A Katona Mihály Alapiskola Regionális Atlétikai Napot szervezett, huszadik alkalommal, amelyre meghívták Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász edzőjét, Vígh Lászlót, aki Jocha Károly sportújságíró társaságában érkezett Bulcsú vezér falujába.
Azok a tanulók, akik nem versenyeztek, a Katona Galériában hallgatták meg a 73 éves torna mesteredző, sportszerkészítő élménybeszámolóját.
Vígh László a Ferencváros (1955–1960) és a TFSE (1960–1964) tornásza volt. Később a Ferencváros edzője, majd vezetőedzője 1964-től 1989-ig. A Testnevelési Főiskolán testnevelő tanári (1964), majd tornaszakedzői (1969) oklevelet szerzett. A testnevelési egyetemen a torna tanszék adjunktusa (1990-tól 2006-ig).
Felesége testnevelőtanár, öt gyermek édesapja. Egész életében a kemény, következetes munkában hitt. Mindig újításokra törekedett, nagy hangsúlyt helyezett a tanítványok ellenőrzésére. Tanítványai: Magyar Zoltán lovon kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok, háromszoros Európa-bajnok, kétszeres Universiade-bajnok, kétszeres Világkupa-győztes; Sivado János; Vigh Ákos középiskolás világbajnok talajon, nyújtón (1990); Lengyel Imre műugró Universiade-győztes 3 m-en és toronyugrásban, olimpián 11.; Gál Róbert talajon olimpia 6., vb 3. helyezett.
Irodalmi munkásság: Lógyakorlatok (Békési Sándorral közösen, három nyelven jelent meg, 1986); Magyar tornatörténet (a Nemzetközi tornatörténet fejezete); Segítségadás a tornában (a tantervi anyaghoz); Gymnatics at school(TF tankönyv, Hamza Istvánnal).
„Legnagyobb sikereimet a lógyakorlatok fejlesztésében értem el. Munkásságom kezdetén a ló volt az a szer, amely mozgásanyagában lemaradt. A világot járva, mint edző hamarosan felismertem, hogy a magyar adottságok mellett ezen a szeren lehetne megelőzni a világot. Ehhez szükségesnek látszott az edzésmódszerek fejlesztése és a kiegészítő szerek megalkotása. Mindezeknek köszönhető a ma is élő magyar lovas iskola. 2006-tól nyugdíjas vagyok” – mondta búcsi találkozásunkkor.
Edzőként már harmincöt évesen a csúcsra jutott, hiszen Magyar Zoltán 1976-ban olimpiai bajnok lett?
„Sok szerencse is kellet ehhez. Fiatal edzőként a IX. kerületi sportiskolához kerültem. Egy ideig együtt edzettük a gyerekeket, de aztán kollégám, Koltai László javaslatára csoportokat alakítottunk ki. Rangidősként, elsőként ő választhatott a gyerekek közül, s ha elviszi Magyar Zolit és Sivadó Jancsit, akkor bizonyára nála lettek volna sikeres tornászok”.
– Hogyan született a Magyar-vándor és a Sivadó-vándor?
„A hatvanas években a hazai szakemberek a tornát művészetnek tartották, amelynek gyakorlatait csak mozgászsenik tudják megtanulni, bemutatni. Fiatal edzőként felfigyeltem arra, hogy a japán és a szovjet versenyzők fizikailag sokkal képzettebbek, mint a mieink. Ez indított el azon az úton, ahol az a felkészülés alapja a fizikai képesség fejlesztése. Rájöttem ugyanis, hogy a technika ugyan nagyon fontos, de az úgynevezett művészeket nagyobb erővel le lehet győzni.”
– Ez lett az újításainak a forrása?
„Igen, mert megfelelő erővel a tornásznak nem kellett félnie, hogy leseik a lóról, hanem elkezdhetett kalandozni is a szeren. Például haránt irányba, ez lett a Magyar-vándor. Visszafelé megcsinálva pedig a Sivadó-vándor.”
– Ezek akkor fantasztikus újítások voltak!
„Igen, de időszerű változások. Mert már keresztirányban mindent megcsináltak a lovon, ezért várható volt, hogy valaki elkezd hosszanti irányban is tornázni rajta. S mivel engem nagyon izgatott a torna, én jöttem rá leghamarabb az újításra. Tehát ebben az esetben is kellett Fortuna segítsége.”
