Száz éve, 1914. július 31-én 15:30 tájt érkezett Kassára a Monarchia egész haderejét mozgósító hadiparancs. Az adott körülmények között ez várható volt, hiszen Oroszország nyíltan kiállt „a pimasz” Szerbia mellett, és már július 14-én szibériai csapatait Európa felé indította, amiről a közönséges halandónak fogalma sem lehetett.
Viszont a kassai Felsőmagyarország július 29-ei, rendkívüli kiadása közölte a király manifesztumát, melyet I. Ferenc József és Tisza István miniszterelnök írt alá. Címe: Népeimhez! „Leghőbb vágyam volt, hogy az Isten kegyelméből még hátralevő éveimet a béke műveinek szentelhessem és népeimet a háború áldozataitól és terheitől megóvhassam.
A gondviselés másként határozott. [Valóban? Majd egy csúsztatás következik.]
Egy gyűlölettel telt ellenség üzelmei kényszerítenek, hogy a béke hosszú esztendei után kardot ragadjanak monarchiám becsületének védelmére, tekintélyének és hatalmi állásának megóvására és területi épségének biztonságára. [Hát ezt „sikerült” elérni!] A következőkben a szöveg azt bizonygatja, hogy annak ellenére, hogy a Monarchia Szerbiával szemben méltányos politikát folytatott, az ezt hálátlansággal viszonozta. Majd a felhívás a következőképpen fejeződik be:
„Szerbia visszautasította kormányomnak mérsékelt és igazságos kí[v]ánságait és megtagadta azon kötelességek teljesítését, amelynek népek és államok békés együttélésének természetes és szükséges alapjai. [Ez részben igaz, de ebből még nem következik, hogy „automatikusan” kardot kell rántanunk.]
Fegyveres erővel kell tehát államaim számára a belső nyugalom és az állandó külső béke nélkülözhetetlen biztosítékát megszereznem.
Ebben a komoly órában tudatában vagyok elhatározásom egész horderejének s a Mindenható előtti felelősségnek. [Ebben nem vagyunk biztosak!]
Mindent megfontoltam és meggondoltam. [Nem egészen!]
Nyugodt lelkiismerettel képek a kötelesség útjára. [Irigylésre „méltó” vakság!]
Bízom népeimben, akik minden viharban híven és egyesülten sereglettek mindig trónom köré és hazájuk becsületéért, nagyságáért és hatalmáért a legsúlyosabb áldozatokra is mindig készen állottak.
Bízom Ausztria-Magyarországnak önfeláldozó lelkesültséggel telt vitéz hadseregében. És bízom a Mindenhatóban, hogy fegyvereimnek adja a győzelmet. [„Ne ölj” – mondja a Tízparancsolat.]
Kelt Ischlben, 1914. évi július hó 28-án.”
Tekintsük végig azonban a korábbi napok eseményeit is.
I. Ferenc József, miután a Monarchia jegyzékére Szerbia nem adott „kielégítő” választ, még aznap, július 25-én 21:23 órakor elrendelte a részleges mozgósítást. Az első riadónap július 27., az első mozgósítási nap július 28. Ezen a napon tört ki a háború.
Ez az esemény sem érte váratlanul a kassaiakat. A merénylet óta mindenki várta, hogy a hallatlan bűncselekményt, mely mögött kétség kívül Szerbia állt, megtorolják. Arra senki nem gondolt abban a pillanatban, hogy formálisan két ember haláláért, vagyis a Monarchia presztízséért milliók fognak elpusztulni, válnak rokkanttá, veszítik el lábuk alól a talajt, helyrehozhatatlan lelki sérülést szenvednek. Megéri? Ha valaki ilyesmit mert volna „jósolni”, akkor defetistának, hazaárulónak kiáltották volna ki, és nyilván hadbíróság elé kerül, ha nem az utcán verik agyon. De ilyen jós nem akadt. A tömegpszichózis győzedelmeskedett a józan ész fölött, mint mindig! Ez a vakság hullahegyeket okozott.
