Bizonyára a nyájas olvasó most hirtelenjében arra gondol, hogy az áramszolgáltató tröszt követett el valamiféle turpisságot, esetleg túlterhelte a hálózatot. Persze az imaginármis biztosíték más miatt „repült ki.” Mesterházy Attila Kolozsvárra látogatott.
A hír hátterét jól ismerő érdeklődő – önön számára – akár ezzel is zárhatná a nemrég felröppentett hír, s esemény körül kialakult csetepatét: Ámen. Persze a téma megér még néhány csepp tintát, hiszen itt olyan mondatok is elhangzottak, amelyek hatására tényleg ki kell, hogy repüljön az a bizonyos biztosíték.
Amint az erdélyieket ismerem, nem abból a fajtából valók, akik csak úgy képesek elfeledni az őket ért igazságtalanságot, gazságot. Minket, felvidékieket is rosszul érintett a feledhetetlen dátum, 2004, amikor Gyurcsány Ferenc a december 5-i népszavazás alkalmával arra hívta fel választóinak figyelmét, hogy még csak véletlenül se szavazzák meg az állampolgárság kiterjesztését az elcsatolt területekre. „Győztek” a szocialisták, mi, az elszakított részek magyarjai – ismételten – a vesztesek oldalán rekedtünk.
A rossz múltú MSZMP utódpártjának az MSZP jelenlegi elnökének, Mesterházy Attilának úgy látszik, komoly gondjai vannak az emlékező képességével. Az Erdélyi Magyar Ifjak /EMI/ Kolozsvárott erre hívták fel figyelmét akkor, amikor küldöttsége tagjainak gépkocsiját feltartóztatták, s nem engedték tovább – előadásának helyszínére. Nem hiányoztak a „Nem felejtünk!” szövegrészű transzparensek, a bekiabálások, az érkező „vendég” neve is Sza…házi-ra változott. Aztán a rendőrök segítségével mégiscsak sikerült előadását megtartania a sokak által nem kívánt vendégnek, melynek témája, az MSZP új alapokra helyezett nemzetpolitikája programjának bemutatása. S hogy ki is volt kíváncsi egy olyan párt új programjának a megismerésére, amelyik végighazudta uralkodási időszakát, félrevezette az embereket, amelyik hihetetlenül magas adósságba zavarta országát, amelyik olcsó prédaként árusította ki idegeneknek Magyarország stratégiai jellegű trösztjeit – MALÉV stb.-, objektumait, cukorgyárait, legjobb bonitású mezőgazdasági területeit.
Az RMDSZ volt elnöke, Markó Béla hívta meg elvtársát Mátyás király városába. Az említett párt Kolozsmegye-i elnöksége tagjainak őrfala között juthatott be az előadás helyszínére az, akinek a képét „elfogadhatónak” találták. Többnyire volt posztkommunista elvtársak tömege lepte el a termet, ott voltak a városi tanácsosok, ám az EMI tagjait, Erdély fiataljait, vagyis Erdély jövőjét – elvtársék, s szimpatizánsaik – nem engedték be a terembe.
Persze, Kolozsvár még jól emlékezhet egy ilyen szerecsenmosdatásra, amikor 2005-ben a fentiekben említett, világszégyent eredményező választások után Echtein-Kovács Péter, s a régi „pártmúmia,” Eörsi Mátyás próbálkozott Erdélyben, pontosabban Kolozsváron – megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Ez a típusú pofátlanság, finomabban kifejezve – politikai jellemtelenség a véres kezű Kun Béla elvtárs, s az ő „Lenin fiúinak” az eszköztárába tartozott, amit úgy néz ki – Mesterházy Attila, s mai „vörös” hívei is – mindenestül – magukévá tettek.
Hogy miről is kvaterkázott Kolozsvárott a számtalanszor kompromittált párt elnöke, ennek csupán annyi a hírértéke, mint annak, hogy a macska feldöntötte a konyhapulton a mixert. De amellett bizony már véletlenül sem lehet elmenni, amit távozása előtt – a tőle megszokott bájgúnár mosoly közepette – újságírók társaságában említett.
Mesterházy elmondta, hogy azt tekinti céljának, hogy ha egy év múlva újra előadást tart Kolozsváron, kevesebben tiltakoznak, két év múlva már nem tiltakoznak ellene.
Az én olvasatomban a pártelnök – taktikáját jól sejtető – kijelentése a következőket álcázza: Gyurcsányék uralkodásuk idején olyan tökéletesen szétverték, elárusították, eladósították az anyaországot, hogy a jelenlegi Orbán kormánynak bizony van mit tennie annak érdekében, hogy a két korábbi választási időszakban tönkretett ország kimásszon a béka feneke alól. Ez persze megszorításokkal – ennek révén elégedetlenségekkel – szociális gondokkal jár.
A híres nevezetes szocialisták – kiérezvén a lehetőséget – hirtelen az elégedetlenkedők élére állnak, s ha kell, akár Erdélybe is elmennek – akár háromszor is, hogy kudarcaik fokozatos feledésbe menése után elmagyarázzák a nagyérdeműnek, hogy csakis a „szociális érzékű” szocialisták képesek visszaállítani a rendet, a jólétet. Vagyis utcára kell vinni a tömegeket a gyurcsányista Demokratikus Koalíció, a Bajnai-féle Milla, az Együtt, s más érdekszövetségek zászlaja alatt.
