Már Kr. u. 170-ből is van írásos emléke az Esztergom és Párkány közötti dunai átkelésnek.
Már Marcus Aurélius Antonius római császár uralkodása idején is itt keltek át a hódító római légiók. Amikor pedig 1075-ben Esztergom királyi székhellyé vált, a két part között már rév is működni kezdett, s I. Géza a garamszentbenedeki apátnak 10 hajóst adományozott a rév működtetésére, aminek használatát 1215-től kezdve II. Endre minden arrafelé közlekedőnek kötelezővé tette. Később, a török hódoltság alatt 1585-ben Szinán budai pasa megbízásából stabil hajóhidat építettek, ami csaknem 100 éven át kötötte össze a Duna két partját. Ez a híd végérvényesen 1683-ban pusztult el a menekülő török csapatok terhei alatt. Az ezt követő közel 80 évben csak dereglyék és csónakok bonyolították le a forgalmat. Amikor 1762-ben Esztergom városát felszabadították, egy repülőhidat – ingaköteles kompot – állítottak forgalomba. Ez egy speciális, 7 ladikra helyezett úszómű volt, amelyet 400 méter hosszú kötél tartott, és a víz árja hajtott egyik partról a másikra. Ez a megoldás nem gátolta a hajóközlekedést sem, és mellette a felső és alsó rév is tudott közlekedni. A nagyobb vámbevételek reményében 1842-re ismét hajóhíd épült a folyón. A Medárd-napi vásárra 22 ezer mázsa gyapjút vittek át rajta.
Az 1848-as szabadságharcban megsérült és 1849-ben leégett hajóhidat 1851-ben adták át ismét a forgalomnak. A megnövekedett gőzhajóforgalomra való tekintettel megszigorították a nyitási időre vonatkozó szabályokat, és a hidat éjszakára kivilágították. Baross Gábor közmunka- és közlekedésügyi minisztersége idején tervbe vették egy esztergomi állandó vashíd építését is. 1890-ben adták át a pozsonyi Ferenc József hidat, két évvel később az érsekség lemondott vámszedési jogáról, így az állami költségvetést terhelő vashíd felépülhetett. Vaszary Kolos hercegprímás közreműködésével az 1893-i országgyűlés évi költségvetésébe felvették a híd építését. A híd tengelyét az építés alatt is működő hajóhíd tengelyvonalától 120 méterrel feljebb tűzték ki. Ezzel érték el, hogy a hídról lejövő forgalom közvetlenül Esztergom város központjába érkezzen. 1893-ban a híd építésére meghívásos versenytárgyalást írtak ki, amelyet négy vállalkozó közül Cathry Szaléz és fia – a fogaskerekű vasút és más nagy híd építője – nyert el. Így ők építhették fel a közel 1,5 millió forintos költségvetésű állandó hidat, melynek előkészítő munkálatait (feltárások, tervdokumentáció, technológiák) mintegy 3 hónap alatt elvégezték. 1894. február 23-án megindult az építkezés. Éjjel-nappal dolgoztak, többszöri robbantással lazítottak a rendkívül kemény talajon. A pilléreknél 14 méter mélyen fekvő munkahelyeken még villanyvilágítás mellett is dolgoztak, és a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára teljes beállványozással szerelte a rácsos hídszerkezetet. Közel 490 ezer szegecset kellett kézi erővel beverni, de megérte, mert így 1894 végére elkészült az összes hídfő és pillér. A híd ünnepélyes átadására 1895. szeptember 28-án került sor, melyet a legmagyarabb királyi főhercegnőről, Ferenc József Budán született leányáról, Mária Valériáról neveztek el.
Az 500 méter hosszú híd rácsos főtartójának legnagyobb magassága 14 méter, a beépített fém több mint 2500 tonna. A felszerkezet súlya 5 t/fm, mely igen gazdaságos. A pillérek és a hídfők építésére összesen 16 000 köbméter strázsahegyi mészkövet 1 000 köbméter neuhausi gránitkövet, 700 köbméter süttői vágott mészkövet használtak fel. A híd általános terveit Feketeházy János készítette. A hídfeljáróhoz csatlakozó Kis-Duna-híd 1896. február 16-ára készült el, ezt minden ünnepélyesség nélkül helyezték forgalomba. Az új híd fenntartása sok feladatot jelentett. Az útpálya fakocka burkolata nem bírta az igénybevételt, több alkalommal kellett javítani, és újramázolni a szerkezetet. 1919. július 22-én este 19.30 és 19.45 között a párkányi oldal első nyílása egy baleset miatt – egy robbanás következtében – a vízbe zuhant. A balesetet valószínűleg az őrségre kirendelt katonák óvatlan töltetkezelése okozta. A szerkezetet 1921 nyarán emelték ki, de nem állították vissza helyére, csak egy a gyalogosok közlekedésére alkalmas összekötő hidat építettek a sérült hídszerkezetre. A végleges helyreállítás csak öt évvel később fejeződött be, amikor a felújított nyílás szerkezetét átmázolták, és a híd aszfaltburkolatot kapott. A teljesen helyreállított hídon 1927. május 1-jén indulhatott meg ismét a forgalom. 1938-39-ben időszakos hídvizsgálat eredményeként a Magyar Vagon- és Gépgyár 38 ezer szegecset cserélt le. A II. világháború alatt a híd repülőtámadások célpontjává vált, de súlyosan nem sérült meg. A visszavonuló német hadsereg robbantotta fel 1944. december 26-án. Megsérült a három középső nyílás és két pillér is jelentősen megrongálódott. 1945-ben részletes felmérést készítettek a roncsok helyzetéről, illetve azok eltávolításának költségéről. 1947-ben eltávolították a hajózást akadályozó roncsokat, de a helyreállítás további feladata még 1960-ig váratott magára. Akkor állították helyre a sérült mederpilléreket, és – a hajózás biztonsága érdekében – akkor oldották meg azok kivilágítását is. Ám 1964-ben a Magyar-Csehszlovák Közlekedési Albizottság mégis úgy döntött, hogy egyik fél sem tervezi a híd helyreállítását. Az 1971-ben már kilencedik alkalommal ülésező Albizottság 1975 előtt nem tervezte az újjáépítést, míg 1987-ben a Magyar-Csehszlovák Közúti Állandó Munkabizottság szakértői 1990 utánra, a 90-es évek elejére tervezték egy, a gyalogosok és személyautók közlekedésére alkalmas híd megépítését.
