Több tízezer évvel ezelőtt Csallóközben egészen más környezeti és éghajlati viszonyok uralkodtak, mint a jelenkorban. A földtörténeti harmadidőszakot a negyedidőszak (kvarter) váltotta fel, amelyet jégkorszakra (pelisztocén) és jelenkorra (holocén) oszthatunk fel. A harmad- és a negyedidőszakot az emlősök koraként is ismerjük. A negyedidőszak éghajlata rendkívül változékony, amely leforgása alatt összesen 50 jégkorszakot (glaciális) és ugyanennyi glaciálisok közötti melegebb periódust (interglaciálist) különböztethetünk meg. A glaciálisok és az interglaciálisok változó éghajlata következtében a negyedidőszakot meleg és hideg éghajlatot kedvelő állatvilágra oszthatjuk fel.
Az utolsó jégkorszakot Würm glaciálisnak nevezzük, ebben az időszakban Európa nagy részét, beleértve a Kárpátok magasabban fekvő területeit és hegységeit jégtakaró borította, amely nagyban befolyásolta Kárpát-medence élővilágát. A Würm glaciális kezdetét 115 000 évre becsülik, mely mindössze 10 000 évvel ezelőtt ért véget. Ebből az időszakból származik a legtöbb Csallóközben megtalált fosszilis eredetű emlősmaradvány is. Az emlősök osztályából a legnagyobb számban előforduló csontok az ormányosok (Proboscidea) rendjéhez tartoznak, de előfordulnak páratlanújjú patások (Perissodactyla) és párosújjú patások (Artiodactyla) képviselői is. A felsorolt emlősök jól alkalmazkodtak a glaciális éghajlati viszonyokhoz, testüket gyapjú réteg borította, fogazatuk a kemény növényi táplálék elfogyasztására specializálódott.
A legnagyobb Würm korabeli csallóközi ormányos emlősök közé a gyapjas mamut (Mammuthus primigenius) tartozik. Maradványai Würm korabeli üledékes, folyami kőzetekből ismertek Ekecs, Albár és Komárom környékéről. Az ekecsi lelőhelyet folyami kőzetek alkotják, amely valószínűleg a pleisztocén és holocén korából a Duna és a Vág folyó hordalékanyagának keveredése hozott létre. A térségből több értékes csontmaradvány is származik, beleértve két gyapjas mamut alsó állkapocs csontját, melyeket fogazattal együtt találtak meg (lásd az 1., 2. képet). A több tízezer éves fosszilis maradványok homok és kavicsbányák fejtésekor kerültek elő. A leletek domináns többségét felnőtt egyedekhez tartozó fogak alkotják, de előfordulnak egyéb csontok is, például alsó állkapocs csont, lábszárcsont, agyar és csigolya. Komárom környékéről nagyon jó állapotban megmaradt mamut fogak származnak. Az albári lelőhelyről az első és hátsó végtagok egyes csontjai kerültek elő.
A páratlanújjú patások rendjének legismertebb würm korabeli képviselői a 3-4 méter hosszú gyapjas orrszarvúk voltak. Az előkerült leletek többségét a könnyen felismerhető fogaik képezik, de a maradványok között allkapocs csontok (lásd a 3. képet), végtagok csontjai, lapockák és a szarvuk egyes részei szintén gyakoriak. Az utolsó gyapjas orrszarvúk 10 000 évvel ezelőtt a Würm glaciális végén haltak ki. Kihalásuk oka, úgy mint a gyapjas mamutok esetében máig tisztázatlan maradt. Egyesek szerint a végső kihalásukért maga az ember a felelős, míg mások a hirtelen klímaváltozást okozzák.
A párosújjú patások rendjéből a rénszarvas (Rangifer tarandus) fosszíliák fordulnak elő legtöbbször. A maradványok többségét agancsok, a koponya csontjai és fogak képezik. A pleisztocén idejében a szarvasfélék családjába tartozó fajok olykor elképesztő méreteket értek el. A legnagyobb szarvasféle az óriásszarvas (Megaloceros giganteus), mely agancsának a hossza akár a 4 méteres nagyságot és 40 kilogrammos tömeget is elérhette. Az óriásszarvas testmagassága gyakran túllépte a 2 métert, maradványai Csallóköz térségéből több lelőhelyről is ismertek. Az utolsó egyedek a Würm glaciális végén tűntek el, kihalásukért valószínűleg két tényező is felelős. Az egyik, a Würm glaciális befejeztével megkezdődő hirtelen felmelegedés, a második, a hatalmas agancsuk által okozott nehézségek megnehezítették a mindennapi küzdelmüket az életben maradásért. Maga az agancsok felépítésére is rengetek fosztátra és kalciumra volt szükség, amelyet a megváltozott növényzet miatt már nem tudtak bebiztosítani. A párosújjú patások rendjének a Würm glaciális utáni időszak ismert képviselői a tulkok. Csallóközben az albári lelőhely bizonyítja a tényt, hogy a tulkok a jégkorszakok után nagy számú csordákban éltek térségünkben. A lelőhelyen megtalált koponya és szarv együttese az Őstulok (Bos primigenius primigenius) nevezetű fajhoz tartozik.
A feltárt csontmaradványok kutatása és elemzése elősegíti Csallóköz megismerését a glaciálisok idejében. A kutatások egyértelműen rámutatnak arra a tényre, hogy földjeink az ember megjelenése előtt több tízezer évvel ezelőtt hatalmas mamutoknak, rénszarvasoknak és orrszarvúaknak nyújtott életterületet és menedéket a zord környezeti hatások ellen.
(A képek kattintással nagyíthatók! – Képaláírások: 1. kép – az ekecsi lelőhelyről származó felnőtt mamut megmaradt fogazata és alsó állkapocs csontja (leletszám: 11 – 86), 2. kép – egy fiatalkorú mamut fogazata és állkapocs csontja az ekecsi lelőhelyről (leletszám: 22 – 01), 3. kép – gyapjas orrszarvú fogazata és alsó állkapocs csontja az ekecsi lelőhelyről (leletszám: 29 – 86), 4. kép – egy rénszarvas agancsának a maradványai.)
Kiss Péter, Felvidék.ma