– No meg egy kőszívű edző is. Egy nyilatkozatában elismerte, hogy szörnyeteg volt, de nem tehetett mást. Valóban nem vezetett más út a csúcsra?
„Lehet, hogy vezetett, de én a sok munkában hittem, s ezt könyörtelenül végre is hajtattam. Például amikor sok-sok gyakorlás után sikerült egy mozdulat, akkor nem kezdtem dicsérni, hanem folytattam az edzést, mégpedig a tökéletes gyakorlatért. Nem utánozni akartam a világot, hanem megelőzni. Nem közepes tornászokat akartam nevelni, hanem a világ legjobbjait. Ennek pedig ára van.”
– Verte is a tanítványait?
„Látja, ezt most le is tagadhatnám. De ha a fiúk feldühítettek, előfordult, hogy eljárt a kezem. Ma már én is elítélem, de a hetvenes években ez elnézett módszer volt. Széchy Tamás néha verésre is használta a papucsát, de világbajnokokat nevelt. Magyar Zoli például egy zabolátlan csikó volt, akiből sohasem lett volna kétszeres olimpiai bajnok, ha nem töröm be. Sivadó Jánost viszont nem ütöttem meg, mert ő olyan alkat volt, hogy a veréstől összeomlott, tehát nem lett volna eredménye. Elismerem, egy szörnyeteg voltam, de nemes cél érdekében. S az eredmények igazoltak.”
– A tanítványai nem lázadtak fel?
„Egyszer Tatán nagyon kihajtottam a fiúkat, akik aztán előkészíttek egy zendülést. Erről én nem tudtam, viszont láttam, hogy nagyon fáradtak, ezért az edzésen, mielőtt rám támadtak volna, bejelentettem, hogy játszani fogunk. Később tudtam meg, azt hitték, valaki elárulta őket.”
Magyar Zoltán a moszkvai olimpián mutatta be utoljára lólengőgyakorlatát. A bajnoki cím megszerzése után bejelentette: visszavonul. Nagy volt a nyomás a Magyar-vándorral és a szökkenő vándorral egyedülállót alkotó Magyar Zoltánon a moszkvai olimpián, ahová címvédőként érkezett. Az előtte szereplő szovjet és két NDK-s versenyző is 9,9 pontot kapott gyakorlatára, így Magyar kicsit sem hibázhatott. És nem is hibázott, gyakorlatára 10 pontot kapott. A győzelem utáni percekben ezt nyilatkozta a Népszabadságnak: A Montreal óta negyedcsavarral továbbsrófolt orsó kiváló volt és tapsot kapott. A követő kápás munka, a rendkívül magas repülőollók még többet. Aztán jött az új adu, a szökkenő vándor. Egy olyan elem, ami csak egy teljesen újfajta gondolkodásból születhet meg. Ami csak egy olyan szent őrült fejéből pattanhat ki, mint Vigh László. Fenn a tornász a két kápán, szemben velünk páros körözik. Aztán, egyszer csak, feldobja magát a légtérbe, fordul 90 fokot, és mintha mi sem történt volna, indítja a Magyar vándort a bőrön. Természetesen lefeszített lábfejjel, vasaltan, szorosan összezárt lábbal. A szökkenő vándorból nagyon könnyű leesni. Kicsit elmegy a váll a ló fölül, megbillen az egyensúly és a bőr helyett a levegőt fogja, illetve fogná a tenyér. A leesésért fél pont levonás jár, agyő aranyérem, good bye szép búcsú. Zoli előnye negyed pont. A szökkenő vándorban bal keze, százszor visszanéztük, nem a bőrön, a ló hátán, hanem annak oldalán érkezett.
Hogy miként tudta mégis fenntartani magát, a legapróbb tartáshiba nélkül, életem nagy rejtélye marad – mondta Vigh László a verseny után.
– A nyolcvanas években miért nem folytatódott a sikersorozat?
„Zoli visszavonulása után fiatalokkal kezdtem foglalkozni. Változott a kor, és változtam én is. Úgy is mondhatnám, követeltem, de már nem kegyetlenül. Több tanítványom így is eljutott a nemzetközi élmezőnybe, de a csúcsra már nem.”
– Az irigyei szerint azért nem, mert öt gyerekéből akart olimpiai bajnokot nevelni. Miért nem lehettek bajnokok?
