Ismét utána vagyunk. Keserű szájízzel. És ismét belénkhasított valami. Hasonló érzésről értekeztem 2010 nyarán itt. Az utóbbi idők eseményei után most sokkal fájdalmasabban, drámaibban érintettek meg bennünket a választási eredmények.
A népszavazási eredmények népünkre vonatkozó adatai tükrében, a felvidéki identitásunkat szimbolizáló, lángoló Krasznahorka büszke vára megadta az alaphangulatott a választások éjszakájához….
A számokat ismerjük. Nagyjából az okokat is. Elemzések tömkelege indult meg „mindkét” oldalon. Szükség van rájuk. És valószínűleg a helyzet súlyossága ki fogja kényszeríteni a magyar egységet. Idővel.
De addig még néhányszor le kell írni, hogy alázat nélkül nem lehet a felvidéki magyarság ügyét képviselni, a közösségünk (?) képviselete óriási felelősséggel jár, itt nics lehetőség korrekcióra. Választási ciklusonként a legalább 30 ezerrel csökkenő magyarságunk számára minden eltékozolt lehetőség gyorsítja a beolvadásunk ütemét.
Nem kívánok bugározni, csak egy gondolat engedtessék meg a Híd számlájára. Attól, aki a felelősséget tűzi zászlajára, minimum elvárható lenne, hogy ezt a felelősséget gyakorlatba is átültesse és csak ennyit mondjon célcsoportja (földijei) felé: „bocs, nem ezt akartuk”. Bár tudjuk, hogy a pártok (akár más vállalkozás) célja a profimaximalizálás, kétségtelen, hogy magyarságunk jelen helyzete túlmutat minden pártérdeken. Amikor egyetlen független napilapunk vitastúdiójában Bugár feltette Berényinek a kérdést, árulónak tartja-e őt, kaján mosolya mögött egy pillanatra megszólalt a lelkiismerete. Pontosan tudta, hogy Berényi nem fog erre a kérdésre egyértelmű választ adni. És azt is, hogy mindegy, mit gondol Berényi, fontosabb, hogyan érez az a bizonyos 458 ezer. Berényi válasza ezért szólt nagyot. Mert tény, hogy Bugár önös érdekből osztotta meg az amúgy is identitászavaros, esetlen közösségünket. És a felelősség itt kezdődik.
És nem elhanyagolható helyeztünk elemzésekor a szlovákiai „magyar” média hatása sem. Mert pártlapok, pártrádiók, honlapok voltak és lesznek, szidni, kritizálni: szabad. De közösséget ily módon megosztani és tönkretenni, családokat, kisközösségeket egymással szembefordítani: bűn.
Ami az 110 000 magyar szavazót illeti, erőt és hitet adhat, hogy ez a szám a parlamenten kívüliség ellenére változatlan. Az MKP pedig az eredmények és felelősség értékelése/vállalása után újra nekifoghat a munkának. Mert a parlamentben való jópofizás helyett a közösségért való kiállásnak, az elvek és értékek megtartásának hangsúlyosabb szerepe lehet. Az MKP-nek korrekt választási programja volt, így jól tudja, mire van szüksége a kisembernek. Nehezebb lesz kívül, de ez akár meg is edzheti a pártot.
Valamit azonban meg lehetne tanulni a Hídtól – ez pedig a csomagolás. Ez az, ami a karizmatikus vezéregyéniségek mellett leginkább hiányzik az MKP-ban. A Hídnak a biznisznre sikerült remek csomagolást, témákat találnia. Ezeket nem ártana az MKP-nek sem mérlegelni.
Az első az európai gondolkodású szlovák értelmiségiek támogatásának megszerzése (nem feltétlenül a pártlistán). „Parlagon hever” Kusý, Mesežnikov, vagy az üzletalapú politika okán a parlamentből kimaradt karakán minipártok – az OKS és KDS. A magyarságot érintő kérdésekben szükség van erre a támogató háttérre.
Következő potenciál a roma-problematika, melyet egyetlen párt sem vállalt fel mindeddig. Eddig sikerült fejpénzzel letudni a témát, legyen szó akár választásokról, akár szociális programról. Nem beszélve arról, hogy a magyar romák száma sem elhanyagolható, igaz, hogy a „nemzetiségük” megvallása számukra kevésbé hangsúlyos.
