Íme élünk, s az élőkből hetvenünknek megadatott, hogy április 10-én, Hidvégardóban örüljünk a jászói Bartal Károly Tamás, nyugalmazott premontrei apát úrral való személyes találkozásnak.
Egy nappal voltunk József Attila és Márai Sándor születésnapja előtt, két nappal a reszlovakizációt nem vállaló felvidéki magyarok kitelepítésének/kitoloncolásának emléknapjától, 10 évre Szent II. János Pál halálától, 984 évre a premontrei kanonokrend megalakulásától.
A trianoni határ mindkét oldaláról érkeztek lelkes polgárok a találkozóra. A rendezvényen a magyar nemzethez tartozó két dalkör, a helyi és a tornai, vallásos népénekekkel és a jászói papköltő versének részletével köszöntötték a nagytiszteletű apát urat, Ezt követően nagy áhítattal hallgatták a teológiában járatos vendég akadémikus műveltségre utaló, bölcs, szellemes humorral fűszerezett előadását.
Tisztelt vendégünk címszavak rövidségével ismertette a szerzetesség, különösen a premontreiek élet-, fejlődés- és hanyatlástörténetét. Megtudtuk, hogy az 1170 előtt alapított jászóvári monostor fehérruhás barátai a hitéleti munkát mindenkor a számukra előírt regulának megfelelően végezték, hogy ún. hiteles hely jogtudósaiként fáradoztak a szentkoronában megtestesült jogrendszer érvényesüléséért, hogy aktívan részt vettek a régió honvédő, gazdasági, kulturális és társadalmi közéletében.
Aztán bekövetkezett 1920 és 1945 nemzetrontó, országromboló eseménysorozata, amelyek együttesen mára olyan helyzetet idéztek elő, hogy a címben idézett jelmondatot akár a „még, de vajon meddig élünk”-re kellene változtatni.
A megjelentek kimondatlanul is egyetértettünk abban, hogy ahol évszázadokon át a katolikusság vára állott, most kőhalom rémképe sejlik fel, de az apát úrral egyetértésben „aggodalommal, mégis reménységgel” várjuk a jövőt.
„Az apátság jövője (mint mindené!) a jó Isten kezében van. A premontreiek nem szoktak harcolni ellenségeik ellen. Ők túlélik őket. Az aggodalmaskodástól illetve félelemtől az Úr Jézus szava óv minket:A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot. Ennyi, tényleg csak ennyi az egész?
Hidvégardó az országhatár közvetlen közelében van, Bódvavendégitől (Hostovce) 500 méter, Tornától (Turna nad Bodvou) 5 km távolságra. A helyben vendégül látott, előadásra felkért Bartal Károly Tamás Jászón (Jasov), a monostorban él, amelynek nyugalmazott apátja. A rendezvényen a magyar nemzethez tartozó két dalkör (a helyi és a tornai) köszöntötte a nagytiszteletű apát urat, a hallgatóság is „nemzetközi” volt.
Az estet megelőzően – a megismer(tet)és céljából – vendégül láttuk dr. Mázik Mihályt, Mihályi Molnár Lászlót, Gál Sándort, dr. Bodnár Mónikát, Szabó Ottót, s a cél az volt: állítsuk például lakótársainknak azokat a szlovákiai magyar alkotókat, akik rendkívüli teljesítményükkel hozzájárultak a magyar identitás megmaradásához – határon innen és túl!
Tóth Pál, Felvidék.ma
A szerző a nyugdíjas tanár, a helyi Őszirózsák Dalkör tagja
{iarelatednews=”5338″}
