Ebben a feszült és egyre jobban felgyorsuló világban gyakran elmegyünk egymás mellett, mintha a Földnek már vonzereje sem lenne. A rendszerváltás után az elmúlt 24 évre jellemző, hogy – más körülmények között – új utakat járva még mindig keressük boldogulásunkat. A demokrácia által adott lehetőségekkel nehezen tudtunk, tudunk élni, okosan dönteni. Bizony sokszor az is előfordul, hogy sokak célok nélkül élik meg napjaikat, állandóan keresve a megváltozott kor igazi értékeit.
A világban lezajló események gyakran elkeserítőek, még most sem tudjuk, hogy mikor jön el a „virágot nyit a puskacső” ideje. Batta György sokunk óhaját fogalmazta meg ebben a versében, amelyet 1964-ben, 50 évvel ezelőtt mondott el a TROJKA vendéglőben rendezett Magyar Bálon. Egy biztos: akár süt a Nap, akár esik, egyre csak kopunk és kopunk… Főleg az emlékezet kopik, az események fénye halványul. Nem gondoltuk volna, hogy az 50 évvel ezelőtti életünkről, elképzeléseinkről, tevékenységünkről maroktelefon és villámposta segítségével állítunk össze szöveget, melyben az egyes és többes szám váltakozik, érzékeltetve ezzel is a személyes és kollektív emlékezet működését.
A réges-régen leülepedett és megkopott emlékek felkavarása Voda Zsófia ,,műve” , aki felkért, alapítókként írjunk a JUGYIKRÓL, létrejöttének 50. évfordulója kapcsán. (Bár a megalakulás óta még csak 49 év telt el, némi kis iróniával konstatáljuk: a szervezők valószínűleg egy éven át tartó megemlékezést képzeltek el.)
Emlékeimben felelvenedik Nyitra, és az akkori Leninova trieda 16-os szám alatti épületében székelő CSEMADOK járási titkárságának termei. Látom, ahogy nyílik az iroda ajtaja, a terembe lépnek fiatalon és vidáman a helyi főiskolák hallgatói: Kati, Vali, Zsuzsa, Vera, Erzsi, Rózsi, Zsóka, Mari, Béla, Feri, Karcsi, Gyuri, Sanyi, Józsi, Pista, Jenő… Most megállt az idő, megszépült minden, jó élni, együtt lenni. Már csak ezért is érdemes volt megalakítani a JUGYIK-ot. Itt talán be is fejezhetnénk, de nem tesszük, emlékezünk tovább.
A múlt század 60-as éveiben a magyar kultúra fejlesztésében és ápolásában áldozatkész munkát végzett a szlovákiai – többnyire humán beállítottságú – magyar értelmiség. Nagyszerű irodalmi, színház- és képzőművészeti alkotásokkal gazdagodott a magyar kisebbségi kultúra. Ennek nagy hatása volt a fiatalokra, főleg a főiskolákon tanulókra. A diákok, a hallgatók körében már érezhető volt, hogy önmegvalósításuk érdekében, sajátos megoldásokat kerestek. A tenni akarást a magyar kultúra érdekében, a művelődést, a szórakozást valamilyen közös formációban képzelték el. Ezek az elképzelések az ifjúsági klubok megalakulásához vezettek.