A következő téma a déli országrész fejlesztése. Itt az MKP effektív programmal állt elő, egy „apróságról” azonban elfeledkezett. Egyre jelentősebb számú szlovák él ezen a vidéken, akiknek ugyancsak el kell adni a programot. Ezt számukra kicsit másként kell becsomagolni. Ha ez sikerül, az MKP-re fognak szavazni. És ha ezzel sikerül azonosulniuk, nekik is érdekük lesz Komárom megye kialakítása vagy akár az autonómia valamely formája is.
Az autonómia kérdését nem lehet tovább halogatni. Határozott kiállásra van végre szükség. Folyamatosan beszélni kell róla, főképpen pedig fogyaszthatóvá kell tenni ezt a fogalmat mind a többségi szlovák, mind a kisebbségi magyar számára.
A végére maradt a legfontosabb – a magas labdák leütése, ill. a tények helyes kommunikálása. Itt vannak az MKP-nek bőven rezervái. Tudjuk, hogy parlamenten kívüli pártként korlátozottak a lehetőségei vannak a médiaszereplésre, de éppen ezért ezeknek a megnyilvánulásoknak határozottaknak, egyértelműeknek kell lenniük – ütniük kell. Mindent el lehet magyarázni, a kettős állampolgárság igényét, de még Magyarország kiállását is a külhoni magyarokért, az MKP „támogatását” is. Gondoljunk csak bele, Szlovákiában ugyanúgy választanak kettős állampolgárok, Szlovákia ugyanúgy kiáll a „külhoni” szlovákságért, szobrokat állítanak, konferenciákat tartanak, sőt a mi adónkból támogatják őket, külföldi pártok adják nevüket szlovákiai pártok kampányához. Esze ágába se jutna senkinek ezek „jogosságát” megkérdőjelezni (az MKP azért szóvá tehette volna).
Még egy nem elhanyagolható dolog – ez viszont csak közvetve függ össze a párttal, de választók szempontjából és szlovákiai „elfogadottság” talán leginkább érzékeny pontja – a magyarországi kijelentések. Tulajdonképpen nem annyira a megnyilvánulások tartalmával van gond. Sokkal inkább a „magyar pátosszal” nem tud mit kezdeni a szlovákság, de a szlovákiai magyarság jelentős része sem. Ez csak méginkább növeli a kiszolgáltatottságunkat. De mivel az MKP-t tekinti a jelenlegi magyar kormány a felvidéki magyarság képviselőjének, az MKP-nek kellene tennie a „magyar-szlovák kompatibilitás” érdekében.
Ami pedig a „megtisztulást” illeti, meggyőződésem, hogy ezt leginkább azok szorgalmazzák, akik sose szavaznának az MKP-re. Ezért csínján kell bánni a frissítéssel, szükség van a következetességre, folyamatosságra, nem lehet meggondolatlanul újabb érvágásokat csinálni az MKP-n, újabb szakadás fenyegethetne. (Már meg is jelent az első fecske – az „SZKP”, (S.) Szilárd Kommunista Pártja). Az MKP jelenlegi arculata nem rossz, de még sokat kell dolgozni, szakembereket kell bevonni, és egy jó marketinges gárdára van szükség. És ha kell, a megfelelő karizmatikus vezetőt is kitermeli magának.
S lesz-e MKP-Híd választési koalíció? A fúzió Bugár nyugdíjba vonulásáig nem jöhet szóba. Egyedül „agy”elszívásra lehet számítani. De meggyőződésem, hogy bizonyos feltételek mellett a koalíció elkerülhetetlen és szükséges. Ez elsősorban a „népakarattól” függ.
Ezt több területen érdemes vizsgálni, bővebben most nem részletezném: A szlovák parlamenti választásoknál nincs más lehetőség, az EP-be és megyébe való jelöléseknél is ildomosabb a koalíció. Az önkormányzati választásoknál viszont óriási a pártok felelőssége. Közösségünk legfontosabb sejtjeiről van szó, ezeken állhat vagy bukhat magyarságunk megmaradása.
Akkor hogyan tovább? Ismét fel kell állni és folytatni a munkát, mert abból van itt bőven. Elég, ha a mikroközösségeinkben, családainkban tudatosan teszünk megmaradásunkért. Meg vagyok róla győződve, hogy az elkövetkező 4 év magyar viszonylatban elsősorban a civilek munkájáról fog szólni. És a civilek fogják kikényszeríteni az egységes magyar érdekképviseletet is – de ez csakis egyenjogú partnerekként történhet meg. Mert közhely, de nem lehet elégszer hangoztatni – 12 százalékos támogatottságú koalícióban megkerülhetetlen, stabil partner tudnánk lenni.
Csajka István, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”32358″}