Céljaik elérése érdekében már korábban mozgósították azokat az értelmiségieket, művészeket, tudósokat, – Spiró György, Esterházy Péter, Konrád György, Heller Ágnes, Tamás Gáspár Miklós, Kertész Imre, Kertész Ákos stb., stb. – akik szinte napi szinten gyalázzák külföldön azt a Magyarországot, amelyik hazát, lehetőséget, magas anyagi-, erkölcsi elismeréseket biztosított eddig is számukra. Például a könyvhetet megnyitó Esterházy Péter – ugye, ki nem ismeri az általa „firkantott” – Így gondozd a magyarodat című nemzetgyalázó förmedvényét – nem véletlenül távozott lógó orral az említett eseményről, hiszen saját írótársai is elmagyarázták, felismerték azt, hogy ma már koránt sem az az út vezet Európa felé, melyet -mindenkit félretolva- csakis a nemzetvesztők, a magyarságot csupán kívülről, pökhendin szemlélő „balliberáltak” akarnak tudtunk nélkül, mindannyiunk számára kikövezni.
A fentiekben ecsetelt, a „felejtősdit” magában rejtő erdélyi eset számunkra is komoly tanulságokat rejt.
Ugye idehaza, Felvidéken is hányszor tapasztaljuk azt, legyen szó közéletről, politikáról, vagy akár a kulturális történésekről, hogy rossz múltú, régebben a legmagasabb nomenklatúrákban sütkérező, pökhendi, könyöklő emberkék egy megváltozott rendszer küszöbén – sajnos, az ilyenek miatt húsz év után is csak itt tartunk – megtesznek mindent annak érdekében, hogy csakis ők, s az ő általuk ismét felállított, vörös bíborral díszített szekértáboruk vigye a prímet, mondja ki a kánont.
Ha felfedik, elmagyarázzák nekik korábbi gerinctelenségeiket, a másként gondolkodók ellen elkövetett embertelenségeiket, lehet egy időre félre húzódnak, megbánást színlelnek, aztán újra előbukkannak mint a talajvíz, s elkezdik a korábban másként gondolkodók soraiban – a sok-sok furfangot, lobbizást, megtévesztést magában rejtő – tisztogatást.
Ha kell, persze beülnek ők a templomba is, az első padsorba, ugyanis emlékezetükből rég kiveszett már mondjuk az, hogy az átkosban -párttagsági kötelességük gyanánt- ők jelentették fel a valahol a hátsó padsorban, keresztényi szerénységében meghúzódó jelképes Jánosunkat, mert – templomban volt az esküvője. János persze alázatos mosollyal veszi tudomásul, hogy egy „olyan” ül a templom első padsorában, hiszen Jánosunkat annak idején szülei a tiszteletre, a jóságra, mások megbecsülésére, segítésére nevelték, emellett se a pártgyűlésen, sem viszont tartótisztjétől – mert neki ilyen nem volt – nem tanulhatta a konspiráció ma is pénzt, dicsőséget termő „tudományát.”
Ugye, kedves olvasóm, csupán „napi penzumban” hány és hány úgymond vérlázító, közösségi „rendetlenséggel” találkozik az ember. Például amikor azt látja, hogy egy- egy kulturális intézményünk élére – habár más gardéban, de ugyanazon szekértábor tagjai kerülnek vissza, mint az átkosban, amikor a képzőművészről –lehetett ő a SZKP plénumának tagja akár hat évig is- hívei, a felejtés trükkjét felhasználva – mégis utcát neveznek el róla. De újságolvasás közben belebotolhatunk olyan hírekbe is, hogy az átkosban volt főszerkesztő, aki nemcsak diákkorában súgott, hanem a kommunista államvédelmi szerv bizalmasaként is sugdolódzott, vagyis aljas besúgó volt, ma volt kommunista létére – érdemkeresztet vesz át. Ugye, a biztosíték az ilyen események hallatán sem véletlenül „repül ki”.
Visszatérve a tanulságos erdélyi történésekre – ne feledjük: ha az Anyaország felől röpülő, vörös festékkel jelölt bájgúnárokat észlelünk a fejünk felett, már röptükben irányítsuk őket – mondjuk kelet felé.
Nem hiszem, hogy ott szívesen fogadnák „landolásukat,” mert Putyin elnök sem szereti a bájgúnárokat. Odébb, Észak-Kóreában is változásokat ígért be a fiatal vezér, így már csak Hugo Chávez országa marad. Persze, őt bájgúnárék nem találják majd otthon, mivel ilyen tájt Fidel Castro betegágyának szélén üldögél, mivel a szakállas, volt gerilla-harcossal jókat tud tere-felérni a dzsungel-harcokról, a régi forradalmi időkről, no meg a kubai szivarról.
Ne feledjük el ismételten az eget kémlelni. Ugyanis vörös festékkel jelölt bájgúnárék akár három alkalommal, ismételten „tiszteletüket tehetik” nemcsak Erdélyben, nálunk, Felvidéken is. Ugyanis abban bíznak, hogy olyan rossz az emlékező képességünk, mint nekik…
Kalita Gábor, Felvidék Ma
Fotó: Kiss Gábor, transindex.ro
{iarelatednews articleid=”37593,37589,37585″}
