Közéleti szerepvállalásáért, felvidéki szervezet- és közösségépítő munkájáért idén Gubík László, a ViaNova ICS elnöke kapta a Széchenyi Társaság díját. A Felvidéki Magyarok folyóiratban készítettünk vele beszélgetést, melyet alább is olvashatnak.
A díjat olyanoknak ítélik oda, akik munkásságukban Széchenyi útját követik. Ebből az alkalomból beszélgettünk a felvidéki ifipolitikussal példaképekről és ellenpéldákról, nemzetpolitikáról és nemzeti ifjúságpolitikáról, választásokról – no és a közös fotóról a magyar miniszterelnökkel…
Közéleti szerepvállalásodért, felvidéki közösség- és szervezetépítő munkásságodért idén neked ítélte a Széchenyi Társaság a „legnagyobb magyarról” elnevezett kitüntetését, amit e díj történetének legifjabbjaként vehettél át. Szívből gratulálok, de hadd kezdjem mindjárt egy aljas gonoszkodással (amit egyébként szándékomban áll majd folytatni): amikor megtudtad, hogy téged ért e megtiszteltetés, rákerestél pár ütős Széchenyi-idézetre, leporoltad a nagy példakép életrajzát, vagy a „széchenyiség” meghatározó része volt a nemzetről, nemzetpolitikáról kialakított gondolkodásmódodnak?
Csak az emlékeimet kellett leporolnom. Azok polcán pedig megmaradt egy szép emlék, mikor nagyapám először elvitt magával a nemzet fővárosába. Átsétált velem a Lánchídon, mesélt a reformkor nagy tetteiről, megmutatta az Akadémia épületét, és örökre megtanította nekem, kit és miért hívunk a „legnagyobb magyarnak”. Ennél biztosabb tanítást nem kaphatott útravalóul az életbe egy kis csehszlovákiai magyar fiúcska. Nagyjából ekkorra datálható tehát a „széchenyiség”. Meg is emlékeztem a történetről a díjátadón.
Nemzeti történelmünkből kit tekintesz példaképednek? Széchenyi most nem ér!
Esterházy Jánost, Duray Miklóst és dédnagyapámat, Gubík Lászlót. Mindhárman képesek voltak meghozni a legnagyobb áldozatot közösségükért, szülőföldjükért, elveikért. Nincs érték, amit többre becsülnék a megingathatatlan hazaszeretetnél, a következetes elvhűségnél és a feltétel nélküli emberségességnél. Hármukban egyszerre megvolt mindhárom.
A díjad kapcsán írott egyik rövidke jegyzetemben a „lánglelkű Petőfi” és a „kölyökarcú forradalmár” fordulatokat is bevetettem veled szemben. Melyik ütött szíven leginkább? Petőfi királyaggató forradalmisága végül is nem feltétlenül kompatibilis Széchenyi gróf mérsékeltebb reformelképzeléseivel – legalábbis a felszínen…
Amíg ilyen fordulatokkal ütnek szíven, addig minden a legnagyobb rendben. Ha nagyon lecsupaszítom a történetet, és csak a lényegre összpontosítok, akkor Széchenyi és Petőfi között végső soron csak a tempóban és a stílusban látok különbséget. Ez pedig magától értetődő. Viselni bármelyikükről elnevezett díjat óriási felelősség.
Ha már ellentétek, jöjjön egy „kötelező”: Kossuth vagy Széchenyi? Sőt: István, vagy Koppány?
A politikában a legnagyobb művészet a „vagy-vagy” átalakítása „és-és”-sé. Mindkét ellentétpár és mind a négy életmű elválaszthatatlan a magyar lélektől. A fontolva haladás éppoly szükséges, mint az alkut nem ismerő függetlenségi vágy. Az erős és sikeres központi hatalom iránti igény éppúgy megfelel a magyar népakaratnak, akárcsak az ősi hagyományok tiszteletére épülő tiszta erő. Ezek együttes léte teszi sorsunkat teljessé. Tehát válaszom Kossuth és Széchenyi, István és Koppány.
Visszatérve a Széchenyi-díjhoz. Mekkora felelősséget, felelősség-érzetet rak az ember vállára egy ilyen díj? Nem jött túl korán, abban az értelemben, hogy ez esetleg akarva-akaratlanul is egy mérsékeltebb „arculat” felöltésére ösztönöz a névadó szellemiségének való megfelelés miatt? Oda a kölyökarcú forradalmár és a jövő évi martosi fesztivált már egy csokornyakkendős, jól öltözött és fésült fiatal úr nyitja majd meg?
