kontár Gyula fotóiból összeállított emlékkiállítás, amelyet publicista kollégája, Miklósi Péter kezdeményezett és nyitott meg:
„Egy olyan fotóművész meg nem élt 80. születésnapja előtt tiszteleghetünk, aki bár nem ebben a patinás múltú városban született, ám éveken/évtizedeken át Somorján lakott. S így hivatását tekintve ugyan országjáró volt, egyéni ragaszkodása révén somorjaivá lett, nemcsak igazi otthonának mondta, hanem annak is érezte ezt a várost.
E tárlat kurátoraként az első szavaim tehát a köszönet szavai. Köszönet önöknek, akik ma délután elfáradtak ide, és érdeklődésükkel megtisztelték ezt a kiállítást. Köszönet azoknak, akik lehetővé tették, hogy ez az emlékkiállítás megvalósulhasson: intézményként a Városi Művelődési Központnak; kezdeményezőként Somorja Város Önkormányzatának és személyesen Bárdos Gábor polgármester úrnak; továbbá az 1931 december 5-én Felsőszeliben született és 1993 tavaszán 61 évesen elhunyt alkotó jogutódainak, elsősorban Gyulát a munkájában mindig támogató Kontár Zsuzsának és persze a család többi tagjának; a kiállított fotók közül 23 alkotást kölcsönző Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának, a tárlat arculati kivitelezésében részt vállaló Clara Design Studiónak, és végül – de nem utolsósorban – a művelődési ház segítőkész dolgozóinak, élükön Domsitz Tibor igazgató úrral.
Amit okvetlenül fontosnak tartok elöljáróban leszögezni, hogy ez a ma nyíló tárlat nem életműkiállítás. Hanem egy, sajnos, meg nem élt születésnap, és így a remélhetőnél jóval korábban lezárult pályaív kapcsán rendezett emlékkiállítás. Ez, szerintem, azért/azért is lényeges, mert szembenézve önnönmagunkkal látnunk kell, hogy a Csallóköztől a Bodrogközig tékozlókként, pazarló módon bánunk saját örökségünkkel. A szükségesnél, a kívánatosnál jóval kevesebb jelet, nyomot, útmutató irányt hagyunk az örököseinkre, beleértve a szlovákiai magyarok utánunk jövő nemzedékeit. Ezért tartom lényegesnek ezt a mai tárlatot is, mert az országos terítésű szlovákiai magyar sajtó, illetve az egykori és szakmai körökben csak četkának becézett Csehszlovák Távirati Iroda remek tehetségű fotográfusának képeit állíthatjuk itt és most közszemlére. Egy alkalmi emlékkiállítás lehetőségei mindig korlátozottak, így ez a tárlat is pusztán arra szorítkozhat, hogy felvillantja Kontár Gyula fotóriporteri arculatát. S a képekből remélhetőleg az szintén kiderül, milyen volt az egyéni látásmódja. Amiképp az is, hogy ő címlapként, riportképként, művészfotóként látta meg mindazt, ami számunkra évtizedekre visszanyúló emlék. A szó eredeti értelmében, mert ne vegyék ünnep- és emlékrontásnak, ha azt mondom: napjainkban az internetes képlopkodás és a digitális fényképezés korszakában – sajnos – már a képekből van jóval több, nem az emlékekből!
Barátomról, Gyuláról – aki a közöttünk lévő másfél évtizedes korkülönbség dacára megtisztelt közvetlen barátságával is –, egyszóval őróla sok szakmai jellemzőt, egyéni, és hol vidámabb, hol komolyabb élményt tudnék elmondani, ami nyilván befolyásolhatná a tárgyilagosságomat. Ezért inkább Tallósi Bélának, az Új Szó szigorú tollú kritikusának néhány, 1990-ben megjelent mondatát idézem: „…Kontár Gyula az emocionálisan is ható események realista ábrázolásával a fotóművészet tradicionális vonalán halad. Líraian gyöngéd, sebezhetően melankólikus, a magány, az elmúlás, az elhasználódás ijesztő jelenléte ellenére is vigaszteljes, érzelemgazdag világot talál maga körül. Ennek megörökítésére nem használ valamiféle új vizuális jelrendszert, látványos, csalóka trükköket. Fotói nem beállítottak, nyoma sincs rajtuk a valóságot valamiféle képzeletbeli világhoz igazító beavatkozásnakg – írja egyebek között Tallósi Béla.
Befejezésül szabadjon visszatérnem az örökhagyás, a jelhagyás előbb már említett gondolatához. Engedjék hát meg nekem azt az arcátlanságot, éspedig a messziről jött ember jogán – aki ugye azt mond, amit akar –, hogy kettő senkivel sem egyeztetett javaslatot tegyek. Az első: a család és a város kölcsönösen nagyvonalú egyezsége révén bizonyára elférne legalább egy jellegzetes Kontár-fotó a Városháza folyosóinak belső falán. A második: ha majd az önkormányzat új utcaneveket keres, akkor a javaslatok listájára, gondolom, fölkerülhetne a Kontár Gyula név is. Kérem, szavaimat ne vegyék pimaszkodásnak, csupán a messziről jött ember okoskodásának. Szabadjon hát figyelmükbe ajánlanom ezt az emlékkiállítást, és köszönöm, hogy meghallgattak.”
E szavakkal nyitotta meg január 13-án a kiállítást Miklósi Péter, amely a somorjai kultúrház Tallós Prochászka István kiállítótermében tekinthető meg e hét végéig.
Fotógalériánk a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának kiadásában megjelent FOTÓVILÁG (1948-2005) cimű kötetéből – megjelent a Clara Design Studio s.r.o. gondozásában (Pozsony, 2006).
Felvidék.ma