Igaz, a kassai Felsőmagyarország vezércikke azt írta július 26-án, hogy „Nem kívánja senki a háborút, de nem ijed meg tőle senki. A szerbek vagy beadják derekukat, vagy meg fogják ismerni erőnket.” Mégis jobb félni, mint megijedni, tartja a népi bölcsesség. Nem érdektelen megjegyezni, hogy a lap felelős szerkesztője Morvai Samu volt, aki később Márai Sándor apósa lett. Ma már kínos a vezércikk végét olvasni: „Ha estére, mire a szerbeknek választ kell adniok, meg lesz a vértelen teljes győzelem. Ez a meggyőződésünk. És ez a győzelem a magyar nemzetnek, a magyar parlamentnek, a magyar nemzet legnagyobb fiának, Tisza István grófnak győzelme lesz.
De ha mégis sor kerülne a háborúra, akkor a szerbek meg fognak ismerkedni nemcsak lelkesedésünkkel, nemcsak elszántságunkkal, de fegyvereink diadalmas erejével is.” Vagyis a gyilkolással.
Amikor a Monarchia átnyújtotta ultimátumát Szerbiának, Kassán késő délután évtizedek óta nem látott forgószél pusztított egy órán keresztül. Háztetőket sodort le, fákat döntögetett, és nemcsak terebélyes kofákat vágott földhöz játszi könnyedséggel. Piaci sátrakat ragadt magával, kirakatokat vert szét, gyermekkocsit vágott falhoz. A gyermeket a Deák Ferenc (ma: Erzsébet) és a Rákóczi-körút (Moyzes u.) sarkán Moskovics Tivadar gyógyszerész időben kikapta a kocsiból, így annak az ijedtségen kívül más baja nem esett. Többen megsérültek. Ez volt a nagy pusztítás előszele? A Természet Ura így figyelmeztetett?
A kassaiak kíváncsian figyelték a politikai eseményeket. Nikola Pašić szerb miniszterelnök válaszát a pécsi születésű Wladimir Giesl báró, a Monarchia nagykövete július 25-én nem fogadta el, és nagyjából 18:30-kor Zimonyba távozott. Vagyis átment a Száván, mely akkor határfolyó volt. (Ma ez a város Belgrád része.) Kassára a hír 18:50-kor érkezett meg. A Felsőmagyarország lap újabb 26-ai kiadása írja, a Kossuth Lajos (ma: Malom) utcai szerkesztősége előtt többezres tömeg verődött össze. A megérkezett hírt rögtön közölték a várakozókkal. A tömeg lelkesen kiabálta: „Éljen a háború! Le Szerbiával!” Negyed óra múlva az utcára került a lap újabb kiadása, melyet a tömeg szétkapkodott.
A Felsőmagyarország a továbbiakban azt írta, hogy „A közönség ezentúl talpon volt a kávéházakban és várta az újabb jelentéseket.
Munkatársunk itt olvasta fel a később érkezett híreket. A hatás leírhatatlan volt. Katonatisztek, polgárok éltették a háborút, elénekelték a Hymnuszt, a Rákóczi-indulót és a Radetzky-indulót. [Hát ez a kettő összeegyeztethetetlen! Valahol mutatta a Monarchia skizofréniáját.]
Az eső dacára egész éjjel óriási közönség hullámzott az utcán, lesve a folyton érkező újabb híreket.”
Az Oroszország elleni mozgósítást a Legfelsőbb Hadúr, vagyis a császár-király, július 31-én 12:23 órakor rendelte el. Ez a parancs érkezett meg néhány óra múlva Kassára, amelyről cikkünk elején tettünk említést.
Az első világháború kitörésekor az Osztrák–Magyar Monarchia 16 hadtesttel rendelkezett. A háború folyamán ez 24-re emelkedett. A VI. cs. és kir. hadtestparancsnokság békeállomáshelye Kassa volt. Területe kiterjedt Abaúj-Torna, Bereg, Borsod, Gömör, Heves, Liptó, Máramaros, Nógrád, Sáros, Szabolcs, Szatmár, Szepes, Ugocsa, Ung, Zemplén és Zólyom vármegyére. Kötelékébe a kassai 27., és a miskolci 15. gyaloghadosztály tartozott. Itt székelt a III. magyar király honvéd- és IV. csendőrkerület is. A III. honvédkerület parancsoksága ugyanazokra a vármegyékre terjed ki, mint a VI.-é, kivéve Gömört, Liptót, Nógrádot és Zólyomot. Magyarországon összesen hat honvédkerület működött (Budapest, Szeged, Pozsony, Kolozsvár, Zágráb).
