Nagymaroson olyan volt, mintha csak egy meghosszabbított nyaraláson lennék, hisz azelőtt is, minden nyáron heteket töltöttem el itt, ahogy Ili néni két nagyfia, Karcsi és János is szoktak nálunk nyaralni. Ők hozzánk jártak „cseszkóba” mi pedig hozzájuk „magyarba”. A családban még ma is nevetve emlegetik, hogy nekem Magyarország nem ott kezdődött, amikor Parassapusztánál átléptük a határt, hanem, amikor ráfordultunk a nagymarosi útra.
Mondanom se kell, hogy mennyire imponált nekem Ili néni két fia, főleg János matchbox gyűjteménye, és sóvárogva bámultam, ahogy a polcon sorakoztak a miniatűr autók. Földöntúli boldogság volt, amikor nagy kegyesen megengedte, hogy játszhatok velük.
A másik nagy élményem a grund volt, ami rögtön ott kezdődött a ház végében, a Papkertben, csak a falon kellett leereszkedni, ami viszont külön élvezet volt. Sokszor csak úgy „nagyfiúsan” leugrottam a falról, aztán meghenteregtem a porban, mint a filmekben láttam. Kezdődhetett a foci, két földbe szúrt vascső jelképezte a kaput.
Néha viszont csak egyedül voltam a grundon. Ilyenkor azt képzeltem, hogy én vagyok Nemecsek Ernő, és fára másztam, vagy csak úgy, bóklásztam a kertben.
Jani bácsiék háza lent volt, már majdnem a Duna parton, míg Ili néniék a hegyoldalban laktak. Igen, Nagymarosnak igazi hegye volt, és Dunája, Százdnak pedig csak egy Mordája/amit rajtunk kívül senki se nevez hegynek/és egy Búr patakja van. Akkor ezt roppant igazságtalannak találtam – legalább az Ipoly folyhatna a kertünk alatt.
Jani bácsi, Ili néni apja volt és nagyapám testvére, aki nagymarosi, sváb lányt vett el. Gyakran előfordult, hogy náluk aludtam. Ezekben az ott alvásokban azt szerettem a legjobban, hogy éjszakába nyúló kártyacsatákat vívtunk Jani bácsival/érdekes, hogy évtizedekkel később az unokaöcsémmel volt ugyanez a helyzet, mindig kikönyörögte, hogy apu kártyázzon vele – vannak dolgok, amik nem változnak/.
Józsika volt a legjobb barátom, Ili néniék szomszédságában laktak, mindössze egy szűk udvar és egy kőfal választotta el a két házat. Nagymaroson amúgy is annyira egymásra épültek a házak, ami az én szememnek szokatlan volt, hisz Százdon nagy kertek veszik körül a házakat. Folytatás következik!
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52597,52751,52899,53033,53181,52425″}
