Nemrég Franciaországban voltam, s igyekeztem nyitott szemmel ott lenni: az ember ne csak nézzem, lásson is. Párizsban meg lehet nézni a Notre Dame-ot, a Louvre-t, az Eiffel-tornyot, de aki csak néz, nem látja meg a város lelkét. Vagy egy ország lelkét, ha vidéken is jár. Hiszen Franciaország nem csak Párizsból áll.
Ezúttal francia vidéken jártam csemegézni. Van miből válogatni: az ember kinézi magának kedve szerint az okos könyvekből, s már mehet is. Nem olyan boszorkányos dolog ez: minden aránylag könnyen megtalálható: elég a helység információs irodájához fordulni, ott már bővebben is ellátják az embert, eligazítják, a helyszínen pedig további részletek várnak.
Na és akkor most itt álljunk meg. Sztakó Zsolt említette rejtett értékeinket ITT olvasható>>>. Tökéletesen igaza van: nem egy érték lapul mifelénk is, csak éppen rejtve van, mintha titkolni akarnánk. De ne a kormányt hibáztassuk ezért: ez a mi dolgunk. Pontosabban a konkrét városok, falvak és azok szervezetei, cégei, üzletei, de magánszemélyek dolga is. Szeretjük döngetni a mellünket, milyen jó magyarok vagyunk, s csepüljük a kormányt, hogy gátol ebben minket, pedig értékeink fölmutatása a központi hatalom nélkül is megoldható. A franciák, ugye tudjuk, igen büszke náció, nacionalisták is jócskán, mindenfelé (ott is, ahol nem kéne) kitűzik a nemzeti lobogót, ám egy turista inkább ennek pozitív oldalával találkozik. Mert a lobogó és melldöngetés külsőség csupán: egy nemzet nem melldöngetéssel lesz nagy, hanem tettel. Franciaországban a kulturális, történelmi, természeti jellegű nevezetességre lépten-nyomon találunk utalást. A legkisebb faluban is van információs iroda, az az „i” betűvel jelzett hely, ahova a kíváncsi turista tájékozódni betér. Ott aztán kilószámra látják el mindenféle tájékoztató és propagandaanyaggal, ami az adott helyhez és környékéhez fűződik, giccses emléktárgytól igényes könyvig minden kapható ott, a város/falu térképét pedig ingyen adják, azon ki van jelölve mindaz, amit megnézni érdemes.
Ne mondja senki, hogy ez pénz kérdése! Mert ez akarat kérdése, a hozzáállásé. A cégek, intézmények saját érdeke ez. A mai világban, ha nem dicséred meg magad, senki sem dicsér meg: saját érdekünkben kell ezt megtenni. Még külön információs iroda sem kell hozzá, az az „i” betű lehet bárhol, akár a fűszerboltban vagy a községházában. Ne kérdezd, mennyiért tennéd ezt: a szülőfölded szeretetéért tedd! Mellékesen: idővel megtérül és gyümölcsöző lesz, de nem ez a lényeg, hanem a konkrét tettekben kinyilvánított hazaszereteted. Annakidején (2002-ben) megjelent Kovács László és Görföl Jenő könyvecskéje: Középkori templomok a Csallóközben. Ilyen típusú publikációkra is gondolok, de persze nem elég az ilyen, a már említett okos könyvekre is szükség volna, amelyek alapján a turista tájékozódni s válogatni tud. Másrészt minden templomról (színvonalas!) röplapra is szükség volna, s ne csupán ezekről a templomokról, hiszen tengernyi rejtett kincsünk van – s nem azért vannak, hogy eltitkoljuk: persze hozzáférhetőnek is kell lenniük fizikailag és nyelvileg egyaránt. Az ismertetőkön pedig egyúttal beszámolhatunk magunkról, a magyar vonatkozásokról, kultúránkról, történelmünkről, hagyományainkról, eredményeinkről, neves szülötteinkről – soroljam? Az odavetődő turista hadd tudja meg rólunk a valóságot, nem csupán azt, amit a központi propaganda állít vagy elhallgat. Van nálunk is miből csemegézni! A turizmus tényleg jó üzlet, ezt talán nem kell külön bizonygatni. De rajtunk múlik, hogyan élünk e lehetőséggel: nem a melldöngetéstől, hanem valós hazafiságunktól függ.
Aich Péter, Felvidék.ma