A mozgósítási parancsot a hadtest-parancsnokság egyik őrnagya hozta a 34. gyalogezred parancsnokságának irodájába.
17 óra tájt megjelentek az utcákon az első mozgósítási falragaszok, és a 34. gyalogezred zenekara a Rákóczi-indulót játszva vonult végig Kassa utcáin. A zenekar a város nevezetesebb épületei előtt megállt. A városháza, a vármegyeháza és a plébánia erkélyéről hazafias buzdító beszédek hangzottak el. A legnagyobb tüntetés a hadtestparancsnokság épülete előtt zajlott, ahol a horvát Svetozar Boroević de Bojna gyalogsági tábornok, a kassai VI. hadtest parancsnoka rövid, ám lelkes magyar beszédet mondott. Ő 1912 áprilisától 1914 szeptemberéig volt kassai hadtestparancsnok. Azután sikeresen a keleti fronton szolgált. Ő volt a Monarchia első nem német származású tábornagya.
Este 21 órakor zenés takarodót tartottak, melyen a város lakossága óriási lelkesedéssel vett részt.
A mozgósítási parancs kézhezvétele után a katonai alakulatok azonnal félbehagyták napi tevékenységüket. A legénységet a raktárakban készen álló új, tábori csukaszürke egyenruhába öltöztették, és kiosztották a hadfelszerelést. A 34. gyalogezred sok százada már 17 órakor készen állt a kaszárnya udvarán. Takarodókor az egész ezred ténylegesen szolgáló legénysége szabályszerűen föl volt szerelve.
Első mozgósítási napként augusztus 4-ét jelölték meg.
A lelkesedést mutatja, hogy már 31-én késő este százszámra jelentkeztek a régi 34-sek, és másnap hajnaltól olyan tömegben érkeztek Abaúj és Borsod területéről, hogy a felállított két, a felvonulók fogadására és elosztására szolgáló bizottság nem volt elegendő, így azok számát hatra kellett emelni. A békelétszám, mely 7-800 fő volt, augusztus 4-én elérte a megszabott hadi létszámot, ami hozzávetőlegesen 3200 személyt jelentett. A 3. zászlóalj a hadi létszám elérése után – a mozgósítási tervek szerint – kivonult a barakktáborba, a Hernádon túl (ott most a Kassai Műszaki Egyetem Légügyi Kara működik), hogy helyet biztosítson a felállítandó további alakulatok számára. Ott sátrakban helyezkedtek el és gyakorlatoztak.
Elszállításukra augusztus 8-án és 9-én került sor négy csoportban. Mind a négy alkalommal lelkes tömeg kísérte az állomásra és ünnepelte a katonákat.
A 34. gyalogezred a legenyemihályi-mezőlaborci vonalon Lupkownál hagyta el a magyar határt, és augusztus 10-én Przemysl mellett, Bakonyczycén ért célba. A kassai VI. hadtest nagyjából egy hét alatt foglalta el kijelölt helyeit. I. Ferenc József augusztus 18-iki születésnapja alkalmából a 34. gyalogezred tábori istentiszteleten vett részt, és újból letette az esküt, melyet magyarul olvastak föl. Majd augusztus 20-án hajnali 4 órakor gyalogmenetben indultak el. Augusztus 28-án estek át a tűzkeresztségen. A typini sikeres roham után számos katonát tüntettek ki. Typin a mai lengyel-ukrán határ mellett, 90 km-re északkeletre fekszik Przemysltől.
A 34. gyalogezred önálló II./34. zászlóalja Boszniában állomásozott, így világos volt, az majd az ottani harcokban fog részt venni.
Az első napok eseményei még bizakodással és lelkesedéssel töltötték el a kassaiakat, akik nyilván nyugodtan hajtották párnára fejüket. Még nem is álmodtak arról, milyen horror következik majd néhány röpke év után. Hogy a sok áldozat fölösleges lesz. A Monarchia presztízsét nem sikerül megóvni, a Magyar Királyságot teljesen értelmetlenül földarabolják, városukat egy idegen országba juttatják, mely majd mindent megtesz azért, hogy történelmi múltjától megfossza.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47578,46951,46960″}