Egy díjat nem elég kiérdemelni. Ahhoz méltónak is kell maradni. Sokszorosan igaz ez a legfiatalabb díjazottra. Így aztán esetemben inkább egy ösztönző feladat ez az elismerés, hiszen életműről aligha beszélhetünk. Teljesen tisztában vagyok a rám háruló felelősséggel, amit örömmel, ugyanakkor alázattal fogok viselni. A láng kialvástól sem kell tartani. Erősebben fog égni, mint eddig bármikor. Mérséklődésről szó sem lehet! Ahhoz túl sok a teendő. Na meg, aki a Felvidéken magyarként mérsékelt politikát akar folytatni, az egyrészt nem fogott fel semmit a számbeli kisebbségben élő közösségek történelmi tapasztalataiból, másrészt nem érti a világban épp zajló folyamatokat sem. Bátorság és következetesség. E kettőhöz kívánom magam tartani a jövőben is.
A díjat a méltatás szerint felvidéki közösségépítő-közösségszervező munkádért (is) kaptad. Ez kimondva-kimondatlanul is a vianovás munkásságod jelenti. Elégedett vagy a csoport munkájával, vagy mindig van hova fejlődni? Mik a tervek a közel- és távolabbi jövőre nézve ICS-szempontból?
Az elismerés nemcsak az enyém. Minden fiatalé, aki szabad perceiben, vagy akár egyéb kötelezettségei kárára a közért áldozik. Pontosan tudom, mennyire nehéz egy bodrogközi, gömöri vagy egy Ipoly-menti kis faluban megváltani a világot, és reményt adni a fiataloknak, hogy van értelme a szülőföldön boldogulásnak. Mégis ifik százai teszik ezt nap mint nap, és itt nyilván nem csak a Via Novára gondolok. Épp ezért ajánlottam fel a díjat a tevékeny felvidéki fiataloknak. Hiszen, mindennek dacára, ők is új jövőt álmodnak szülőföldjükön, akárcsak Széchenyi a reformkorban.
Ami minket, tehát az ICS-t illeti, jobb kondiban vagyunk, mint valaha, de rengeteget kell fejlődnünk. Soha nem pörgött ekkora fordulatszámon szervezetépítésünk és rendezvényszervezői tevékenységünk, ami láthatóvá teszi a szervezetet a külvilág számára is. Ezt érzékelik a szimpatizánsaink, de még hitelesebben kirajzolja a képet, hogy ezt kénytelenek elismerni ellenfeleink is. Én nem egy belterjes, politikuspalántákból álló ifjúsági tagozatról álmodtam, hanem egy jó kedélyű, elkötelezett, mozgalmi jellegű csapatról, ahol többségben vannak azok az emberek, akiket elsősorban a közösség érdekel és nem a politika. Ez áll közelebb a fiatalok ízléséhez, és csak ebből lehet aztán ifipolitikai csapatot építeni. Szeretném, ha ez irányba haladnánk tovább.
A tervek közül most a három legfontosabbat említeném: Sokkal erősebben kell megvetnünk lábunkat a nyugati tömbmagyar területeken. Szakmai területen többet kell letennünk az asztalra. Oroszlánrészt kell vállalnunk egy új politikus és közéleti generáció felnövésében a Felvidéken.
Noha a legfiatalabb Széchenyi-díjazottként, azonkívül a sajtó bizonyos rétegeiben még kölyökarcúként is emlegetnek, de azért te sem leszel már fiatalabb. Meddig nyomod még a vianovát és hova vezet onnan tovább az út? Van esetleg kiszemelt utód?
Túl kölyökarcúnak érzem még magam ahhoz, hogy ifipolitikai nyugdíjba vonuljak. E hónapban töltöm be a huszonkilencet, de így is az egyik legfiatalabb ifipolitikai vezető vagyok a Kárpát-medencében, bár az is tény, hogy már a leghosszabb ideje elnöki tisztségben lévő. Novemberben tisztújítunk a Via Novában. Még nem hivatalos a jelöltségem, de ha a kongresszus is úgy akarja, további két évet szívesen vállalok a szervezet élén. Nincs kormányváltó hangulat, ahogy a stúdiókban mondani szokás, ellenben terv, ötlet és főképp lendület az van bőven. Ami a távolabbi jövőt illeti, a gyorsan cseperedő, tehetséges bajtársaknak hála jó kezekben lesz a Via Nova a „Gubík éra” után is.
Ha már szóba kerültek a jövőbeli tervek, lehetetlen megkerülni vitán felül legnagyobb felvidéki „rajongód”, a Csehszlovák Kém cím alatt futó „projekt” elméletét, ami e kérdést is érinti. Így fogalmazta meg: „Gubíkot a Jobbik teremtette, a Fidesz használja”. Meglátása szerint a „sunyi Nemzetvezető”, „bálozgató-bulikázó-semmittevő Gubík az MKP legrosszabb hagyományait folytatva veri szét, nullázza le a szlovákiai magyar közéletet és intézményeit”.
