Néhány napja írtam arról a tüntető férfiról és párjáról, akik félreismerik Márai Sándort. Egyik olvasónk azonosította őket, mert személyes ismeretségben áll velük. A nő a Cortec cég alkalmazottja, magánúton az angol nyelvet oktatja. A férfi állatorvos.
„Mindketten az «ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit» jellegű, de határtalan kulturális érdeklődéssel vannak megbüntetve – írja róluk barátom. – Ezért a csipegetős stílusú kultúra-falásért konzervdobozzal megrakott hátizsákkal a vállukon évente többször utazzák be főleg Csehországot, de Európát is. Koruknál fogva már nem ifjú lázadók, csak nem tudnak tovább lépni…” Ez sok mindent megmagyaráz.
Április 11-én a kassai Márai-szobornál találkozhattunk velük. Nem sok vizet zavartak, csupán azon merengett el az ember, hogy valakik ilyen bátran merik vállalni tudásbeli hiányosságaikat.
Az általuk osztogatott anyagban azt állítják, hogy az író néhány művét szántszándékkal nem fordítják le szlovákra, hogy a róla hivatalosan alkotott képet ne becstelenítsék meg egyes gondolatai.
Nem tudok róla, hogy van-e Márairól alkotott „hivatalos” kép. Ma már bárkiről lehet véleményt alkotni és azt közzétenni.
A tüntetők Marta Pató disszertációjára is hivatkoznak, aki 2012-ben Brünnben jelentette meg munkáját a sokatmondó cím alatt: Sándor Márai, jako středoevropský spisovatel? (Márai Sándor mint közép-európai író?).
1968-1989 közötti Naplójára is hivatkoznak, mely Prágában jelent meg 2008-ban az Academiánál. Ezekben állítólag a csehek iránti gyűlöletét prezentálja. A következőképpen: „A város, amelyet (…) Švejk Košicénak nevez…”
Majd jön még egy csonka idézett:
„Az államalakulat, amelyet Beneš és társai erőszakkal és történelemhamisítással tákoltak össze, nemzetiségeket kényszerített szimbiózisban élni (…) szlovákokat, melyek soha nem éreztek történelmi közösséget a cseh országrészekkel.”
A két száll tüntető szerint, e könyvek kiadói törvénybe ütköző cselekedetet követnek el, mivel olyan szövegeket népszerűsítenek, melyek az alapvető emberi jogok és szabadságok elfojtásához vezetnek. Hivatkoznak az alkotmányra is.
Nézzük az eredeti szöveget:
„A gyorsvonat étkezőkocsijában a szomszéd asztalnál cseh házaspár foglal helyet. Szomszédjuk idősebb osztrák. A cseh turista dagadt, hasas egyén, száz kilométeren át eszik és beszél. Dicsekszik, hogy sokszor utazik külföldön, kongresszusokra küldik a prágai hatalmasságok. (…) Olyan mint Švejk, a «derék katona». Átvészelte a prágai tavaszt és a szovjet megszállás korszakában is jól megy a dolga Csehszlovákiában. Hallom, amint asztalszomszédjának, az osztráknak öblös hangon, dicsekedve mondja: „Die östliche Stadt unserer Republik, Košice…” [Köztársaságunk keleti városa, Košice…] Az ember, mire megöregszik, fegyelmet tanul. Most mégis felémelyedek, mint akit gyomorba ütnek. L.[ola] és én nem nézünk össze, de mindketten arra gondolunk, hogy abban a városban születtünk, amit a kommunista Švejk Košicének nevez. Ennek a városnak a valóságban évszázadokon át Kassa volt a neve. A város… érzésben is, valóságban is magyar volt. Most, amikor a cseh kommunista Košicének nevezi ezt a várost, egy pillanatra – megint egyszer – megvilágosodik a valóság, amit az alattomos propaganda elködösít. Az államalakulat, amelyet Beneš és társai erőszakkal és történelemhamisítással tákoltak össze, olyan nemzetiségeket kényszerített szimbiózisban élni – magyarokat, szlovákokat, németeket -, melyek soha nem éreztek történelmi közösséget Csehországgal. «Košice» a két világháború között idegen maradt Csehszlovákiában, mint egy keresztény fogoly a mórok között. De aki erről beszélt és – háború nélkül! – békés revíziót, a nemzeti önrendelkezési jog érvényesítését követelte: az ilyen rendbontót irredenta lázítónak minősítették. A kommunista Švejk elégedetten kortyolja a sörét. Hívom a pincért, fizetek.” (Napló 1968-1975, 1976)
Ehhez pedig nincs mit hozzátennünk, csak éppen semmilyen gyűlöletet nem tudunk kiolvasni ebből a kritikából, mely helyénvaló és minden vonatkozásban összhangban van a tényekkel. Ezen még az alkotmány görbe paragrafusai sem tudnak segíteni.
Elég lenne a hőzöngőknek Ladislav Kučerát olvasniuk: „A szlovákiai magyar kisebbséget mi magunk teremtettük saját elhatározásunkból, mert stratégiai és egyéb okokból magyar területeket foglaltunk el. …az a meggyőződésem, hogy a Dunáig való előnyomulásunkat elsősorban politika és stratégiai célok motiválták (akárcsk Kassa és Kárpátalja megszállását).” Miként vélekedik a cseh politológus Beneš és társai mesterkedéséről, vagyis Közép-Európa szétveréséről? Ő nevezte az egykori csehszlovák államfőt Európa legnagyobb törpéjének. „Trianonban és azután a magyar királyságot teljesen értelmetlenül tették tönkre… A legfőbb bűnösöket ismerjük: Masaryknak, Benešnek, Gogának és Tileunak… hívták őket.”
Egy bizonyos Ladislav Molnár, aki 1991-ben azzal kürtölte tele a sajtót, hogy az én házamon leplezték le Márai Sándor emléktábláját, sokáig nem nyugodott és az évforduló kapcsán rendezett egykori szimpózium ellen ágált Rudolf Schuster államfőhöz írott levelében. Azóta már nyilván átment az árnyékvilágba és a pokolban szervez tüntetéseket Márai ellen. De mindig akadnak új klónok, akik a régi klisékhez ragaszkodnak. Ha csak maguknak ártanának vele, baj lenne, ám értetlenkedésükkel, rosszindulatú belemagyarázásaikkal sokkal több kárt okoznak, mint gondolják.
Márai nyilván legyintve következő mondaná a tüntetőknek és hasonszőrűeknek: „Amikor egy korszak fölemelt ököllel jön ellened, te köszönj vissza, nyugodtan és udvariasan úgy, hogy megemeled kalapodat.”
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45184″}