1993-ban a magyar oldalon kezdték el bontani a rossz állapotú vasbeton pályalemezt, egyben korrózióvédelmi intézkedéseket is tettek. 1995-től már egyre több újságcikk, rendezvény és tárgyalás irányította a hídra a figyelmet, míg végre a híd átadásának 100. évfordulóján a két miniszter közösen folyamodott PHARE segélyért, melyre ígéretet is kaptak. 1995-96 között folytatódtak a szakértői tárgyalások, az engedélyezési tervek alapján elkészültek a vállalatba adással kapcsolatos dokumentumok, majd a szakértői szintű munka ismét leállt. Csak 1998 decemberében folytatódott újra. Egyezmény született a híd újjáépítéséről és a kapcsolódó intézményekről 1999. augusztus 25-én, majd szeptember 16-án a magyar és szlovák kormányfő aláírta a Mária Valéria híd újjáépítéséről szóló megállapodást, 2000-ben pedig kiírták a versenytárgyalást a híd újjáépítésére.
Az elkészült hidat 2001. október 11-én adta át a szlovák és a magyar miniszterelnök, és ezzel megnyitották a háromnapos ünnepségsorozatot, amelynek színhelyei a felépült híd mindkét oldalán, Párkányban és Esztergomban voltak. Az ünnepi műsorokon, konferenciákon, kiállításokon és egyéb rendezvényeken több ezer ünneplő látogatót fogadtak. Az idén tizenkettedik éve, hogy átadták a Párkányt és Esztergomot összekötő Mária Valéria hidat. A második világháborúban felrobbantott híd újjáépítésében fontos szerepet játszott a polgári összefogás és a nyomásgyakorlás, amelyhez később politikai akarat is társult. Közvetítőként lépett fel az 1994-ben alapított Párkányi Szlovák–Magyar Baráti Társaság is.
A társulás idén is a párkányi hídfőnél tartott megemlékezéssel ünnepelte meg a híd újjáépítésének évfordulóját. Kornélia Slabáková és Gajdosík György, a szervezet szlovák, illetve magyar alelnöke mellett köszöntőt mondott a magyarországi Rudnay Sándor Alapítvány elnöke is. A megemlékezésen idén is jelen volt Burián László esperes is. „Ez a híd nemcsak két országot, hanem két népet köt össze.
Párkányban közel húsz éve alapították meg a szlovák–magyar baráti társaságot egy szlovák és egy magyar társelnökkel” – mondta Kornélia Slabáková, a közel száz tagot számláló társulás szlovák társelnöke. Az idei megemlékezés után a St. Flóriánban beszámoltak az egybegyűlteknek tevékenységükről,Vércse Miklós nyugalmazott tanár úr pedig dedikálta a Párkány képeslapjai 1895–2005 című kétnyelvű városismertető könyvét.
Vércse Miklós: Párkány képeslapjai – beszélgetés a könyvről
Szlovák–Magyar Baráti Társaság és a Párkányi Városi Könyvtár.
Vércse Miklós „Párkány képeslapjai 1895 – 2005″ című könyvének bemutatására kerül sor a Szlovák–Magyar Baráti Társaság és a Párkányi Városi Könyvtár közös szervezésében 2013. október 24-én (csütörtök) 17 órakor került sor. A beszélgetés a Mária Valéria híd felújításának 12. évfordulójára rendezett ünnepi megemlékezés része volt.
Részlet a könyvből:
„Ez a kétnyelvű kiadvány azt a célt kívánja felvállalni, hogy egy rövid történelmi vázlattal és a 19. század vége óta megjelent képeslapok segítségével bemutassa városunkat, áttekintést nyújtson az elmúlt 110 esztendő során bekövetkezett változásokról.”
Az esemény képei megtekinthetők képgalériánkban. A híd régi képeslapokon ITT>>>
TELEK LAJOS, Felvidék.ma