Hol tartasz most ebben a folyamatban? Menni fog segítség nélkül is, vagy kellenek hozzá a kémek…?
Olyannyira jól halad a folyamat, hogy komolyan fontolóra vettem, a következő díjat Csehszlovák Kémnek kéne felajánlanom. Megérdemli, hogy osztozzon a közösségi sikerekben, hogy megkóstolja a sok semmittevés gyümölcsét. Egyébként, ha már a Jobbik teremtett, a Fidesz meg használ, hát remélem, hogy a termést az MKP aratja le. Viccet félretéve, most komolyan erre az emberre pazaroljuk a tintát?
Nyugodtan, ez egy elektronikus folyóirat, korlátlan tintafogyasztás van érvényben. Csak még egy utolsó tőle, de csak mert ez a kedvencem. Azt írja, hogy a 2013-as Martfeszt érdektelenségéből okulva tavaly rászerveztétek a műsort a foci vb döntőjére. Ezzel kapcsolatban több dolog is érdekelne, muszáj leporolnunk a tavalyi emlékeket. Elsőként és mindenekelőtt a legfontosabb: kinek drukkoltál a döntőben, a németeknek vagy a németeknek?
Miért kéne jobban szeretnem a „Multinationalelfet” az argentin tangónál? Nemzeti válogatottak versenyein amúgy csak a magyaroknak tudok őszintén szurkolni. Szimpatizálni sok csapattal lehet, annak játéka, újszerű megoldásai, csapatszelleme, bátorsága vagy épp szurkolótábora miatt, de a szív végső soron csak a sajátjaidért dobban. Ha világverő aranycsapatot nem is látunk többé, a remény, hogy a magyar válogatott egyszer visszatér a világ élvonalába, nem fog elhagyni. Amíg ez bekövetkezik, addig marad a foci gyermeki szeretete, és azzal szimpatizálok majd, aki a játékával, mint nézőt jobban megszólít.
És jövőre mikorra tervezitek az immáron negyedik MartFesztet? Nézhetünk foci-EB-döntőt Martoson?
Július 13-17-re harangoztuk be a 2016-os év legjobb öt napját. A párizsi döntőt július 10-én játsszák, ezért most elmarad a meccsnézés, de annyit elmondhatok, hogy jövőre sem maradnak a „Martlakók” sportélmények nélkül. Ötkarikás szabadegyetemmel és igazi karneváli hangulattal készülünk. Azt hiszem, ennyiből már kitalálja a kedves Olvasó, mi adja meg a IV. MartFeszt alaphangját.
Tudom, korai még a jövő évi programokról beszélni, de sokakban felmerült már a kérdés: mikor láthatunk végre közös fotót Orbán Viktorral és Gubík Lászlóval Martoson? A magyar legmagasabb közjogi méltóságok egyike ugyan visszatérő vendég már a martosi szabadegyetemen, de gondolom a miniszterelnök tenné fel a pontot az i-re és helyezné a Martfesztet Tusványos mellé…
A III. Martosi Szabadegyetem után kijelenthetjük, hogy a Martfesztből hagyomány vált. Tusványossal nem áll szándékunkban, sem módunkban felvenni a versenyt, és nincs is erre szükség. A sok vészjósló hang ellenére bebizonyosodott, hogy jól megférnek egymás mellett a Kárpát-medencei szabadegyetemek és nyári táborok. Tusványos 26 éves. Mi most 3 évesen még elégedettek lennénk azzal is, ha Orbán Viktor akár csak háromévente látogatna el hozzánk. Ez tavaly még nem sikerült. Ki tudja, lehet jövőre az immár hagyományos MartFeszten összejön végre. Ha így lenne, már csak azt kéne eldöntenem, hogy a jól fésült csokornyakkendős fiatalember, vagy a kócos ifi forradalmár szerepeljen a magyar miniszterelnök mellett a képen…
Más: mi a helyzet állampolgársági fronton? Milyen lehetőségeitek vannak – egyáltalán: vannak még lehetőségek? Nem fáradt, fásult bele az állampolgárságért küzdő felvidékiek maroknyi csapata a néha szélmalomharcnak tűnő küzdelembe?