„Ez hülyeség, hiszen mindig reálisan ítéltem meg gyerekeim, Laci, Zoli, Ákos, Előd és Réka lehetőségeit. Ifjúsági korukig szép eredményeket értek el, s Réka nemzetközi szinten is sikeres volt. Az alkati adottságaik azonban befolyásolták a fejődésüket. Réka például 172 centire nőtt, ami nem igazán ideális tornász alkat.”
– Hogyan élte meg, hogy huszonöt évi sikeres edzősködés után kirúgták a Ferencvárostól?
„ Azt hittem, hogy a zöld szívemet a Fradi-pályán fogják majd eltemetni. Az elnök azt mondta 1989-ben, hogy egy Víghet nem lehet elüldözni, de aztán a kollégáim mégis megfúrtak. Az irigység a senkik hatalmas fegyvere. Csak körbe kell nézni! De ma már nem haragszom, sőt boldog büszkeséggel megyek vissza a Fradiba, ahol a kezdeményezésemre épült tornacsarnok hirdeti, hogy volt egyszer egy víg korszak.”
– Mi lett a gyerekeiből?
„Laci vegyészmérnök, Zoli testnevelő, Ákos artista, majd kamionvezető lett, Előd pedig erdészmérnökként Sopronban tanít. Réka jelenleg gyesen van, a kisfiát, Imrét neveli. De a többi unokám nevét is írja le, mert valamennyi igen kedves nekem. Tehát sorolom: Levente, Vanessza, Botond, Zsombor, Farkas, Piroska és Noémi.”
– És nem hiányzik a torna, nem álmodik az edzésekről?
„ Nem, mert a gyerekek testi épségét nem szabad kockáztatni. Egy hetvenéves edző már nem képes mindig elkapni a szerről leeső gyereket. Ebben a sportágban az edző fizikailag is részt vesz az edzéseken.”
– Legendás edző, de nem elismert. Csalódott vagy elégedett?
„Miért lennék csalódott, hiszen remek családom van! Csodálatos feleségem, Ilka, akivel negyvenöt éve megpróbálunk alkalmazkodni egymáshoz, több mint kevesebb sikerrel. Most is a tornáért dolgozhatok, sportszereket javítok, nyári táborokat szervezek, pontozni járok. Emellett kertészkedem, s vasárnaponként igazi csirkét eszem, a kertemben termesztett salátával. Na, de tovább nem dicsekszem, így is van még irigyem elég.”
De mi van a reflektorfény után? Arcok. Arcok tegnapelőttről. Ma már szinte ismeretlenek, tegnap, tegnapelőtt meg mindennap velünk voltak. Sportolók, játékosok, versenyzők, edzők, akiket a sport emelt fel, akik a sportot felemelték, aztán egy idő után kikoptak sportéletünkből, csendben élik mindennapjaikat.
– Tősgyökeres budai polgárként hogyan került Káptalanfüredre?
„A feleségemnek volt egy ingatlana Káptalanfüreden. A nyaralót átépítettük családi házzá, ahol most ketten élünk. Persze soha sem unatkozunk. Szabadtéri tornatermet alakítottam ki, ahol nyáron táborokat szervezünk gyerekeknek. Az egyhektáros területen gazdálkodom is.”
– A tornasport professzora földműves lett?
„Igen, és tapasztalom, hogy milyen nehéz a paraszti munka. Sokat kell dolgozni, s keveset lehet keresni. De szorgalmasan tanulok, és nagy boldogságot jelent, ha beérik a paradicsom, ha szép az uborka és a paszternák. A kötött, anyagos talajt a zöldség nem szereti. Pedig már a tyúktrágyát is bevetettem. De hiába.”
– Mielőtt belemélyednénk a micsurinkodásba, nem nagy luxus, hogy a sportág lemond a tapasztalatáról, tudásáról?
„ Harmath József tanár úr mondta egyszer: gyerekek, az a baj, hogy a tornában mindenki király akar lenni, pedig közlegények nélkül nem lehet háborút nyerni. Ha hívnak, bíráskodom, ha gyűrűt kell javítanom, akkor azt is megcsinálom, mert azt is a tornáért teszem. Ráadásul, amikor király voltam, sokat támadtak, Nemecsekként viszont már alig bántanak.
Miriák Ferenc, Felvidék.ma
A szerző felvételei:
1. A beszélgetést Csekes Ilona pedagógus vezette
2. Vígh László
3. Vígh László tornász mesteredző és Győző Andrea iskolaigazgató
{iarelatednews articleid=”45556″}
