Véget ért a karácsonyi időszak és már-már minden emberfia visszatér a hagyományos kerékvágásba. Örvendetes pillanatok tömény sorozatának voltunk részesei.
Összesereglett a család és hazatért az elveszett, gyengédséget érzett a szívében majdnem minden ember. Az elmúlt napokban, hetekben keveredett az öröm és a szomorúság egyaránt. Volt ki magánosan ünnepelt, mások rávertek pár zöld hasú fenekére a duhajkodás közepette. Mindez annak a lenyomata és bizonyítéka, hogy Karácsony önmagában nagyon tömény szeretet-bombává alakult át. Mintha nem mindenki tudná helyesen kezelni eme tömény örömöt és ez által szélsőségesen éli meg az ünnepet. Pedig milyen csodálatos is a misztérium, mit valójában az ünnep önmagában hordoz…!
Templomainkban az ünnepek alatt háromszor csendült fel az evangélium olvasásakor a János prológus ( Jn 1, 1-18): Szentkarácsony napján, Szent Szilveszter emléknapján, majd végül az év első vasárnapján hallhattuk a szent igéket. Három olyan sarkalatos pillanata az ünnepkörnek, amikor az ember egyedül a kezdetre fókuszál és ama kezdet lényegére mely maga az Ige. Jézus Krisztus az igen, aki felverte sátrát az emberek között – «Az Ige testté lett, és köztünk lakott» ( Jn 1, 14a). Érdekessége ennek az igének egyrészt abban áll, hogy ha helyesen szeretnénk fordítani, akkor a „lett ” ige helyett a „lőn” igét kellene használni, hogy visszaadjuk az eredeti értelmét a szövegnek.
Ez folyamatosságot jelent, azaz nem csak karácsonykor akar Krisztus a társad lenni, sőt, a lakótársad, hanem egész évben. Senkit nem szeretnék elijeszteni ezzel a nyelvtani okossággal, egyedül a lényegre szeretnék rámutatni.
Figyelmünk nem szabadna, hogy egyedül ezekben a napokban figyeljen az Igére. Igen, háromszor csendült fel, mert Szentkarácsony, a polgári év vége, és az első vasárnap egyfajta pillérjei az igaz örömnek. Annak az örömnek, hogy Krisztus osztozni akar a mi teremtményi voltunk minden kínjával, örömével. Hogy az örömünk isteni öröm legyen és a bánatunk messiási, azaz megváltott legyen. Így amikor felcsendül szívünkben a hála, akár csak egy kézszorításért és egy mosolyért is éljük át: az Úr velünk van. Csak így lehet legyőzni azt a válságnak nevezett átalakulást, amiben talán mindnyájan élünk, hogy Isten lehessen minden mindenben.
Ne feledjük! Isten jónak mondta mindazt, amit alkotott és Fiában megáldott minket. Mert súgja neked is: „mindenestül szeretem az embert”. Jézus szeretete minden embert megérintett, csak nem mindenki érzi. Segítsünk, hogy megérezzék… a magánosak is és a duhajkodók is.
Áldott Új Esztendőt!
Nagy Péter atya/Felvidék.ma