A JUGYIK megalakulásának több előzménye volt. Nézzük sorjában: 1964-ben már működött – és példaként szolgált – Pozsonyban a József Attila Ifjúsági Klub (JAIK), Prágában az Ady Endre Diákkör. A JAIK összejövetelein több alkalommal részt vett a Pedagógiai Főiskola (PF) hallgatóinak egy kis csoportja: Agócs Vali, Bolla Karcsi, Szajkó Béla. Ezeknek a találkozásoknak, tanácskozásoknak egyértelmű célja volt: Nyitrán is megalakítani egy klubot. A Pozsonyból érkező diákok – Píri Lajos, Szaniszló Ferenc – már tagjai voltak a JAIK-nak, tehát ezen a téren már némi tapasztalattal is rendelkeztek. A PF Magyar Tagozatának növendékei, fiatal költők, írók, képzőművészek és mások a Magyar Tanszék tanárainak a segítsével kiadták a jó színvonalú irodalmi havilapot, a Fórumot. A lap szerkesztése és nyomtatása komoly irodalmi műhelyben történt, az ott tevékenykedők a klub létrehozásának és tevékenységének hangadói lettek. A Ki kicsoda Kassától – Prágáig? c. könyv szerint (Szerkesztette Szőke József és Viczián János (1993)): a „Fórum (1960-1969) a nyitrai Pedagógiai Kar M. Tagozatának lapja – Szerk. 1961/64 Kmeczkó Mihály, 1965 Szajkó Béla – Szerk.biz. 1964-65: Szilva József, Megyeri Andrea, Batta György, Bolla Károly, Remenyik Sándor, Agócs Valéria, Diósi Kornél, 1964-67: Diósiné Megyeri Andrea, Fibi Sándor, Janiga József, 1966-67 Bereck József, Urbán Aladár, Teleki Mária. Ped.vez. Szeberényi Zoltán”.
1965 tavaszán megalakult a magyar tagozat amatőr kultúrális csoportja, akik járták a Nyitra környéki magyar falvakat. Irodalmi és szórakoztató műsoraikkal nagy sikereket arattak. A színjátszó csoport tagjai (Sonkoly Mária, Balogh Matyi,Tóth Katalin, Toma Katalin, Öllős Zsuzsa, Szabó Éva, Batta György, Bratyinka Feri, Farkas Laci, Szepesi Jenő, Szabó Pista, Bolla Karcsi, Szajkó Béla, Varga Gábor, Remenyik Sándor, Mikó Zoli, Ferencz Géza…) között találjuk a klub alapító tagjait. 1964 novemberében Nyitrán alakult meg a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara. Bár az alapítók túlnyomó többsége csak ekkor kezdte tanulmányait, de többen részt vettek a kórus tagtoborzásában. A klub megalapításában nagy segítséget nyújtottak és bátorítottak bennünket a PF tanárai: Teleki Tibor, Kardos István, Kovács Zoltán, akik később előadóként is részesei voltak a klubesteknek. Okvetlen említést érdemel még Sidó Zoltán és Fekete Zoltán példát mutató tevékenysége a CSEMADOK-ban, akik a szervezet népszerűsítése mellett igyekeztek bevonni a PF hallgatóit a munkába még a klub megalakulása előtt. Ezek a tényezők felgyorsították a klub megalakulásának előkészületeit. 1965 szeptember végén és október elején szinte minden este zsúfolásig megteltek a járási iroda helységei. A késő éjszákáig tartó beszélgetések és viták eredményeként, egyöntetű szavazás után kimondatott, hogy a nyitrai CSEMADOK szervezete mellett megalakult az ifjúsági klub, amely Juhász Gyula költő nevét vette fel, aki Szakolcán (Skalica) is tanított két évet, de a közeli Léván 1907-ben is működött rövid ideig.
