Szili Katalin, a magyar Országgyűlés korábbi elnöke a „Nők felelős pozícióban II.” elnevezésű nemzetközi konferencián tartott előadást november 9-én a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen. A „Nők a közéletben, parlamentekben” című előadásának szövegét alább teljes terjedelemben közöljük.
Tisztelt Elnök Asszony, Alelnök Asszony, Nagykövet Asszony, Képviselő Asszony, Elnök Úr, Kedves Vendégek!
Köszönöm a megtisztelő meghívást és a lehetőséget, hogy a már nagy múlttal rendelkező NAPS Intézet szervezésében megrendezésre kerülő, fontos és aktuális témát megvilágító konferencián megoszthatom Önökkel vitaindító gondolataimat.
Bár ma már a XXI. századot írjuk és országaink hosszú utat tettek meg fejlődésükben, a nők egyenlő esélye a politikában, közéletben, a munka világában még mindig kényes kérdés. Igaz ez még akkor is, amikor ennek a konferenciának a vezérszónokai mögött magas szakmai és politikai karrier áll.
A legtöbb európai tagállamban a férfiak és nők között még mindig jelentősek a bérkülönbségek. Bár jogszabályok garantálják a nők és férfiak egyenlőségét, a gyakorlatban a nemek közötti egyenlőtlenség megfigyelhető a gazdasági és politikai szférában, a döntéshozatalokban. A világ országai közül több mint 60 államban a nők fizetése 50%-kal kevesebb, mint a férfiaké. Az egész világon jellemzően a hölgyek szignifikánsan alulreprezentáltak a magas jövedelmet és presztízst jelentő szektorokban.
Az egyes tagállamok között azonban, még Európán belül is, jelentősek a különbségek. A női nem politikai szerepvállalásának megerősödésére nagyszerű példát mutatnak az északi országok, elsősorban Svédország és Finnország, ahol a nők parlamenti aránya tartósan 40 % fölött van, megszerezve ezzel nemcsak Európa, de a világ éllovas helyeit is. Összehasonlításul, a 2012-es felmérések szerint a nők parlamenti arányát illetően Magyarország a 117. helyen áll, de a még nálunk sokkal előkelőbb 79. helyen álló Szlovákiának is van mit bepótolnia.
A nők parlamenti jelenléte az ország társadalmi viszonyainak pontos leképzése. Tükrözi egyben a választási rendszert, a pártok összetételét és politikáját. Tükrözi a társadalmi munkamegosztás gyakorlatát, a közvélekedést a nemek társadalmi szerepéről, valamint a nők viszonyát a politikához.
A finn nők politikai szerepvállalásának fejlődésére világít az a történet, amit kedves politikustársamtól, Tarja Halonentől, Finnország volt köztársasági elnökétől hallottam. Néhány éve elnök asszony meglátogatott egy óvodát, ahol megkérdezte a körülötte lévő gyermekeket, hogy mik szeretnének lenni, ha nagyok lesznek. A legtöbbjük azt válaszolta, pilóta, vagy tűzoltó. Aztán egy odafordult egy kisfiúhoz, aki egészen addig nem szólt semmit, és megkérdezte, nem szeretne-e felnőtt korában köztársasági elnök lenni. A kisfiú válasza az volt, hogy Finnországban a férfiak nem lehetnek köztársasági elnökök. Nos, a választások után meggyőződhettünk, hogy Finnországban férfi is lehet köztársasági elnök, de azt gondolom, ez a rövid történet sokat elárul a szemléletbeli különbségeinkről.
Szemléletbeli különbözőségekről beszélve, vajon a nők sajátos nézőpontot, prioritásokat képviselnek-e a politikában? Vajon van-e markáns különbség férfiak és nők érdekei között, és ha van, ki képviselje azokat? Valóban igaz-e a mondás, hogy míg a férfiak az eszükkel éreznek, a nők a szívükkel gondolkodnak? Az Interparlamentáris Unió felmérése alapján a megkérdezett politikusok 90%-a véli úgy, hogy a képviselő asszonyok a parlamentekben sajátos nézőpontot képviselnek, eltérő perspektívát visznek a politikába.
Kíváncsi vagyok, Önök mit gondolnak erről, én úgy látom, a válasz összetett. Számos országban, hazámban is, a képviselő asszonyok nem saját nemük képviselőjeként vannak jelen, sőt, magukat sem elsősorban nőként jelenítik meg, hanem pártpolitikai feladatot teljesítenek.
