Gyűjtéseik során a fiatal cserkészek a települések néhány dűlőnevét is feljegyezték, illetve felkutattak egy-egy eredetmondát. Így volt ez gyerki kutatásaik során is, bár el kell mondanunk, hogy e téren munkájuk elég hiányos, helyenként pontatlan volt.
Tudjuk, hogy Gyerk és Pereszlény szomszédos települések; a történelem során sorsuk sokszor hasonló, kapcsolatuk pedig erős volt. Katasztereiknek is sok-sok találkozási pontja volt; a helybeliek ismerték hát egymás dűlőit, azok tulajdonságait s a hozzájuk fűződő történeteket.
A Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárában elhelyezett gyerki anyagban olvassuk, hogy az itteni „öregek szerint a tatárjáráskor kipusztult a falu. Utána újratelepítették. Igazságukat azzal támasztják alá, hogy egyrészt az Ipoly medrében régi kőpilléreket tapogattak ki, másrészt a Kígyódombon ásatások alkalmával leégett, lerombolt kőépületek maradványai kerültek napvilágra. Ezek állítólag a római légió őrállomásai voltak. Többek között megemlítették Marcus Aurelius nevét is. A Kígyódomb onnan nyerte nevét, hogy a kígyók jó búvóhelyet találtak maguknak ezek között az épületromok között.”
Nos, erről a Kígyódombról, amely az Ipoly bal partján található, pereszlényi adatközlőim is sokat beszéltek, lévén a hely szerintük az ő kataszterükben. De olvashatunk róla a falu jeles szülöttének, Manga János néprajzkutatónak írásaiban is. Minderről magam is részletesebben írtam a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének Folklór és Etnográfia sorozatában megjelent kötetemben 2000-ben. Innen az alábbi idézet:
„A régi honti települések egyike a ma közigazgatásilag Ipolysághoz tartozó Pereszlény. Az Ipoly bal partján települt kisközség a jeles magyar folklorista és ismert palóckutató, Manga János szülőfaluja. A ház, ahol meglátta a napvilágot, ma is áll a falu közepén; 1992-től emléktábla jelöli a helyet.
Manga János tanítóként kezdte pályafutását az Ipolyság környéki falvakban. Már akkor felfigyelt a Palócföld szokásaira, hagyományaira, történelmi emlékeire. Ezeket össze¬gyűjtötte, majd feldolgozta és publikálta „A Hét” című Ipolyságon megjelenő újságban.
A szülőfalujában közismert helyi mondák közül kettőt is bemutatott. ( A Hét 1929/77) Az egyik a pereszlényi Kígyó¬domb eredetéről szól. A bevezetőben azt olvassuk, hogy a XI. században az Ipoly völgye már lakott terület volt. Az itt élők
állattenyésztéssel, vadászattal, halászattal és kismértékben földműveléssel foglalkoztak. A népi emlékezet szerint Pereszlény és Gyerk között sűrű „őserdő” terület el, melyen át már út is vezetett Visktől Pereszlény érintésével Szemeréd felé. Pereszlényben az Ipoly folyó közelében vendégfogadó épült. Ezt azonban a rablók is gyakran felkeresték. Egyesek szerint a tulajdonos is cimborált velük. Ezért az utasok nemi¬gen mertek ide belépni. Aztán a fogadót otthagyta a gazdája is. Az épület lassan leomlott, udvara „baglyok és kígyók ta¬nyája lett”. A romokból keletkezett dombot a lakosok a sok kígyóról Kígyó-dombnak nevezték el.”
A másik említett dűlőnév a Jóvíz-tó. Mint a cserkész-gyűjtésekben olvassuk, „a jó víz csalogatta ide a települőket. Állítólag először egy halász települt le, és így szaporodott el a lakosság. Ezen a helyen lakik ma Tóth György, akit halásznak csúfolnak, mert az ő családjukat tartják a legrégibbnek.”
Eme hely kapcsán fent említett kötetemben az következőket írtam saját gyűjtésem és Manga János közlése alapján: „A Jóvíz-tó legendájából arról értesülünk, hogy az említett fogadó közelében egy kolostor is épült jámbor szerzetesek részére. Egy éjjel a rablók ide is betörtek: kifosztották a templomot, a szerzeteseket megölték. A büntetés azonban nem maradt el, hiszen a kolostor a rablókkal együtt nyomban elsüllyedt. Helyén egy tó maradt, s a néphit szerint a templom kis harangja minden hetedik évben megszólalt a rablás napján, hogy figyelmeztesse az elvetemült embereket: büntetésük nem maradt el. A Kisútyika laposnál keletkezett tó sajnos, az Ipoly szabályozása után elpusztult. A róla szóló történetet azonban még ma is ismerik Manga falujában.
Tóth Ferencné Balla Margit (szül.: 1913) úgy tudja, hogy a törökök elöl a falu kis harangját is a zárdában rejtették el. Régen 
gyakran hallani vélték, amint éjfélkor a tóban megszólaltak a harangok.
Horváth Mihályné Sántha Margit (szül.: 1918) a falu krónikás asszonya szerint a kolostor azelőtt süllyedt el, mielőtt a gyilkos rablók kincseikkel a kapun kiértek volna.
Az 1860-as évek táján egy „verses monda” is keletkezett e történetről. A huszonegy négysoros versszakból álló mű szerzője ismeretlen. A szöveg a mai napig fennmaradt. Az alábbiakban az utolsó hat versszakot idézzük: a marcona rablóvezér istengyalázását és annak következményeit: „Isten – kiált föl – ó, te átkozott,/ Csak gyáva lélek hiszi létedet!/ Ha van hatalmad, jöjj ki hát velem!/ Karom súlyát megérzed!// Az Úr hangja gyúl e szitkokon,/ Hatalmas karja fölemelkedik./ Egy dördület, s a bűntanya eltűnt,/ Intő jelül egy tó keletkezik.// Sok számos év repült azóta el,/ Az enyészetnek vasfoga alatt./ Eltűnt az erdő, rét, víz nőtt helyén,/ A tó azonban máig megmaradt.// Fölrezzenék merengéseimből,/ A faluban az est haragja kong,/ A nap letűnt, ijesztő csend honol,/ S a néma csendben csak magam vagyok.//A hold a láthatáron felettünk,/ A tó vize csillog sugaraitól,/ Bús hangokon a hab-gyűrőkön át,/ Az eltűnt zárda kis harangja szól.// S ha Hont megyének dús világa felé/ Veszed majd vándor-utadat,/ Gyerk és Pereszlény helysége között / El ne feledd megnézi e tavat. „
Csáky Károly, Felvidék.ma
A felvételeket Csáky Károly készítette{iarelatednews articleid=”55842,55736,55614,55555,55491″}
