A Felvidéknek számos olyan kiváló szülötte volt, akik a katonai pályán értek el kiemelkedő eredményeket. Közéjük tartozik Ivánka Imre, a magyar szabadságharc honvéd ezredes is. Lexikonaink azonban nemcsak katonaként, hanem politikusként, jó gazdasági szakemberként, sőt történészként és emlékiratíróként is számon tartják őt. Mielőtt mint író embert mutatnánk őt be, tekintsük át mozgalmas életpályáját is.
Ivánka Imre 1818. december 9-én született Felsőszemeréden középbirtokos nemesi családban, Ivánka László főszolgabíró és Péchy Petronella gyermekeként. Középiskolai tanulmányait Sopronban kezdte, majd 1831-től Tulnban, a katonai akadémián „nevelkedett”. Itt együtt tanult Görgeyvel, akivel életre szóló barátságot kötött. Utásziskolai tanulmányai befejezése után „hadfi” lett a Hessen-Hamburg sorezredben, majd 1838-ban a 12. számú nádorhuszárok hadnagya volt, később pedig főhadnagyi rangban István főherceg hadsegédeként szolgált.
Tíz éves szolgálati idő után, épp újabb kinevezését követően, tapasztalt katonaként megvált régi hadtestétől, s 1848-ban honvédnak állt a magyar szabadságharc katonái közé. Batthány Lajos ez után maga mellé vette őt nemzetőrségi titkárnak, s századosként szolgált tovább. Nagy szerepe volt a honvédség megszervezésénél: a honvédhadsereg területi beosztását tervezte. Az első sorozást négy hadtestre osztotta fel, mégpedig a vácira, kassaira, komáromira és a debrecenire. 1848. augusztus 17-én őrnaggyá léptették elő, s a dunáninneni nemzetőrök parancsnoka lett. Szeptemberben mintegy 5000 főnyi emberével csatlakozott a Jellačić elleni magyar sereghez. A híres pákozdi csatában ő vezette a magyar sereg jobbszárnyát, amely megverte a horvátokat. Ezt követően már mint ezredes a feldunai hadtest parancsnokaként tevékenykedett.
Kossuth 1848 októberében, a schwechati csata előtt Windischgrätzhez küldte őt ultimátumával, azonban visszafelé jövet Ivánkát elfogták, s a szabadságharc végéig fogságban tartották Bécsben, illetve Königgrätzben. A letartóztatása előtti találkozón Windischgrätz az alábbiakat mondta Ivánkának: „Lázadókkal nem tárgyalok!”. Ivánkának lehetősége lett volna visszatérnie a szabadságharc előtti helyére, de ezt nem vállalta, s ezért is került sor letartóztatására. A szabadságharc után kegyelmet nyert, s visszavonult birtokára, később pedig a politikai és a gazdasági életben is részt vállalt. Pest vármegye tiszteletbeli főjegyzője, majd a dunapataji körzet országgyűlési képviselője lett. Országos szintén is jelentős tevékenységet fejtett ki: egyik alapítója volt a Magyar Dunagőzhajózási Társaságnak, vezérigazgatója az Északkeleti Vasútnak; meghonosította Magyarországon a Vöröskeresztegyletet, alapítója lett az Országos Honvédgyletnek, világi elnöke az Evangélikus Egyetemes Gyámintézetnek stb. (Csáky K., 1998:54-56.)
Máriabesnyőn halt meg 1896. július 27-én. Utolsó kívánsága az volt, hogy fekete magyar díszben, a Johannita-rend palástjában tegyék a ravatalra, koporsójára pedig negyvennyolcas ezredesi csákóját, kardját és tábori övét helyezzék. (http://.talalat.kurzor.hu)
Csáky Károly, Felvidék.ma