Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A magyarok május első vasárnapján, míg a szlovákok második vasárnapján köszöntik és emlékeznek az anyákra.
Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva.
Pósa Lajos (1850-1914) ekkor még nem tudhatta, hogy emléknapja lesz az anyáknak is, de egész kötetet szánt szeretett édesanyjának. Ezúttal ebből a következő verseket tesszük közzé: Jóságos két szemed; Pendülj, kis citerám; Mindig csak őt látom; Valaki, Ha rajzolni tudnék; Ő mindent hall; Fali óra
JÓSÁGOS KÉT SZEMED…
Jóságos két szemed
Őrizőm, oltalmam:
Mint a fényes csillag,
Mindig úgy csügg rajtam.
Jóságos két szemed
Könnyet ne hullasson,
Mint a fényes csillag,
Mindig mosolyogjon.
PENDÜLJ, KIS CITERÁM…
Pendülj, kis citerám,
Vígságos nótára,
Édes jó anyámnak
A neve napjára.
Hány csillag az égen,
Harmat a fűszálon,
Édes jó anyámra
Annyi áldás szálljon!
MINDIG CSAK ŐT LÁTTAM
Mikor én a ringó
Bölcsőben feküdtem,
Mindig egy jó angyal
Őrködött felettem.
Altatgatott csókkal,
Altatgatott dallal…
Az én jó anyám volt
Ez az őrző angyal!
Mikor fölébredtem,
Mindig csak őt láttam…
Örök szeretettel
A szívembe zártam.
VALAKI…
Valaki mintha vigasztalna,
Ha szomorú vagyok…
Valaki mintha simogatna,
Mikor fáradt vagyok…
Valaki mintha átölelne,
Mikor roskadozom
S csókjaival el-elborítaná
Tűzben égő, borongó homlokom…
Valaki mintha rám borulna
Kétségb’esésem kínos éjjelén
S ezer könyörgő könny ragyogna
Bús orcáján, síró szemén…
Valaki mintha mellém állna,
Szép szelíden megfogná a karom:
Nem tudom szétzúzni a szívemet.
Hiába akarom!
HA RAJZOLNI TUDNÉK
Ha rajzolni tudnék:
Képed lerajzolnám,
Imádságos könyvbe
Beköttetném, anyám.
Ahányszor ránéznék.
Mindig imádkoznám.
Mért nem csókolhatom
Szelíd orcád rája,
Imádságos könyvem
Aranyos lapjára?
Még az imádság is
Jobban égbe szállna!
Ő MINDENT HALL
„Édes anyám, a templomban
Jaj de szépen énekelnek!”
„Kis fiacskám, dicsőségét
Hirdetik a jó Istennek.”
„Tudom én azt, édes anyám
Mi mindnyájan halljuk itten.”
De messze van a mennyország,
Meghallja-e a jó Isten?”
„Kis fiacskám, Ő mindent hall:
A betegek halk nyögését,
Falevelek suttogását,
Kis méhecske zümmögését.”
FALI ÓRA
Vándoroltam, messze jártam
A zsibongó nagyvilágban,
Hol annyi vágy, annyi remény összedül…
Szegény öreg édesanyám,
Életének alkonyatán
Kunyhójában árván maradt, egyedül!
Bús magányban, elhagyatva
Tar volt minden gondolatja,
Mint az őszi pusztuláskor a mező…
Nem bólintott virág rája,
Csak a kóró száraz ága
S fejfáival csak a dombi temető.
Sóhajtás volt fekte-kelte,
Feketébe járt a lelke,
Mint halottat, mindig engem gyászola…
Nem volt, aki pártját fogja,
Csak a kicsi görbe botja:
Alkonyának ez volt minden gyámola.
Mikor az éj sötét szárnya
Ráborult a fehér házra:
Még árvább lett, legárvább az ég alatt!
Ha az a kis fali óra
Ágya fölött nem lett vóna:
Süket csöndben tán szíve is megszakad!
Hogy hallgatta, hogy figyelte!
Amit gondolt, azt ketyegte:
„Múlik, múlik, sebesen száll az idő…
Hull a csillag… Hull a rózsa…
Hull a szív is a koporsóba…
Köröskörül a föld egy nagy szemfedő…”
Óra, óra, mit ketyegsz már!
Az a bús szív nem figyel már!
Sír ölében alszik a domboldalon,
Csak temesd az időt, rózsát!
Csak ketyegd a mulandóság
Örök dalát… most már majd én hallgatom!
Isten éltesse az édesanyákat, nagymamákat, keresztanyákat, nevelőanyákat! S legyen áldott emléke azoknak az anyáknak is, akik már nem lehetnek közöttünk.
Felvidék.ma
