Nagy örömmel olvastam honlapunkon két írásban is, hogy Pásztor Béla, a felvidéki „jó palóc” 50 éve áll az anyaországi Veresegyház szolgálatában mint polgármester. Egy évtizeddel ezelőtt, amikor Az Ön kormányzata című kiadvánnyal köszöntötték őt az akkori jubileuma alkalmából, magam is szerepeltem egy személyes vallomásoktól sem mentes írásommal a kötetben. A rövidke köszöntőt most aktuálisnak találtam arra, hogy e honlapon tíz év múlva újra közzétegyem. Mert nem az én szerénységem, ha azt mondom, nem veszített aktualitásából. Hisz Pásztor Béla azóta végzett tevékenysége, a hatalmas munka előtti főhajtás ösztönöz arra, hogy újra megszólaljak.
Egyik polgári családból származó barátom mondta hajdan, hogy vannak, akik mélyről jöttek közéletünkbe. S ezt ő nem mindig tartotta a legjobb ajánlólevélnek. Pedig Pásztor Béla is a mélyről jövők egyike. Azoké, akik a bölcsőhelytől igen magasra jutottak. De nem azért, hogy díszelegjenek, hanem hogy szolgáljanak, példát mutassanak. Mert igenes van nekik nagy-nagy bölcsességük, sok-sok tapasztalatuk, tudásuk és kitartásuk. Azt mondja most az egyik cikkíró, hogy Pásztor Béla „igazi hungarikum”. Én ehhez még hozzáteszem, hogy ő „csak egy Ember”. Egy keresztény palóc magyar ember. Akinek mély a hite, nagy a karizmája. Aki tudja, mire van szüksége a léleknek. Aki mosolygós tekintetével is biztatja az elkeseredetteket, bátorítja a tenni akarókat. Aki olyan alapítványt hozott létre az önkormányzat égisze alatt, amely anyagilag is tudja segíteni az alkotókat, a szellemi értékeket létrehozni akaró kisebbségieket. Nem ragozom tovább a tájainkról indult ember jó tulajdonságait. Helyette újra ideteszem hát, amit egyszer már elmondtam élete, életműve kapcsán:
„Kedves Felvidéki Barátom!
Én közel két évtizedig tanítottam abban a faluban, ahol te 1938-ban, a kilencgyermekes családból származó Hegedűs Apollónia fiaként megláttad a napvilágot. Nem sokáig élhettél itt, mert a történelem viharai máshová kényszerítették családodat. Sajnálom, hogy ipolybalogi működésem ideje alatt semmit sem hallottam gyökereidről. Pedig helytörténészként és néprajzi gyűjtőként is tevékenykedtem már akkor. De mint te is tudod, a múltat, különösen a közelmúltat nem igen faggatták az emberek; nem szívesen téptek sebeket, s nem is mertek sok mindenről nyíltan beszélni. Aztán egy kis kitérő után Palástra kerültem, ahol ugyancsak élnek még nagy rokonságodból. Például unokatestvéred, Blaskó Pista bácsi, az itteni magyar iskola egykori igazgatója, aki rengeteget mesélt rólad. Tőle tudok a Hegedűs család leszármazottainak nagy ipolybalogi találkozóiról, melyeknek te vagy a főszervezõje. Épp kezemben van a 2000. évi összejövetel meghívója. A rendezvény gazdag programja példaértékű és irigylésre méltó. Amíg ilyen összetartó: egymásért imádkozó és egymást segítő családok lesznek, nem kell félni, hogy kihal a magyar faj. Mert annak fája újabb ágakat hajt határon innen és túl egyaránt. Közben persze máshonnan is megtudtam rólad egyet s mást. Többször láttalak a televízióban, hallgattalak a rádióban. Éreztem, nem mindennapi emberről van szó, hanem egy nagy teherbírású egyénről, a közösségéért élő halandóról, egy igazi reneszánsz vitézről. Bámulatos, amit tettél csonka hazádért, új életteredért, Veresegyházért. Tetted, amit tenned kellett, miközben szülőföldedről sem feledkeztél meg. Láttalak az Ipoly táji és felvidéki rendezvényeken. Álltál lobogó ősz hajaddal az éneklő menyecskék gyűrűjében, emléktáblák és szabadtéri színpadok közelében, polgármesterek társaságában. Egyszer, kétszer kezet is szorítottunk, terveztük találkozásainkat, ám a felgyorsult idő a mai napig nem tette azt lehetővé. Talán nem is tragikus, hisz mindig elmondtuk, hogy tudunk egymásról, figyelemmel kísérjük közös dolgainkat, s örülünk sikereinknek.
Kedves Béla barátunk! Én nagyon büszke vagyok rád. Tudom, kár azért, hogy nem szülőföldeden teljesedtél ki. Ám vigasztal azért az, hogy az anyaországban sem hoztál szégyent a kisebbségből indulókra. (Igaz, mikor születtél, illetve gyermekként éltél Ipolybalogon, már újra az anyaország része volt ez a hely is.) Példát mutattál ipolybalogiként százezreknek is. Mert a jó palóc keverék s a derék északi géniusz sok mindenre képes. Isten engedje, hogy sokáig bizonyíthasd még mindezt, s gyökereid messzire kúszva is visszahúzzanak olykor-olykor anyaföldedre!
Ipolyság, 2005. május hó 18.
(Szülőföldi tükörcserepek Pásztor Béla Emlékkönyvébe. 40 év Veresegyház szolgálatában. In: Az Ön kormányzata. Veresegyház, 2005. 142. p.)
Csáky Károly, Felvidék.ma
A képek a szerző reprodukciói, illetve gyűjteményéből valók.
{iarelatednews articleid=”55902,37778,55915″}