Tóth Kati, alapító tag az 1965. október 30-án megjelent Fórumban írja: „1965. október 12-én ünnepélyes keretek között megalakult diáktársaink körében a Juhász Gyula Ifjúsági Klub. Magyar diákok, a Pedagógiai Fakultás hallgatói, a Mezőgazdasági Főiskola hallgatói és a Nyitrai Általános Műveltséget Nyujtó Középiskolai diákjai alkotják a klub tagságát”. (Az egyéves előkészületekkel együtt valóban igaz, hogy a JUGYIK 50 éves). A tudósítás így folytatódik: „Célunk az, hogy a magyar kultúrával mélyrehatóbban megismerkedjünk és műveltségünket bővítsük. Szeretnénk, ha mindenki munkájával, érdeklődésével emelné a klub színvonalát. Összejöveteleinket csütörtökönként tartjuk a CSEMADOK Járási Titkárságának helyiségében. 1965. okt. 21-én az első hivatalos összejövetelünkön megválasztottuk a vezetőséget, tervet dolgoztunk ki, amit lehetőségek szerint igyekszünk megvalósítani…” Az első vezetőség összetétele így nézett ki. Elnök: Szajkó Béla, alelnök: Kardos Ferenc, titkár: Agócs Vali, vezetőségi tagok: Tóth Katalin, Toma Katalin, Bolla Károly. A klub további, mindig tettre kész tagjai: Szaniszló Ferenc, Princz Sándor, Doró György, Urbán Aladár, Fibi Sándor, és mások. Ez a vezetőség 1968. júniusáig tölti be tisztségét. Mindenképpen meg kell itt emlékeznünk a CSEMADOK akkori járási titkárairól, akikkel többé-kevésbé együttműködtünk: Tóth János (1964-1965), Németh István (1966-67). Szombath Ambrús (1968-tól).
Rendezvényeinkről naplót vezettünk, vendégeink egy emlékkönybe írták be nevüket, értekezleteinkről jegyzőkönyvet készítettünk, ezeket a CSEMADOK járási titkárságának dokumentációjában lehetne talán megtalálni, ha egyáltalán archiválták. Meg kell azonban jegyezni, hogy dokumentálásban nem igen voltunk erősek.
Klubestjeink, találkozásaink az idő múlásával élesebben vagy halványabban, de megmaradtak emlékezetünkben. Felejthetetlen az iró-olvasó talákozók hangulata. Beszélgettünk Dobos László, Szabó Béla, Csanda Sándor írókkal, Csontos Vilmos költővel, de magunk is rendeztünk Batta Gyuri irányításával játékos rímfaragó vetélkedőt. Nagy tisztelettel és szeretettel fogadtuk klubunkban a PF két magasrendű vendégét, Veres Péter írót, politikust, aki élete utolsó negyedszázadában Magyarország „Péter” bácsija volt, és Czine Mihály irodalomtörténészt, kritikust, egyetemi tanárt. Emlékestet rendeztünk a „NYITRAI DALÁRDA” még élő tagjainak. Mártonvölgyi László Nyitrán élő jogász, író és szerkesztő nagyszerű jogi előadásokat tartott a klub tagságának. 1966-ban Nyitrán rendezték a röplabda világbajnokságot. A magyar válogatott csoportmérkőzéseit a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola tornatermében játszotta, ahol minden magyar hallgató szívvel drukkolt nekik. A válogatott tagjai a mérkőzések szünetében állandó vendégei voltak klubunknak, nagy érdeklődéssel hallgattuk élménybeszámolóikat. Külön kiemelnénk Porubszky Lászlónak, a válogatott edzőjének az előadását a II. világháború befejezése utáni időszakról. A Porubszky családnak is – Érsekujvár vidkéről – a kitepítettek sorsa jutott. Ennek a kitűnő válogatottnak nem a legjobban sikerült a szereplés, a tizedik helyet szerezték meg, a világbajnok a hazai Csehszlovák válogatott lett. A csapat tagjai között találjuk Buzek László, Jánosi Ferenc, Molnár István, Tatár Mihály és más kiválóságok nevét.
Kiemelésre érdemes még két olyan rendezvény, amely a nagyobb tömegeket mozgatott meg. Az egyik az évente megrendezésre kerülő Magyar bál, amit rendszerint a Zobor alatti Trojka vendéglőben tartottunk, persze „kivilágos kivirradtig”. A kiváló hangulatról minden alkalommal Farkas Laci „Csávó” és zenekara, valamint Balogh Matild, Mikó Zoltán, Barusz László és Urbán Aladár énekeseink gondoskodtak. Hasonlóan rendszeres volt a március 15-ei megemlékezés, ami általában a Zobor megmászásával végződött.
