Magyarország Kassai Főkonzulátusán Szesztay Ádám főkonzul és Bitay Levente konzul egy új kezdeményezésről számolt be. A Főkonzulátus a Csemadok Kassa Városi Választmányával, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével (SzMPSz) és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával karöltve rajzpályázatot hirdetett a kelet-szlovákiai magyar nyelvű alapiskolák számára két kategóriában „Az én március 15-ém” címmel. Az alsó és felső tagozatosok tehát külön-külön versenyeznek. Ezen tehát Kassa és a kassai, terebesi, nagymihályi, rozsnyói, rimaszombati és nagyrőcei járás 56 alsó és 31 felső tagozatos magyar iskolája vehet részt. A pályázat 9800 diákot érint. Az érintett iskolákat már értesítették. A megbeszélésen a fent nevezett szervezetek – kivéve Miskolcot – és a zsűri egyik tagja volt jelen a sajtó képviselőin kívül.
Ahogy a főkonzul elmondta, azt szeretnék elérni, a fiatalok kapjanak lehetőséget, hogy megjeleníthessék személyes viszonyukat a magyar nemzet történelmét alapjaiban meghatározó forradalom és szabadságharc vonatkozásában. Ez azért fontos, mert ebben az esetben személyes benyomásaikkal kell szembenézniük. Ahogy újabb és újabb nemzedékek nőnek föl, egyre jobban távolodunk ezektől az eseményektől, egyre inkább a tankkönyvek és a formális iskolai ünnepségek határozzák meg a diákok tudásanyagát. Különös jelentősége van annak, hogy ez az eseménysor a modern magyar identitás gerincét képezi. A nemzeti identitásoknak tartalmuk van. Március 15-e demokratikus örökség, melyhez a függetlenség eszméje is hozzátartozik. Szesztay azt tanulta saját gyermekeitől, hogy a képzőművészet egy olyan kifejezési forma, melyen keresztül sok mindent el lehet mondani. Azt is, amit az ember szavakba önteni nem képes. Ez a pályázat erre kiváló lehetőség.
Az első forduló március 3-ig helyi szinten zajlik. A rajz-, vagy magyar szakos tanár, a Csemadok és a szülői bizottság egy-egy tagja bírálja el a munkákat. Kategóriánként egy-egy iskola legfeljebb öt-öt rajzot küldhet tovább. Ezeket március 4-én, a munkaidő végéig kell eljuttatni a Csemadok Kassa Városi Választmánya címére (040 01 Kassa, Kovács u. 38).
A második fordulóra március 11-én, szerdán kerül sor, amikor is a bírálóbizottság kiválasztja a nyertes pályaműveket. Mindkét kategóriában három-három díjat ítélnek oda és a nyertesek értékes könyvjutalomban részesülnek. Továbbá szabadjegyet kapnak a Thália Színház előadásaira és miskolci tanulmányúton vehetnek részt. A bírálóbizottság majd eldönti, mely munkákat tartják érdemesnek kiállítani.
A második forduló bírálóbizottságát Szesztay Ádám főkonzul, Papp Ferenc, Miskolc Önkormányzata Kulturális és Idegenforgalmi Osztályának vezetője, Duncsák Attila festőművész, Fecsó Szilárd képzőművész, Szabó Ottó festőművész és Hanesz Angelika, az SzMPSz kassai irodavezetője alkotja.
A díjakat március 14-én, szombaton a kassai Thália Színházban megtartandó ünnepi műsor keretében adják át. Az arra érdemes munkákat kiállítássorozatban mutatják be.
A rajzpályázat hagyományteremtés céljával hirdették meg. Köztudott, Kassának komoly képzőművészeti hagyományai vannak. Az egyik történet meg egyenesen a 48/49-es eseményekhez kapcsolódik. Benczúr Gyula festőművész öt éves volt 1849-ben, amikor cári katonákat szállásoltak el kassai házukban. Lesskó János így ír erről: „Gyuszika nagyon fél a nagyszakállas, nagybajuszos, szúrós tekintetű kozákoktól, akik többen laktak házuk födele alatt és sokat szepegett, mert érthetetlen volt a kicsi léleknek, hogy az édesapja soha nincsen otthon.” Az öreg Benczúr nemzetőr volt. „Gyuszika egész nap a tornácos folyosón rajzolgat. (…) Telnek a napok, a hetek, és az apa, aki után mindig siránkozik, csak nem jön és ő a lelkében folyton vele foglalkozik. Egyszer lerajzolja őt, amint kardjával egy muszkának a fejét nyakáról leüti. Nagy ívben röpül a muszka feje, aminek nagyon örül a kicsi gyermek -, amikor vállacskáira nehezül egy hatalmas kéz. Ijedten pillant hátra. A kozák-kapitány áll előtte, aki a házukban lakik. A kapitány kezén fogja Gyuszikát és bevezeti a szobába. Gyuszika – amint erre a mester még ma is jól emlékszik -, halálos félelemmel volt eltelve, mert azt hitte, hogy a kozák fejéért a muszka most az ő fejét fogja leütni. Csorogtak a könnyei, de hangos sírásba nem mert belefogni, mert remegett, hogy anyukája meghallja és bánatot okoz neki.
A kozák-kapitány a szobájában az íróasztal mellett a térdére ültette, szemecskéjéről a könnyeket lecsókolta, s mikor már a legényke arcáról tovaszállt az ijedelem: cukrot meg plajbászt nyomott a kezébe. Gyuszika elsőben is mohó örömmel a plajbász után kapott és amikor már egészen meggyőződött arról, hogy a kapitány nem vágja agyon, nekidurálta magát és gyors egymásutánban rajzolta le az íróasztal holmijait. Nagy gyönyörűséggel nézte a muszka a kis művészt. Az íróasztal fölött függött Gyuszika nagyapjának az arcképe. Azt is lerajzolta. A kapitány a rajzokat eltette és a kis művésznek azokért néhány kopeket szorított a kezecskéibe.”
Balassa Zoltán, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”51818,51637,51845″}