Itt megemlíteném példaként néhány éve az abortusz témájában elfoglalt álláspontot, amit elsősorban a frakciófegyelem diktált. Magyarországon a parlamenti képviselőnők aránya a rendszerváltás óta 8-11% között mozog; egyetérthetünk, a magyar politikai kultúra alapvetően férfias jegyeket mutat, nagymértékben férfiak uralják a politikai arénát, ők határozzák meg leginkább a politika játékszabályait.
Jómagam az ötödik ciklusomat töltöm az Országgyűlésben, de mindvégig, elsősorban férfiakkal, férfiként kellett megküzdenem. Ez a küzdelem sok hölgyet elriaszt a versengéstől. Ezt mutatja, ha a választási rendszereket elemezzük, hogy a parlamentbe bejutott nők nagy többsége – tőlem eltekintve – nem egyéni választókerületi győztesként, hanem pártlistáról jut be a törvényhozásba.
Feltehetjük a kérdést, miért van, hogy a nők a közéletben férfiként viselkednek, politikusként gondolkodnak, és döntéshozóként éreznek.
Hátránya politikai szerepvállalásunknak, hogy a közéletben sikerre törekvő nőknek ma még férfias szerepeket kell vállalniuk. Kihívást jelent tehát az erőteljes versenyszellem, kisebb hatalomorientációval párosulva. Kihívás még a nyilvános szereplések vállalása, a sajátos politikusi időbeosztás, a maga rendszertelenségével és tervezhetetlenségével. Érdekes jelenség, hogy a siker jellemzően a nőknek elfogadottságot, kedveltséget jelent, ami nem feltétlenül esik egybe egy párt mércéjével, elképzelésével a sikerről.
Más kérdés, hogy mennyire tudjuk befolyásolni mi nők azt, hogy milyen kérdések kerüljenek napirendre a parlamentekben. A kimutatások szerint a politikusnők legaktívabbak a nőket érintő, az esélyegyenlőségi, a szociális és társadalmi, a családdal összefüggő, a neveléssel-oktatással kapcsolatos, kulturális, valamint az egészségügyet érintő kérdésekben és területeken.
Az elmúlt évben készült egy felmérés, éppen egy egyetemi szakdolgozat keretében, amely a magyar országgyűlési képviselő asszonyok aktivitását és szerepvállalását vizsgálta. A dolgozat kimutatta azt az ülésnapot, amikor a honanyák a legkevesebbet, és amikor a legtöbbet szólaltak fel a plenáris ülésen. Az eredmények magukért beszélnek, egyértelműen rámutatnak a jellemző érdeklődésbeli különbözőségekre. A képviselő asszonyok a legkevésbé voltak aktívak azon az ülésnapon, amelyen az államháztartás, Magyarország politikai stabilitása, valamint az országgyűlési képviselők javadalmazása volt napirenden. A legnagyobb érdeklődést azon az ülésnapon mutatták, amikor a felsőoktatási törvény és a családok védelméről szóló törvény vitája folyt.
A magyar országgyűlés több alkalommal napirendre tűzte kvóta bevezetését, ami a női arányok javítását szolgálta, de a nyilvánvaló férfiúi többség pártpolitikai hovatartozástól függetlenül gátolta meg, hogy a listákon eleve női helyek legyenek meghatározva.
A nők részvétele a politikai döntéshozásban az egész társadalom javára válik. A demokratikus közéletnek, a politikai testületeknek is előnyére válik, ha felkészült, közéleti szerepvállalásra alkalmas nők jelennek meg a színen egyre nagyobb számban, akik női életstratégiák, élethelyzetek tapasztalataival gazdagítják a meglehetősen elférfiasodott közéletet. Mindez tágabb teret nyitna a politikus asszonyok kevésbé agresszív parlamenti nyelvezetének és viselkedésének, higgadtabb, nyugodtabb, párbeszédet sürgető, konszenzusteremtő attitűdjének. Valljuk be őszintén, van egyáltalán ezen tulajdonságok érvényesülésére szükség a mai politikai életben?
Végezetül felszólalásomat a tanzániai származású, afrikai nőként az ENSZ-ben az egyik legmagasabb pozíciót elért Anna Tibaijuka asszony mindannyiunknak szóló tanácsával zárnám:
„A nők a politikába belépve megpróbálnak úgy kinézni, mint a férfiak. Ez nem fog működni. Muszáj a különbségeinket, az érzelmeinket, a látásmódunkat, de még a könnyeinket is beemelnünk a folyamatba.”
Köszönöm figyelmüket. Szili Katalin
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”36455″}