A klub életében az 1967 és 1968-as évek nagyon mozgalmasak voltak, tagságunk többsége aktívan bekapcsolódott az akkori történelmi eseményekbe, bátran kiállt a magyar kisebbség jogainak érvényesítése érdekében. Az 1968-as „prágai tavasz” szívet melengető fuvallata természetesen Nyitrát is elérte. A klub derékhada végzős hallgatóként (bevezették a 4. évfolyamot), három államvizsgára való felkészülés, szakdolgozat megírása és megvédése, valamint heti 10(!) óra abszolválása mellett belevetette magát a politizálásba. Azt hittük, hogy a magyar kisebbség problémáinak megoldása elérhető közelségben van. Sajnos a március 21-én, a Mezőgazdasági Főiskola aulájában megtartott, szlovák hallgatók nacionalista támadásaival tűzdelt nagygyűlése – ahol a fakultás dékánja, Jozef Pastier bátran kiállt a magyarok mellett – állásfoglalásra késztetett bennünket. Kardos tanár úr még az este megírta a nyitrai magyar hallgatók állásfoglalását, amit a klub tagsága egyhangúlag fogadott el. Néhány nap múlva az Új Ifjúság hozta le. A „nyitrai tavasz” utózöngéje, amiről már csak évek multán hallottunk: az ún. husáki normalizáció jegyében Jozef Pastiert, Kardos Istvánt, Teleki Tibort, s még jónéhány tanárt eltávolították a főiskoláról.
Bevillan egy újabb emlék, 1965. november közepének egy csodálatos estéje: Nyitra főutcája, egy ház, 35 lépcső, 5 méter magas terem, 16 lelkes fiatal, füst, ez a klub. Tervek, célok, finom az őszibarack, de hideg szelek fújnak. Kinéztünk az ablakon, esteledett, mi szokás szerint vártuk a naplementét. Meglepett bennünket a látvány, sűrűn havazott. Jókedvünkben, ha akkor lett volna egy kosarunk, kifutunk s összeszedjük az összes hópihét, és az ablakból széthintjük őket, hogy hozzanak örömet, boldogságot mindenkinek. (A többi a Fórum decemberi számában).
Ismét átolvasva a fenti szöveget megállapíthatjuk: ez bizony eléggé eklektikusra sikeredett. Most akkor mit tegyünk,… ilyenek voltunk, ilyenek vagyunk, így rendeződtek bennünk az emlékek. Történetek, történések az évek folyamán elhalványultak, elvesztek, de a legfontosabb szavak, fogalmak, gesztusok, illatok, színek, helyszínek és érzések rögzültek, ám ezek többnyire elmondhatatlanok és leírhatatlanok. 1964 és 1968 között Nyitrán tanultunk, megalapítottuk a JUGYIK-ot s ebben nincs semmi különös. Nem akartunk semmi nagyot alkotni, csak szerettük és tiszteltük egymást, jól akartuk érezni magunkat, készültünk a hivatásunkra.
Legyen a befejezés a köszöneté. Köszönjük a JUGYIK vezetésének a megkeresést, a megtisztelést, a meghívást. Köszönjük, hogy felkérésükkel megmozgattak bennünket, hogy ösztönöztek lemerülni az emlékek tengerébe, hogy egy-egy pillanatra ismét fiatalokká válhattunk.
Hát, ennyit tudtunk most elmondani, leírni. Ami meg itt van a legbensőnkben: a kollégiumi emeletes vaságy nyöszörgése, a klub füstös – meleg atmoszférája, az albérletek nyomorúságos berendezése, a Roosvelt utcai öreg tantermek nedvessége, a Trojka, a Slovan, a Nitran vendéglők hangulata, a focipályák salakja, szerelmeink símogató pillantása, barátságaink gyámántszilárdsága, az idő múlásával megszépült kudarcok és bukások tanulsága, … mindezt beépülve személyiségünkbe visszük magunkkal könnyedén, örömmel, szeretettel egészen addig, … egészen odáig…
Szajkó Béla és Bolla Károly
