„A tanító példája világító fáklya legyen az úton, amelyen mindenkinek haladnia kell, hogy rendeltetésének megfelelhessen“ – Stampay János, egykori köbölkúti kántortanító szavait komolyan vette az utókor, amikor 15 évvel ezelőtt róla nevezték el Köbölkút magyar tannyelvű alapiskoláját.
Fáklyaként világít az ő öröksége az intézményben tanító pedagógusok előtt, s mutatja a helyes utat, hogy merre kell terelni a jövő nemzedékét. Teszik ezt gerinces magyarságtudattal, hittel, szép szóval nevelve, tanítva. Stampay János emlékét pedig hűen ápolják. Születésének 150. évfordulója alkalmából az iskola megrendezte a Stampay János Emléknapot december 6-án.
Az ünnepi szentmisét a helyi plébános, Szabó Miklós és dr. Sztyahula László, kéméndi esperes-plébános mutatta be. Dr. Sztyahula László a szentbeszédben Stampay életútjáról beszélt, a kántortanítóról, aki Köbölkúton jelentős népművelői és művelődésszervezői tevékenységet folytatott: dalárdát, könyvtárat, önképzőkört alapított, színielőadásokat szervezett. Leghíresebb alkotása az az imakönyv – Kath. Egyházi énekek, imák és temetési szertartások -, amely 1895 és 1944 között negyvenkét kiadást ért meg. Szerzőjét XIII. Leó pápa és X. Piusz pápa is kitüntetésre érdemesítette.
A szentmise után a köbölkúti Cantate Domino és a Kisújfalusi Református Egyházközösség Kórusa szerzett szép pillanatokat a hallgatóságnak. Az ünnepség az iskola épületében folytatódott. Geri Valéria igazgatónő köszöntötte a vendégeket, köztük az intézmény egykori és jelenlegi pedagógusait, a Stampay-család hozzátartozóit, Mihalik Gábor leköszönő polgármestert és Szőcs Ferencet, a község új polgármesterét, Szigeti Lászlót, az MKP Országos Tanácsának elnökét és Bolya Szabolcs járási titkárt.
Az iskola folyosóján egy emléktáblát helyeztek el Stampay János emlékére, amelyet a Stampay-család leszármazottai lepleztek le, s a résztvevők itt helyezték el az emlékezés koszorúit.
Az iskola zászlójára dr. Szoleczky Emese, Stampay János dédunokája kötötte fel a szalagot, ezzel szimbolizálva, hogy lelki patrónusságot vállal az iskola, a tanulók és a pedagógusok felett. Ünnepi beszédében köszönetet mondott, amiért az intézmény és az itt élők ápolják Stampay János emlékét, s reményét fejezte ki, hogy a család és az iskola közötti kapcsolat még sokáig fennmarad. Az iskola folyosóján Hagyaték c. nyitottak kiállítást. Régi fotók, újságcikkek, osztálykönyvek elevenítik fel az iskola életét, amelyben meghatározó szerepe volt Stampay Jánosnak.
A kultúrházban megrendezett ünnepi műsoron Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke, megyei képviselő bátorította az intézmény vezetését és pedagógusait, hogy mindig kellő elszántsággal és hittel neveljék a gyerekeket a magyar szóra.
Ezután az iskola egykori diákjai léptek színpadra, s megrendezték az 1949 és 1964 között végzett diákok és az iskolában oktató pedagógusok találkozóját is.
A Stampay János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola a 2014-es évben jelentős évfordulókat ünnepelhetett. 150 évvel ezelőtt született az iskola névadója, 65 évvel ezelőtt indult újra a magyar iskola a községben, 50 éve adták át az iskola új épületét, s 15 éve vette fel Stampay János nevét. Olyan események ezek, amelyek ünneplésre adnak okot. Mert kellenek az ünnepek, a mélyreható gondolatok, amelyek megerősítik a tanárok lelkét és erőt adnak a mindennapi küzdelmekhez.
Stampay János 150 évvel ezelőtt született Léván. Szülővárosában végezte elemi iskoláit és a Lévai Állami Tanítóképzőben szerzett kántortanítói oklevelet. Ezért is tisztelgett híres földijük emléke előtt szombaton Köbölkúton Léva és vidéke 8 képviselője, akik a lévai Reviczky Társulás, a Lévai Szent László Kör és a Pro Patria Honismereti Társulás nevében vettek részt az ünnepségen és koszorúzták meg Stampay Jánosnak a róla elnevezett köbölkúti alapiskola folyosóján felavatott emléktábláját. Nagy öröm volt számunkra találkozni Stampay János leszármazottaival és érezni szeretetüket és hálájukat, hogy híres felmenőjük szülővárosa is képviseltette magát. Számunkra is nagy élmény volt a talákozás és jó érzéssel töltött el bennünket, hogy Stampay János Léván felkutatott kordokumentumaival is hozzá tudtunk járulni a bemutatott kiállítási anyaghoz. Aznap nagy örömünkre az is eldőlt, hogy a lévai Reviczky Társulás helytörténeti előadássorozata keretében 2015. február 24-én, kedden, 17 órakor„Stampay János élete és munkássága“ címmel Dr. Maczák Ibolya egyház- és irodalomtörténész, Dr. Szoleczky Emese, Stampay János dédunokája és Dr. Kreuzer Andrea budapesti történész muzeológusok tartanak előadást.
Külön köszönjük vendéglátóink és Stampay János leszármazottjai irántunk tanúsított kedvességét, valamint Geri Valéria igazgatóasszony mindenre kiterjedő vendégszeretetét.
SzID, mkp.sk/Felvidék.ma
Fotó: MKP Érsekújvári járás facebook oldala