A deportálások megvalósítása.
Miután a Vörös Hadsereg kötelékében harcoló IV. Ukrán Front katonái súlyos harcok árán megszállták Kárpátalját, 1944. november 24-én léptek a jelenlegi Szlovákia területére.
Annak ellenére, hogy a IV. Ukrán Front haditanácsának kiadott parancsa ezen a területen csupán a német és magyar nemzetiségű hadköteles személyek nyilvántartásba vételéről rendelkezik, a zempléni és ungi terület pacifikálását célul kitűző operatív program már a térségben maradt német és magyar katonák felkutatását és összegyűjtését is célul tűzte ki.
A deportálás első hullámába sorolt települések gondos és tudatos kiválasztása, nem rögtönzésre, hanem már előre átgondolt tervezésre enged következtetni. A Kárpátaljával határos és a jelenlegi Szlovákiához tartozó keleti /zempléni és ungi/ területeken 1944 decemberének első napjaiban végrehajtott nemzetiségi tisztogatások valószínűsíthető célja az ún. „megbízhatatlan magyar lakosság” eltávolításával az addig Csehszlovákiához tartozó nagyon fontos vasúti csomópont, Csap és környékéről. *2( Csap városa és a környező 12 község a Csehszlovákia által 1919-ben kitűzött belső, adminisztratív határok szerint Szlovákiához tartoztak. Szovjet-Ukrajnához, pontosabban Szovjetunióhoz csak a Beneš köztársasági elnök 1945. szeptember 1-én kelt alkotmányos dekrétuma alapján lettek csatolva, melyet a csehszlovák parlament csak két hónappal később 1945. november 22-én szavazott meg.)
A Felső-Bodrogközben és az Ung-vidéken az NKVD-s egységek 1944. december 1-től az év karácsonyáig, a Kárpátalján bevált kíméletlen szervezettséggel és módszerekkel hajtották végre a magyar hadköteles férfilakosság deportálását.
A deportálások első hullámának tisztogató és megfélemlítő jellege az első pillanattól kezdve egyértelmű volt. A dobszóval kihirdetett 3 napos munkára való gyülekező után azonnal kezdetét vette a férfiak összegyűjtése. Mozikba, iskolákba, nagyobb pincékbe zárták a gyanútlan jelentkezőket, majd néhány órás várakozás után erőltetett menetben a legközelebbi gyűjtőtábor felé hajtották el a csoportokat. A menet során a foglyokkal úti céljukat nem közölték, enni sehol sem adtak nekik. Éjszakánként istállókban, gazdasági épületekben, padlásokon zsúfolták össze az elhurcoltak. A kelet-szlovákiai, kelet-magyarországi és a kárpátaljai deportáltak csoportjai a szolyvai tábor érintése után a Vereckei-szoroson keresztül hajtották át a Kárpátokon, majd a turkai táboron keresztül érkezetek a hírhedt szambori gyűjtőlágerbe. A fegyveres kíséret szigorúságát az a tény jellemzi leginkább, hogy a megkérdezettek közül senki sem emlékezett sikeres szökésre. A december 6-ig tartó első deportálási hullámban fogságba esett végletekig elcsigázott, beteg embereket Szamborban azonnal marhavagonokba zárták és a hátországban lévő GULAG táborok felé irányították.
A zempléni és ungi magyar katonaköteles férfiak deportálásának második hullámára 1944. december 23-a után került sor. A deportálások két hulláma közötti időbeli eltérés nagy valószínűség szerint szervezési okokra vezethető vissza. Elképzelhető ugyanis, hogy az előző transzportokkal (Kárpátalja, Kelet-Magyarország s a bodrogközi első hullám) és a frontokon fogságba esett hadifoglyok tízezreivel túlzsúfolt elosztólágerek, valamint a foglyok számához képest vélhetően kevésnek bizonyuló vasúti kapacitás fékezte december 6-a után az elhurcolások ütemét. A szervezési nehézségeken kívül aligha indokolta volna egyéb, hogy több bodrogközi falu lakosát már december 10-e körül nyilvántartásba vették a királyhelmeci parancsnokságon, ám utána hazaengedték a jelentkezőket, s elhurcolásukra csupán december 23-án került sor. Úgyszintén a feltételezhető kapacitás-gondokra vezethető vissza, hogy a második hullámban elhurcoltak közül a Szinnán /szlov. Snina/ megejtett orvosi vizsgálat után hazaengedték a betegek és az öregek egy részét, ami a december 6-a előtt elhurcoltak esetében elképzelhetetlen lett volna. Valószínűleg ugyanezen okokból sikerült, néhány magát szlováknak mondó és a szlovák nyelvet bíró magyar civil fogolynak is elérnie a szabadon bocsájtásukat.
Folytatása következik.
Köteles László, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”59844″}
