A mindig nagy reményekkel várt DAC-Slovan rangadót nézve, sajnos újfent Gazdag Jóska kollégám szavai jutottak eszembe: „az atmoszféra fantasztikus, minden adott a jó focihoz, csak éppen a lényeg hiányzik, a játék”. De mi, felvidéki szurkolók olyan igénytelenek vagyunk már, hogy olykor még a lényeg nélkül is jól tudjuk érezni magunkat, és nem úgy hagytuk el most sem a stadiont, mint normális esetben, amikor két tizenegyessel megvernek minket otthon.
A játék
A meccs elején aktívabbnak tűnt a DAC, de javában a mezőnyben folyt a játék. Volt, hogy egy emberként szisszent fel több ezer ember, de igazán nagy helyzet tán nem is volt. Mígnem a játékvezető gondolt egyet, és egy kis színt vitt a meccsbe: megítélt egy erősen vitatható büntetőt a Slovannak. Ilyen véleményes ítélet esetén az a „joggyakorlat”, hogy a játékvezető igyekszik némiképp kompenzálni – ezúttal azonban ez nem történt meg. A szerdahelyieknek is voltak ilyen „vitatott szituációik”, ám esetükben néma maradt a spori sípja. Sőt mi több: a mérkőzés végén a játékvezető egy ugyanilyen vitatható szituációban újfent a vendégeknek ítélt tizenegyest.
„A Niké a szponzoruk. Mit gondolsz, véletlen?” – hangzott egy csalódott utalás a tribünről.
A szurkolás
Mivel bontják a dunaszerdahelyi arénát, ezért csak korlátozott számú szurkoló válthatott jegyet, azaz pontosan 5200-an, míg a vendégszektornak 400 jegyet tartottak fenn, amit nagyjából ötvenen igényeltek. A hazai szurkolásról nemigen tudunk újat mondani, ezúttal is zseniális volt, együtt dobogott sok ezer magyar szív, 90 percen keresztül szóltak a rigmusok, volt dicséret, szidás, bugárbélázás, és amit csak megkövetel ez a szubkultúra. Kis túlzással tán az is mondható, hogy a fantasztikus szurkolás közepette néha el is feledkeztünk, hogy fociznak is a srácok.
Ezúttal így hangzott a Nélküled a sárga-kék kórustól:
Míg szemben a maroknyi Slovan-drukker szüntelen próbálta megzavarni a hangulatot tömérdek pirotechnikai eszközzel vagy vulgáris, kulturálatlan rendbontással. Egy esetben a rendfenntartó kommandósoknak is közbe kellett lépni: a vendégszektor kapujánál könnygázzal csillapították a heves szurkolókat. Ekkor pár elvetemült nekitámadt a plexipajzssal, sisakkal és gumibottal felszerelt rendőrökre. Azt hinné az ember fia, hogy válaszul bemegy egy komplett „hadsereg” és rendet tesz, de nem! Az alakulat kívülről verte a kerítést, mint a baromfiudvarban szokás a kiscsibéket riogatni…
Nincsenek kétségeink, ha ez az eset a másik oldalon történik, „még az FBI-t is bevetették volna” – ahogy azt a párkányiak mondják. Így történt 2008-ban ugyanezen az összecsapáson, vagy a Fradi szurkolókkal ’92-ben, Pozsonyban.
De tudják mit? Ha belegondolunk, minket már ez sem érdekel. Meglepődni pedig aztán végképp nem tudunk, ugyanis az ilyen nüanszok adnak igazi értelmet az egyik közkedvelt DAC-rigmusunknak is: „Egész ország utál minket. Nem baj! A mi hazánk, szép Felvidék!”
Ezzel a „disszonanciával” szembesülhetett Világi Oszkár mellett többek közt a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Csányi Sándor, a MOL vezérigazgatója, Hernádi Zsolt, vagy éppen a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő, akik a VIP-páholyból követték végig az eseményeket, hogy ízleljenek egy kis kóstolót a felvidéki valóságból…
FC DAC 1904 Dunaszerdahely – ŠK Slovan Pozsony 0:2 (0:1)
Gólok: 40. Savičević (11 m), 82. Milinković (11 m).
FC DAC: Tujvel – Brašeň, Michalík, Egri, Davis – Polievka, Huk, Ľupták, Pačinda (86. Štepanovský) – Sarr (66. Horváth B.), Szarka (24. Stephens)
ŠK Slovan: Mucha – Pliatsikas, Saláta, Sekulić, Dielna (59. Podaný) – De Kamps (55. Scott), Simović – Kubík, Savičević, Crnkić (69. Milinković) – Zreľák
