A Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) címei közt böngészve bukkantam rá N. László Endre „Csallóközi történetek” című könyvére, amely eredetileg 2006-ban jelent meg a komáromi KT Könyv- és Lapkiadó gondozásában.
Mint afféle gyüttment, aki alig egy éve mondhatja magát somorjai polgárnak, jómagam is csak a könyvből tudtam meg, hogy az itt élő embereknek ragadványnevük is volt, amit ez a lápos vidék, no meg a viharos történelem ragasztott rájuk:
„Kukkóknak nevezték a csallóközieket – s a Csallóközt pedig Kukkóniának is – állítólag a tatárjárás óta. A mondák szerint a nádasokban, mocsarakban bujkáló csallóköziek a tüzeshasú béka hangját utánozva adtak egymásnak jelet, s így a „kukkó” tulajdonképpen hangutánzó szó.”
Az előszóban a szerző ekképpen vall magáról:
„Életem eddigi hetvenhét évének háromnegyedét a Duna mellett éltem le, s talán ezért vagyok egyaránt hűséges a Sziget- és a Csallóközhöz, s hűségesek ők is hozzám. Komárom déli felében születtem, s annak temetőjében nyugszanak anyai, északi felének temetőjében pedig apai nagyszüleim.”
A könyvnek van egy alcíme is „Huszonötöt a ladikra”, ami rögtön tovább vezet egy jóízű történethez, mert a Csallóköz termékeny földje úgy látszik, az ehhez hasonló történetekhez is alkalmas termőtalajt biztosított. Nem lehet véletlen, hogy a nagy mesemondó, Jókai Mór is a Csallóköz szülötte. Akiről, egyébként, szintén van történet a könyvben, pontosabban, az ő komáromi szobráról.
Jó olvasást!
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”56027,56176″}
