Bár a kijelölt „hivatalos” időpontig van még néhány hét, nem lehet eléggé és eléggé korán hangsúlyozni, hogy a losonci magyarság életében milyen fontos szerepet tölt be a város egyetlen önálló magyar tannyelvű intézménye, a Kármán József Alapiskola és Óvoda. Aki betér az épületbe, annak nem csak az egykori nemes gimnázium juthat az eszébe, hanem azt is láthatja, hogy az utóbbi években belsőleg teljesen megújult az iskola.
A fénnyel telített ősi folyosók falain egymás mellett sorakoznak a végzettek tablói és a jelen eredményei. Jelezve: van ok a múltbéli és jelenlegi büszkeségre. Megújultak a tantermek. Akarva akaratlanul is idéződnek bennem az én gyermekkori élményeim, amikor a szenet a „Kovosmaltos” vaskályhákba öntve szemet maró füsttel telt meg az osztályterem! Elesni sem volt nagyon ajánlatos, mert az olajos padló maradandó nyomot hagyott minden ruhán. Felidéződnek bennem azok az évek is, amikor éppen ilyentájt két-háromhetes kényszerszünettel hosszabbodott a vakáció, mert nem volt mivel fűteni. Aki ma bemegy az osztályokba, az – azok felszereltségét látva – csak elképzelhetetlen emlékként gondolhat a fentebb leírtakra.
A hivatalosan február 4-én kora délutánra kiírt beiratkozás alapmottója: „A két legfontosabb, amit a gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak”. Igen, csak az erős gyökérzettel rendelkező gyermek lesz képes arra, hogy kilenc itt eltöltött év után erős szárnyakon repüljön ki az iskola kapuján, hogy megőrizze és tisztelje az anyanyelvét, azt a közösséget, amely közel száz éve küzd az itteni megmaradásáért. A város számtalan csábító ajánlatot tesz a magyar szülőknek is, amelyeknek nehéz ellent állni. De meg kell tenni, mert ha ezeknek teszünk, akkor a gyermekeinket a senki földjére küldve tövestül szaggatjuk ki a gyökereinket.
Puntigán József/Felvidék.ma
Fotó: Losonci anziksz