Szinte minden jogi lehetőséget kimerítettünk, ami szóba jöhetett. Lomnici Zoltánnal újabb petícióval fordultunk az Európai Parlament felé, és az Európai Ombudsman intézményének komolyságát is próbára tesszük. Ami a belföldi jogi perpatvarokat illeti, az alkotmánybíróság döntése után már csak a jogkövetkezmények tárgyában van életben az ügy. Legutóbb a Nyitra Kerületi Bíróság helyben hagyta a Lévai Járásbíróság döntését, azaz le kell adnunk szlovák személyi okmányainkat, és be kell fizetnünk az elmúlt években emiatt kiszabott bírságokat. Természetesen ez ellen is fellebbeztünk, így most a pozsonyi Legfelsőbb Bíróságon a sor, melynek döntése tavaszra várható. Bármennyire jogi természetű is az eset, azért a problémát mégiscsak a politikum okozta, így csak az képes orvosolni azt. Látva a mindenkori szlovák kormányzatok makacsságát, erre nem látok sok esélyt. Bár ki tudja? Most, hogy a fokozódó nemzetközi helyzet közelebb hozta egymáshoz európai porondon a két miniszterelnököt, hátha…Hogy kifárasztottak-e a hatóságok, és feladjuk-e a harcot? Nézzen az ember Ilonka néni, Dolník Erzsébet vagy Fehér Pista szemébe, és megkapja a választ.
Idén a belügyminiszter megnyitott egy kiskaput a szlovák állampolgárság visszaszerzésére. Nem gondoltál esetleg arra, hogy élve a lehetőséggel, mégiscsak visszaszerzed ily módon a szlovák állampolgárságot? Hiszen e nélkül nincs lehetőséged a politikai pályán előbbre lépni, sőt, egyáltalán lépni. Vagy esetleg az anyaország felé mutatnak ilyen jellegű ambícióid? Végülis egyszer már szerepeltél a kormánypárt EP-listáján…
Nem kívánok olyan jogokért könyörögni, melyek születésemnél és születésemtől fogva megilletnek. Nem jogi kiskapukkal kell megoldani a kialakult a helyzetet, hanem az állampolgársági törvény alkotmányellenes mivolta miatti eltörlésével, és az eredeti, 2010 májusa előtti állapot helyreállításával. Négy év elvhű küzdelmének fordítanánk hátat, ha most engednénk, arról nem is beszélve, hogy az eddigi „reszlovakizációs” kérelmeket nagy arányban el is utasították. Egy ügyet szolgálni mindig nemesebb dolog, mint egy tisztséget. Ha az állampolgársági ügy miatt soha nem lesz belőlem tisztséget viselő közszereplő, akkor sem bánom. A közösség szolgálatának messze nem ez az egyedüli módja. Ha már Petőfiről beszéltünk, vajon őrá emlékszik-e az utókor, vagy az őt legyőző képviselőre? Ami pedig az utolsó kérdést illeti, minden olyan ügy, felkérés, munka mögé szívesen adom a nevem, amely az egységes nemzet eszméjét követi, és amelyben Felvidéket képviselhetem.
Végezetül: jövőre parlamenti választások lesznek Szlovákiában, a ViaNova Országos Tanácsa meg is választottja jelöltjeit, akik az MKP listáján is indulnak majd. Cziprusz Zoltán befutó helyen szerepel, már ha az MKP befut. Befut?
Ha nem hinnék az MKP befutásában, nem lenne keresnivalóm a párt ifjúsági társszervezetének az élén. Csinálni bármit is, csak úgy lehet, ha hisz is benne az ember. Ez nem kincstári optimizmus részemről, piszok nehéz lesz megküzdeni a hiányzó 20-25 ezer szavazatért. De hát, az is a dolgunk, nekünk itt élő magyaroknak, legyünk írók, egyházi vezetők, tanáremberek vagy kétkezi munkások, hogy a közösségünk pártjának megadjuk az esélyt, hogy bennünket országos szinten képviseljen. Más ugyanis nem fog. Ez tehát nem csak az MKP politikusainak dolga és érdeke, hanem egész közösségünk erejét próbára tevő menet lesz, amiben mindenkinek megvan a maga feladata. Nekünk, ifiknek például az, hogy friss ötletekkel, új arcokkal és nagyobb lendülettel járuljunk hozzá a közösségi sikerhez. Cziprusz Zoltán egy ilyen ember, ezért is szavazott neki bizalmat az országos tanács. De befutó helyen lesz a Via Nova korábbi elnökhelyettese, Samu István is. Egyébként 25 via novás és baráti körös erősíti majd a listát Kaposkelecsénytől egészen Somorjáig, ami azért nem rossz teljesítmény egy ifi szervezettől, és bizakodásra adhat okot a jövőt illetően. Hogy már most rászolgáltak-e a közösség bizalmára, azt majd a választók eldöntik. Én támogatom a csapatot, és nagyon szorítok nekik!
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
A Felvidéki Magyarok folyóirat ITT érhető el. {iarelatednews articleid=”56317,56308,56289,56056,54934″}