Losoncon október 2-án két helyszínen nyílt meg Fischer Ernő alkotásait felölelő tárlat. Sinkó József az alábbi gondolatokkal nyitotta meg a kiállítást.
Nagy ívű kiállítást nyit meg október 2-án a losonci Nógrádi Múzeum a Fischer Alapítvány támogatásával. A város egykori szülöttének Fischer Ernő festőművésznek tárlatát, centenáriumi (születése 100. évfordulójára rendezett) kiállítást.
Fischer a magyar művészet jeles, kiemelkedő, de kevéssé reprezentált alkotója volt, aki haláláig számtalan önálló tárlatot rendezett, tanított és írt, szakkört és főiskolai tanszéket vezetett mégis keveset tud a művészettörténet és a művészeti közélet ebből a széles ívű munkásságból. Vajon miért történhetett, hogy a Losoncon született alkotó, aki Prágában és Budapesten járta ki a művészeti felsőoktatás intézményeit, aki Aba Novák, Kmetty tanítványaként vált igazán festővé kevéssé tudta már fiatalon érvényesíteni képességeit, tehetségét? A háborús viszonyok, majd a rendezetlenül rendeződő csehszlovák-magyar kapcsolatok, később a szocialista életforma, berendezkedés kevéssé segítették a rendkívül zárkózott, puritán fiatalember karrierjét. Dolgozott tanárként, a Népművelési Intézet munkatársaként majd az ötvenes évek végétől (1959-től 1974-ig) a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz tanszékén, ahonnan tanszékvezetőként tért vissza, megromlott egészségi állapota miatt Budapestre.
Fischer ezek után, a hetvenes-nyolcvanas években már, mint önálló alkotó, független művész, készíti el életművének – egyik legalaposabb monográfus-tanítványa, s a jubileumi tárlat koncepcióadója Alföldi László András szavaival élve – legjobb darabjait.
Itt teljesedik ki a pálya számos, korábban már felvázolt mozzanata, a középkori ikonoktól Paul Kleeig tartó ív, melyet az expresszív és kubisztikus előzmények még csak felerősítenek. Ez az időszak szüli a Vitorlások, az Achilles és Hektor, vagy a Christos Pantokrator sorozatok kezdő darabjait, az Arany Prágát, a Katedrálisok néhányát. Ebben a korszakban egyesül a mitológiai, szakrális és szerkesztő, építészeti gondolat. Ezek előzményei témákban még kevésbé (csendéletek, cirkuszi jelenetek, állatábrázolások) de festészettechnikailag felbukkannak a hatvanas években is, de valódi kiteljesedésük a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveire tehetők. Itt csillogtatja meg absztrakciós képességét, rétegfestészetének gazdagságát, a díszítés és forma egységét, a vonal és folt együttes használatát, a valőr színek minőségi kontrasztokkal történő felerősítését.
Drámaisága az életmű késői-gyakran a tanítványok gondos segítőkészsége által előkészített műveken jelentkezik. Ez az időszak az Angyali üdvözlettől a Korpuszokig terjedő korszak, melyben Fischer szinte leszámolt addigi színes, csillogó hatásoktól sem mentes festészetével és az amerikai absztrakt expresszionizmus felület és gesztus elveit is magába szívva hozta létre szinte non-figuratív, vagy jelszerű utolsó műveit.
Fischer festői nyelve, festészetének mondandója a világról alkotott elemző képességének tárgyiasult darabjai- azonban nem választhatók le a Mester, a professzor, a tanár szerepétől. Évtizedekig élt a pedagógia világában. Noha korai nyugdíja miatt az oktatás hivatalos rendszeréből kiszállt, de szakkörvezetői, alkotócsoport koordinálói szerepe megmaradt. Utolsó bázisa az úgy nevezett Budaörsi Kör, melyben fiatal alkotók, régi, hűséges tanítványai élvezhették magas szellemiségű, a filozófia, művészetelmélet és gyakorlatkérdéseit boncolgató előadásait. Számos jegyzet, két könyv és rengeteg archív magnó ill. videófelvétel őrzi azt a hatalmas tudásanyagot, melyet szívesen és rendkívüli alapossággal osztott meg tanítványaival. Egyike volt azon művelt, tájékozott és nyitott mestereknek, aki nemcsak ismerettel, de azok átadásával is rendelkeztek. Képelemzései, strukturált elméleti fejtegetései nyomán alkotók nemzedékei hasznosíthatták azt az információtömeget, azt a tudást, amit Fischer szétosztott a tág tanítványi és baráti körben.
Műveltsége egyértelműen kitűnik nemcsak képei témáin, de feldolgozási módjainak változásában is egységes módozatain. Csak művelt és tájékozott művész képes a finoman cizellált felületek és a gondosan előkészített alapok, a hálók és szerkezetek ilyen tudatos egységére. Az ösztönösséget nem feledve erős és határozott irányt szabott az alkotói folyamatnak, melynek nem befejezése, hanem időszakos lezárás történt meg egy-egy véglegesnek tűnő elem, folt, rendszer elhelyezésével.
Fischer Ernő tudatos, felkészült és korszakában, korában élő alkotó volt, aki gazdag pályájának egyes állomásain az igényesség, a tudatosság és a szabadság hármasságában fogalmazta meg festői életművét. Alkotott és tanított, és ezzel válhatott a magyar művészet fontos, máig megkerülhetetlen résztvevőjévé.
Puntigán József, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49074″}