Batta György jegyzetét olvashatják alább a hat éve lezáratlan ügyről, mely tökéletes megtestesítése, hogy a mindenkori hatalom másodrendű állampolgároknak tekint bennünket.
Telnek az évek. Sokan tudjuk, de sokan nem, hogy 2006 augusztus huszonötödikén, Nyitrán, egy ott tanuló csallóközi diáklányt két férfi úgy megvert fényes nappal, hogy Malina Hedvig elvesztette az eszméletét.
Mindez „csak” azért történt, mert az Európai Unió egyik új tagállamában, a Szlovák Köztársaságban, amelyben „többpárti parlamenti demokrácia működik”, nem az állam nyelvét, hanem az anyanyelvét használta az utcán. Éppen félévszázada, hogy magyar-szlovák szakos főiskolai hallgatóként magam is nyitrai diák lettem, s már akkor is gyakran megesett, hogy megkergettek bennünket a magyar szavak hallatán. Tudom hát, hogy mélységesen igaz, amit Hedvig az ügyvédjének és a pszichiáterének elmondott az esemény után. Azt pedig, amit a hatóság kitalált, hogy a lány önmagát verte véresre, a mindenkori elmegyógyászok figyelmébe ajánlom. Ne feledjék: olykor hasznosabb lenne a törvényességet óvók mentális állapotát megvizsgálni.
Malina Hedvig esete, bár maholnap hat éve történt, továbbra sincs lezárva, sőt: most ismét orvoshoz küldik a ma már diplomás, két gyermeket nevelő édesanyát. Azt hiszem, ezt a képtelenséget nem érdemes elemezni… Érdemes viszont elgondolkodni mindazon, ami velünk, felvidéki magyarokkal folyamatosan történik Trianon óta, azaz: mit üzen számunkra a csallóközi lány esete?
Ez az ügy tökéletes megtestesítése a társadalomban nekünk szánt státusnak: másodrendű állampolgároknak tekint bennünket a mindenkori hatalom. S mivel ez a minősítés nem véletlenül vált gyakorlattá, bennünket a hatóság akkor sem véd meg, ha sérelmeink annyira nyilvánvalóak és megalázóak, mint Malina Hedvigéi.
Aki nem látja, a végső cél, hogy ősi szülőföldünket elrabolják úgy, hogy bár már nem üldöznek el marhavagonokban vagy teherautókon, de továbbra is csalják a történelmünket, tiltják a nyelvünket, megvonják a hagyományaink és kultúránk megtartásához szükséges pénzeket, rombolják intézményeinket és nem fejlesztik arányosan, a nyelvhatár fölötti térségekhez hasonlóan életterünket. Nem kétséges, hogy a végső cél: statisztikailag kimutatni, nem is létezünk már, hiszen Szlovákia mindig is a szlovákok hazája volt. A Malina-ügy nem csak egy becsületes csallóközi magyar család magánügye – mindnyájunk számára intő példa, hiszen bármikor, bárhol velünk is megtörténhet ilyesmi, ha anyanyelvünket merészeljük használni. Ha pedig megtörténik, nem véd meg senki – az az állam sem, amelynek polgárai vagyunk.
Én természetesen továbbra is tisztelem Milan Rúfus költőt és jópár, valóban európai látókörű színművészt, fotográfust, festőt és szobrászt, tudóst, tanárt, sportolót, illetve az ú.n. egyszerű emberek közé sorolt sok tiszta szívű szlovák nőt és férfit, és azt a Prágában diplomázott Jozef Hasto elmegyógyászt, aki Trencsénben él, s aki összesen harminc órát fordított Hedvig kivizsgálására, természetesen nem sokkal a szörnyű esemény után, s aki így nyilatkozott a .tyzden c. hetilapban: „…Nincs kétségem afelől, hogy minden úgy történt, ahogyan a lány elmondta. Még a kivizsgálás előtt közöltem Kvasnica ügyvéd úrral, Hedvig védőügyvédjével, hogy csak orvosi összefüggésben akarok színre lépni. Döntő momentum volt azonban számomra, amikor megtudtam, hogy átkutatták a lány barátjának lakását. Rádöbbentem, hogy a páciensem veszélyben van, és valaki valamit meg akar szervezni, hogy megfélemlítse. Ez a felismerés mozgósított: rendben van, mondogattam magamban, én ugyan kezeltem őt, de mi lesz, ha bántani fogják? Ettől a pillanattól kezdve gondolkodom társadalmi összefüggésekben is.” Ez egy becsületes, kiváló szlovák orvos véleménye.
Kimondhatjuk hát a kulcsszót, amely mindnyájunkra vonatkozik: meg akarnak félemlíteni. Ez az élet-halál „játék” évtizedek óta tart. Rajtunk is múlik, hogy beletörődünk-e vagy sem.
Batta György, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”34094,34249″}
